Ha valaki megnézte Jordan B. Peterson egyetemi szemináriumait a YouTube-on abból az időből, mielőtt híres lett, egy nagyszerű professzort látott, akiből árad a szakmája iránt érzett szenvedély, biztos és széles körű tárgyi tudását a klasszikus tanáralkatokra jellemző felelősségtudat támasztja meg, s olyan összeszedetten és kereken ad elő, hogy az ember legszívesebben maga is rögtön beiratkozna a University of Toronto pszichológia szakára. A professzor egyaránt szívesen elemzett bibliai történeteket és a Disney Pinokkióját, és a katedrán sem feledkezett meg róla, hogy szakmájának elsődleges célja a segítés. Sokat hivatkozott kutató volt a családon belül „öröklődő” alkoholizmus, a kamaszkori agresszió, a kreativitás és a hiperaktív figyelemzavarok témáiban, 100–120 tanulmány szerzője, több tízezer hivatkozással. Nem csak a képernyők mögött rajongtak érte. A beszámolók szerint megesett, hogy a torontói diákok megkönnyezték az utolsó órájukat a professzorral, aki Nietzsche, Jung és Piaget nézeteiből, valamint Dosztojevszkij és Szolzsenyicin nagyregényeiből gyúrt alternatívát annak a nemzedéknek, amelytől minden egyetlen karnyújtásnyira van, mégsem boldog. „Mindig csak az átkozott jogok kellenek, a felelősség sosem” – füstölgött Peterson, és talán nem csoda, hogy sokaknál rezonált az üzenete.
A kanadai Edmontonban született 1962-ben, norvég felmenőkkel rendelkező, lazán keresztény családban. A tinédzser Jordan még úgy gondolta, hogy a vallás „a tudatlanoknak, a gyengéknek és a babonásoknak való”, baloldali forradalomról ábrándozott, kedvenc szerzőjeként Orwellt dédelgette. Egyetemistaként a találkozás a „baloldali aktivistákkal” mégis kiábrándítóan hatott rá, mivel úgy tapasztalta, gondolkodásuk „a gazdagság és a siker gyűlöletéből sarjad, nem a szegények iránti őszinte törődésből”, és a szocialisták ugyanolyan meggyőződéssel hisznek a pénzben, mint a kapitalisták. Peterson egy albertai főiskolán politikatudományt és irodalmat tanult, ügyvédnek készült, és a University of Albertán még mindig politikával foglalkozott. Megszállottan érdekelte a hidegháború, és annak lélektani eredetét kutatva jutott el végül ahhoz a tudományterülethez, amelyben kiteljesedett. A McGill Universityn szerzett doktori diplomát, és a hozzá tartozó kórházban klinikai szakpszichológusként kezdett dolgozni. A mostanihoz képest unalmasabb élete lehetett. Írt egy könyvet Maps of Meaning címmel, amelyet a komolyan vehető szakmai kritika banális self-help tanácsok, amatőr filozófiai fejtegetések és a meglehetősen szabadon alkalmazott jungizmus nem túl jól megírt mixtúrájának minősített. Peterson a kreativitás kutatásában viszont jelentős tanulmányokat publikált, ezeket a pszichológiatudományban is tisztelet övezte. Amikor megismerte a nevét a világ, már 54 éves volt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
