cyber hírek

  • 2003. december 11.

Külpol

Betiltanák a cigarettát A dohánytermékek törvényen kívül helyezését javasolta a vezető brit orvosi szakfolyóirat, amely szerint a dohányfüst évente egy nagyvárosnyi ember halálát okozza Nagy-Britanniában. A The Lancet tanulmánya szerint a dohányt a kábítószerekhez hasonlóan illegálissá, a cigaretta birtoklását pedig törvényileg meghatározott módon bűncselekménnyé kellene nyilvánítani.n A legnagyobb ismert prímszám Az internetezők felesleges gépidejét hasznosító nagy internetes Mersenne-prímkereső kezdeményezés (www.mersenne.org) megtalálta a jelenleg ismert legnagyobb prímszámot - írta az Index a News.com nyomán.
A több mint 6,3 millió számjegyű prímszám már a hatodik, melyet az elosztott számítási kezdeményezés résztvevői találtak. Az előző rekordhosszúságú prímre két éve bukkantak, ám az "csak" négymillió számjegyű volt. Egy 26 éves egyetemista, Michael Shafer gépe találta meg a gigantikus prímet - nyilatkozták a Mersenne-prímkeresés szervezői. A Michigan State University egyik termében zümmögő, 2 gigahertzes Pentium processzoros gép egyike volt a projektben részt vevő 211 ezer PC-nek, melyeket hatvanezer önkéntes regisztrált. A prímszámkereső kezdeményezés éppolyan elosztott számítási projekt, mint a földön kívüli élet jeleinek felismerését célzó SETI [at] home kezdeményezés (setiathome.ssl.berkeley.edu). Az önkéntesek felajánlják számítógépük kihasználatlan kapacitását, a regisztráció után a központi számítógépről töltik le a feldolgozandó adatcsomagokat.

n Internettérképek Barrett Lyon amerikai informatikus módszerével akár egy nap alatt is feltérképezhető a világháló, és a kapott információk alapján összetett topológia rajzolható meg. A szakember mindössze egy mezei számítógéppel és internetkapcsolattal próbálja véghezvinni a munkát. Az Opte névre keresztelt projekt honlapján (www.opte.org) elhelyezett információk szerint a hálózati útvonalkövetésre épülő algoritmus mindössze két óra alatt képes átfutni a teljes internet egyötöd részén. Lyon szoftvere úgy gyorsítja fel a folyamatot, hogy csak a nagyobb, úgynevezett C osztályú hálózatokat térképezi fel, másodpercenként 194 útvonalkeresést végezve. A program egy pontból kiindulva készíti a térképet, Lyon azonban már kifejlesztette a szoftver elosztott verzióját is, ami több kiindulási pontot használva még átfogóbb térképet tud készíteni. A projektben részt vevők azt ígérik a honlapon, hogy hamarosan megjelentetik a szoftver forráskódját is.

n Negyedszázados a magyar internet Éppen huszonöt éve, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete intézményes számítógépes kapcsolatot létesített a bécsi Műszaki Egyetemmel - írta az Index az évfordulón. Az első kapcsolat létrehozásához TPA-70-es számítógépeket használtak. 1979-ben a magyar kutatók már el tudták érni ezen az úton a nyugat-európai és amerikai tudományos adatbázisokat, illetve levelezhettek nyugati kollégáikkal. A Belügyminisztérium nem nézte jó szemmel a kommunikációs szabadságot, a KSH rendeletének értelmében másodpercre részletezett naplót kellett vezetni minden külföldi kapcsolatról. Bár az összeköttetés technikai részletei nyilvánosak voltak, a nyolcvanas években egy osztrák lap még kémkedéssel is megvádolta a magyar szakembereket. A kutatóknak később sikerült Budapest és Moszkva között is kiépíteniük a közvetlen számítógépes kapcsolatot, sőt a nyolcvanas években az Egyesült Államok és Moszkva közötti kapcsolat is Magyarországon keresztül valósult meg. Most ünneplik a nemzetközi internet harmincadik születésnapját is, ugyanis 1973 őszén létesítették az első teljes értékű, nemzetközi Arpanet-kapcsolatot a londoni University College és a norvég Kjeller egyetem között.

n Világító halak Egy élénkpiros színnel fluoreszkáló trópusi hal lesz az első génmódosított háziállat, melyet az Egyesült Államokban árusítanak. A GloFish néven, mintegy öt dollárért árult zebradániók január második hetében kerülnek az állatkereskedésekbe.

n Pénz a bőr alatt Az amerikai Applied Digital Solutions fejlesztőcég reményei szerint az amerikaiak többsége hajlandó lesz beültetni rádiófrekvenciás azonosítót (RFID) tartalmazó csipet a bőre alá. A "VeriPay" azonosítóval a bankautomatáknál és a pénztáraknál hitelkártya módjára lehetne fizetni.

n Merevlemez-felszabadítás A Los Angeles-i önkormányzat egyik munkatársa panaszt nyújtott be a munkáltatójánál, mert sértőnek találta a számítógépes lemezmeghajtók "slave" és "master" elnevezését. Az önkormányzat közbeszerzési osztályának vezetője azt kérte a beszállító cégektől, hogy a termékeik megjelölésénél lehetőleg kerüljék el ezeknek a szavaknak a használatát.

n Műholdas buszok Magyarországon egyedülálló, műholdas utastájékoztató és -irányítási rendszert helyeztek üzembe Pécsen. A tömegközlekedési buszok, ismerve helyzetüket, haladási irányukat és sebességüket, kis hatótávolságú rádiók segítségével "zöld utat" kérhetnek a forgalomirányító jelzőlámpa vezérlőjétől.

n Interneten a Nibelung-ének A Nibelung-ének mind a 2400 strófáját feltette a netre a badeni tartományi könyvtár (www.blb-karlsruhe.de). Az online verzióhoz a Siegfried, Kriemhild és Hagen körül játszódó hősi eposz úgynevezett C kéziratát digitalizálták. A középfelnémet szövegből hangpróbák is letölthetők.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.