Honnan jött és mit akar a Hezbollah?

A végső cél érdekében

Külpol

A gázai háború kitörése óta mindennapos kérdés, hogy beszáll-e a konfliktusba teljes katonai arzenáljával a Hezbollah, illetve mikor nyitja meg Izrael az északi frontot s számol le a fő ellenséggel, az Irán szövetségi rendszerébe sorolt libanoni síita szervezettel. A Hezbollah azonban több, mint egy Teherán irányította fegyveres csoport.

Kezdetben a síiták az Oszmán Birodalom romjain – a francia mandátumterületen – kialakított libanoni állam legszegényebb felekezetét alkották. A mandátum alatt létrehozott politikai struktúrában a keresztény maroniták és drúzok dominálta hegyvidékhez csapott, szunnita többségű városok (Bejrút, Tripoli, Szajda) mellett a Bekaa-völgy és a déli hegyvidék síita lakosai marginális szerepet játszottak. Az 1943-ban függetlenné váló ország vezetésében pedig a politikailag súlytalan, évente újraválasztott parlamenti elnöki posztot kapták.

„Amikor bementünk Libanonba”

A felekezet politikai-vallási vezetését Mohamed próféta vér szerinti leszármazottaihoz – az unokatestvérétől, Ali bin Abi Tálibtól és lányától, Fátimától származó imámokhoz – kötötték, s az utolsó, tizenkettedik imám eltűnésével – legitim vezető híján – a többségi szunniták államalakulataiban a síiták egészen a 20. századig politikai passzivitásba húzódtak. Létezik azonban egy másik, politikai és vallási értelemben aktív hagyomány is, amely egy nagyon kicsi közösségben majd’ ezer év óta él. Ennek központja a mai Dél-Libanon vidéke, amelyet a helyiek Dzsabal Ámilnak (Ámil-hegységnek) vagy Felső-Galileának neveznek. Az itt élők a kora középkor óta az oktatási központokból exportáltak vallástudósokat a 16. században létrejött iráni Szafavida birodalomba, ahol a tizenkét imámos síizmus először lett államvallás. Számos Dzsabal Ámil-i vallástudós vett részt az iráni Rej, majd Qom vallási iskoláinak felvirágoztatásában is, vagy csinált karriert a sokáig oszmán fennhatóság alatt álló dél-iraki Nedzsef síita teológiai főiskoláiban (hauza). A Rúhollah Khomeini ajatollah munkásságában kulmináló politikai aktivizmus gyökerei is a dél-libanoni dombvidékre vezethetők vissza.

Ez a hagyomány éledt újjá a cédrusok országának függetlenné válásával. Az akkor még működőképesnek látszó, maronita–szunnita megegyezésen alapuló libanoni állam síita közössége az ötvenes évek végétől fogott intenzív önszervezésbe. A folyamat egyik főalakja a dél-libanoni gyökerű családból származó, Irakban és Iránban iskolázódott vallástudós, Músza al-Szadr volt. A fiatal sejk vezetésével első lépésben az egészségügy és a közoktatás területén kezdtek önálló intézményrendszer kialakításába. Szadr fiatal síita szakembergárda kiépítésére törekedett. A síita hívők adózott jövedelmük egyötödét (khumsz) adják vallási vezetőiknek. Ebből az adóból neves libanoni és nyugati egyetemeken képzett síita fiatalok tömegei jelentek meg az újonnan alapított közösségi intézményekben. Sokakat e fiatal értelmiségiek közül – ugyancsak tudatos közösségépítő szándékkal – a hatvanas évek nagy kivándorlási hullámában külföldre küldtek. Ők alapozták meg a nagy síita diaszpórákat Nyugat-Afrika és Dél-Amerika államaiban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.