Az aranytojást tojó gyilkos

Michele Rivasi, a francia Zöld Párt európai parlamenti képviselője Fukusimáról és a francia atomlobbiról

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2013. november 17.

Külpol

Augusztus óta tudjuk, hogy Fukusimánál újra bajok vannak: szivárogni kezdett a megsérült reaktor hűtésére szolgáló töméntelen, a folyamatban szennyezetté váló víz. A Franciaországban és az Európai Parlamentben is az atomipar ostoraként ismert képviselőt a japán baleset tanulságairól, az európai atomnyilvánosságról és a francia atomipar erejéről kérdeztük.

Magyar Narancs: Mit tudunk a különféle szivárgásokról? Milyen következményei lehetnek a naponta elvileg a Csendes-óceánba kerülő 300-350 m3 radioaktív víznek?

Michele Rivasi: Van egyrészt ez a napi mintegy 300 tonna víz, ami feltehetően a reaktor épületének repedésein keresztül jutott a földbe és onnan az óceánba; a próbafúrások szerint a talajvíz rendkívül szennyezett. Másrészt a reaktorépületek hűtésére szolgáló víznek csak egy része használható újra, napi 700 tonnából úgy 300; a többi egy alacsony hatékonyságú tisztítás után tartályokba kerül. E tartályok egy része is hónapok óta szivárog. A jelenlegi eljárás tehát tarthatatlan, már több mint ezer tartály épült, 60 óránként egy újabb. Bár az üzemeltető cég, a TEPCO (Tokyo Electric Power Company) vezetése és a kormány is próbál megnyugtatóan nyilatkozni, nyilvánvaló, hogy nem uralják a helyzetet. Legutóbb a TEPCO nemzetközi segítséget és szakembereket kért, hogy megértsük, mi is történik valójában. A tengeri élővilágra gyakorolt hatások felméréséhez komplex vizsgálatokra van szükség, többek között az áramlatok vizsgálatára; a tengeri ökoszisztéma összetett és nyitott szerkezet. A szennyezés persze oldódik, de jelentős részét más ásványi anyagokkal "keverik össze" és megkötik az algák, onnantól pedig megtaláljuk majd őket az egész táplálékláncban. A kifogott halak esetében már előfordult a megengedett értéknél jóval magasabb radioaktivitás, itt is szükség lenne független szakértőkre.

MN: Egy ilyen nemzetközi együttműködés nem javíthatna a többek által kritizált kommunikáción, az átláthatóság hiányán?

MR: Már hamarabb meg kellett volna tenni; én már rég javasoltam egy európai szakértői csapat kiküldését. Ha ugyanis ön választja ki a szakértőket, mi a garancia arra, hogy a külvilág is megtudja, mi folyik a cégénél? A kommunikáció ellentmondásai azt jelzik, hogy a kormány zsákutcába jutott - és a 2020-as olimpia rendezésének perspektívája is bonyolította a helyzetet. Ez most talán arra indítja őket, hogy próbáljanak megoldásokat találni. Különben a japán termékek, a jelentős részben a tengerhez kötődő élelmiszerek fogyasztása hosszú távon kérdésessé válik. A TEPCO-t ugyan államosították, de a műszaki vezetés maradt. 'k is érzik a hiányosságaikat, és egyre nehezebben találnak alvállalkozókat. Ugyanakkor az új japán miniszterelnök, Abe Sinzó atompárti, újra akarja indítani az ország leállított erőműveit - az 54-ből jelenleg kettő üzemel. Ezért is vagyok szkeptikus a kijelentéseivel kapcsolatban. De a segítségkérés arra is utalhat, hogy ők is látják: gond van a hitelességgel is.

MN: 1986-ban, a csernobili katasztrófa idején a francia állami szervek álláspontja az volt, hogy a "radioaktív felhő megállt a határon". Néhány hónappal később ön alapította a radioaktivitás első független francia kutatóintézetét, a CRIIRAD-ot. Más nyugat-európai országokban jobban megvédték a hatóságok a lakosságot?

MR: Igen, például a német, az olasz, a svájci kormány. Nálunk csak egy szerv, a SCPRI (Service central de protection contre les rayonnements ionisants) végzett méréseket, és információs monopóliumuk is volt. A többi országban ez másképp alakult - a németeknél például minden tartomány külön kezelte a kérdést. Főleg a megelőzés terén jártak el gondosabban, informáltak az alapvető óvintézkedésekről. Nálunk viszont szovjet stílusban jártak el - és tavaly Japánban az volt az érzésem, hogy a francia mintával találkozom. A helyi hatóság egyes kérdéseinkre még csak nem is válaszolt, a pártok pedig nem ágáltak emiatt. Az önkéntes evakuáció területein az emberek semmilyen információval nem rendelkeztek, gond nélkül ették a maguk termelte zöldséget. Többek között a CRIIRAD és az általa felkészített szakemberek végezték el a szükséges méréseket, mert a helyi hatóságok nem adtak nekik mérőeszközöket. A japán kultúrára mintha kevésbé lenne jellemző a nyílt kritika, mint a néma düh, és bár a helyiek nem hisznek a kormánynak, alapvető információk híján nem sokat tudnak tenni. Ráadásul az új kormány szerint indokolt a fokozott nemzeti önvédelem Észak-Koreával, Kínával szemben. Az erőművek újraindítása azért is szükséges, hogy ezzel is jelezzék, túl vannak Fukusima traumáján. Egy ilyen, erősen nacionalista beállítottság megkérdőjelezi a nemzetközi együttműködést.

MN: Idén júliusban jelent meg egy olasz tanulmány, amely a csernobili "felhő" által legszennyezettebb francia területek egyikének, Korzika lakosainak egészségügyi mutatóit méri fel. Bár a kutatók bizonyítottnak vélik a pajzsmirigybetegségek drasztikus emelkedése és az egykori atomkatasztrófa közötti összefüggéseket, a jelenlegi kormány is tagadja az állam felelősségét. Ön szerint változott valamit a francia állam hozzáállása e kérdésekhez majd 30 év alatt?

MR: Ezt a korzikai önkormányzat által finanszírozott kutatást olasz endokrinológusok és epidemiológusok csapata készítette: 5000 személyt választottak ki, és 25 éven átívelően tanulmányozták az orvosi dossziékat. A csernobili katasztrófa helyi hatásait elszenvedő és a nem érintett személyek adatait összehasonlítva egyértelműen kimutatható az előbbieknél a pajzsmirigybetegségek robbanásszerű emelkedése. Az illetékes francia intézet, az IRSN mégis úgy nyilatkozott, hogy a tanulmány nem mérvadó. Elképesztő, hogy 27 évvel a baleset után a francia hatóságok, függetlenül a kormányok pártállásától, nem hajlandóak belátni a katasztrófa itteni következményeit. A pajzsmirigybetegek egyesületei több ízben követelték a francia állam felelősségének elismerését - nem annyira kártalanításról volt szó. De 27 évvel az események után nem járunk előrébb. És ha nem vagyunk képesek elismerni egykori hibáinkat, hogyan építhetnénk újra a megrendült hitelünket az atomenergia felügyeletével, ellenőrzésével kapcsolatban?

MN: Az ön pártja tavaly óta koalícióban kormányoz a szocialistákkal: lépett-e előre az átláthatóság, az atomenergia-biztonság ügye?

MR: Nem. A környezetvédelmi minisztérium büdzséjében 20-30 millióval csökkentenék az erőművek biztonságára, a védekezés megerősítésére fordítandó összeget. Az üzemeltető EDF alvállalkozói közül egyre többen dolgoznak siralmas körülmények között. Az átláthatóságra pedig a legjobb példa az említett tanulmány.

MN: A minap német és svájci képviselőtársaival egy tüntetésen Fessenheim, a legrégibb francia erőmű bezárását követelték - amit Francois Hollande többször megígért. Kételkednek az ígéret 2016-os megvalósulásában?

MR: Igen, ugyanis az üzemeltető EDF még mindig nem adott garanciákat. Az illetékes hatóság kiadott egy újabb tízéves működési engedélyt - az a benyomásunk, nem a 84 százalékos tulajdonos állam, hanem az atomipar dönt a francia nukleáris stratégiáról, az energetikai átállásról. Nem alakultak a leszerelés menetének, a dolgozók átképzésének, az alternatív energiapolitika kidolgozásának mikéntjét vizsgáló munkacsoportok. Hollande megígérte, hogy az elektromosáram-termelésben 50 százalékra csökkentjük a nukleáris eredetet - de ha bezárjuk Fessenheimet, és 2016-ban megnyitjuk a flamanville-i erőművet? A politikusok mintha félnének az atomlobbitól. Nekünk, a zöldeknek két miniszterünk van a több mint harmincból. Próbálunk a parlamentben mozgósítani, de a szocialista kollégák is bekeményíthetnének. Nem érzem a politikai akaratot.

MN: A Greenpeace, melynek korábban egy éven át volt igazgatója, júliusban behatolt Tricastin, a legnagyobb francia erőmű területére. A csendőrség csak órákkal később tudta őket előállítani, miközben élőben tudósítottak weboldalukon az akcióról. Egy hasonló akció aktivistáit 2012-ben több hónap felfüggesztett börtönre és bírság megfizetésére ítélték. Most mire számíthatnak?

MR: Az akció megmutatta, hogy ha valaki akarja, simán bejut az erőmű területére, és nem ketten-hárman, hanem harmincan. Tulajdonképpen ingyen auditálták a biztonsági feltételeket, amelyekkel láthatóan bajok vannak. Ezért felül kell vizsgálnunk őket. Az EDF és a kormány képviselői nem véletlenül voltak nagyon idegesek, hogy "rajtakapták" őket. Úgy tűnik, fontosabb néhány aktivista megbüntetése, mint az általuk felvetett problémák megoldása. Pedig legközelebb lehet, hogy nem jóakaratú zöldek, hanem veszélyesebb elemek próbálkoznak. A mai geopolitikai helyzet, így Szíria vagy Irán pluszkockázatot jelent.

MN: 2011 márciusában az Európai Bizottságtól a kötelező nukleáris biztonsági normák és egy független európai hatóság felállítását kérte. Történt valami azóta?

MR: Több európai egyesület összefogásával ebben a hónapban indítjuk el a Nuclear Transparency Watch nevű ernyőszervezetet. Azt akarjuk elérni, hogy Európában lehessen a nemzeti hatóságokat interpellálni, és hogy az erőművekbe, akár Magyarországon, akár itt nálunk, bejuthassanak a civilek, a lakosság képviselői. A bizottság támogatja a kezdeményezésünket, bár pénzügyekről még nem esett szó. Az aarhusi egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférés, a döntéshozatalban való részvétel jogát írja elő a lakossági szervezetek számára. De például most Fukusimában ki fér hozzá az információhoz? A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől azt várnánk, hogy egy ilyen baleset után kritikus, feltáró jellegű tanulmányt készítsen. De ilyesmi nem történt, ezért is született ez a kezdeményezés.

MN: EP-mandátuma mellett önkormányzati képviselő is Valence-ban. Ez az egyik "legnuklearizáltabb" francia régió; milyen kompetenciái vannak a helyi, regionális politikai testületeknek az információhoz való hozzáférés, esetleg a döntéshozatal terén?

MR: Nincsenek ilyen jogaink, csupán néhány képviselő, így én is tagjai vagyunk a helyi információs bizottságnak, és megpróbáljuk elérni, hogy a helyi szervezetek is részt vehessenek az üléseken, és kérdőre vonhassák az iparági felelősöket. De ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mi történik, a politikai akarat itt is hiányzik. Az atomenergia-ipar sokkal járul hozzá a helyi önkormányzatok működéséhez, és ki akarná kinyírni az aranytojást tojó tyúkot? Fessenheim esetében a német, a svájci és a francia terület önkormányzata is támogatja a bezárást, a térségben több millió embert érintenek az elöregedett erőmű által jelentett kockázatok. Ám attól félek, amíg nem lesz egy baleset, nem lesz nagy változás sem. Hiába kérjük, hogy a hulladékot, a rendkívül veszélyes üzemanyagot szállító konvojok, vonatok a leginkább frekventált helyektől, a várótermektől, a vonatállomások épületétől messzebb várakozzanak. Amíg nem születik döntés az atomerőművek bezárására, nem várható nálunk radikális változás. A kormány a status quo fenntartására törekszik, nem akarnak nyomást gyakorolni a két érintett nagyvállalatra, az AREVA-ra és az EDF-re meg a nekik asszisztáló szakszervezetekre. A lobbi hatalma ma is nyilvánvaló, s a válság miatt még nyomósabb érv a szokásos zsarolás a munkahelyekkel. Ezzel együtt hiszek abban, hogy az erőviszonyok megváltoztathatók. Jelenleg az lenne a célunk, hogy készüljön egy hihető, működő stratégia az atomenergia helyettesítésére, ahogy a németeknél, osztrákoknál, olaszoknál. Úgy látom, e téren nem bízhatunk a szocialistákban, és a helyzet egyelőre nem nekünk kedvez, bár szerintem egy népszavazást megnyernénk, ahogy az olaszoknak is sikerült - csak épp nem lesz népszavazás.

Neked ajánljuk