Komótosan halad a szavazatszámlálás, de hát vagy 13 000 szigetrõl kellett begyûjteni az urnákat, 150 millió volt a szavazásra jogosult, a részvételi arány pedig meglehetõsen magas, 80 százalék körüli. Igaz, számos civil kezdeményezés is létrejött ennek érdekében, sok helyen sorsoláson vehetett részt, aki lyukasztott - kár, hogy sokan az összehajtott szavazólapon, ami legalább két lyukat jelent. De túl sok lett volna az érvénytelen voks, újraszámolták õket, és csak az esett ki, amelyiken nem volt egyértelmû a választói szándék. A tombolán motort, hajszárítót lehetett nyerni, az egyik kelet-jávai szavazókörzetben egy pár kecskét is: ebben már egy tévés stáb is megérezte a hírértéket, a kecskék meg a lehetõséget, és a helyi választási illetékesek nagy pironkodására éppen a forgatás pillanataiban mutatták be animális áldozatukat a testi szerelem oltárán, magukra vonva az operatõr, majd késõbb a tévénézõ tömegek lelkes érdeklõdését. Amúgy minden rendben zajlott, az incidensek, amiktõl sokan féltek, elmaradtak.
Az elnökválasztást - az ország történetében elõször zajlott közvetlen módon - áprilisban parlamenti, tartományi és helyi választások elõzték meg. Annak a nagy vesztese a (mondjuk: baloldali) PDI-P volt, Megawati Sukarnoputri, a hivatalban lévõ államfõ pártja. ' a néhai országalapító, Sukarno lánya. Rajta kívül két húga is elindult egy-egy konkurens párt élén, de az eredmények listáján már nyomuk veszett, valahol az "egyéb" és a parlamentbe be sem jutott csoportok - összesen 24 párt indult - határvidékén. A PDI-P 1999-ben, a 32 éven át tartó Suharto-diktatúra utáni elsõ választásokon még a szavazatok bõ egyharmadát szerezte meg, most viszont még az ötödét sem, de a 21 százalékkal élre került Golkar, az indonéz utódpárt is rontott másfél százalékot legutóbbi eredményén. A mezõny tehát kiegyenlítõdött, erõsödtek a mohamedán vallási hátterû pártok, ami a világ legnépesebb mozlim országában aligha meglepõ. Ezek a csoportok távol állnak a máshonnan ismert radikalizmustól, habár léteznek a parlamenti politizálás világán kívül ilyen szervezetek is, amint ezt a 2002-es bali merényletek, majd a 2003-as dzsakartai robbantás is jelezte. Megjelent és rögtön közel 8 százalékot szerzett egy bizonyos Demokrata Párt, amelynek a vezéregyénisége, Susilo Bambang Yudhoyono a robbantásokat követõen a biztonsági ügyek minisztereként határozott fellépésével nemzetközi elismerést aratott. Nos, õ az említett "rendes ember", aki a szavazatszámlálás lapzártánkkor ismert állása szerint az élen áll. Az a kérdés, hogy a szeptemberi második fordulóban kormánybeli volt felettesével, Megawatival mérkõzik-e majd, vagy egykori katonai elöljárójával, Wiranto tábornokkal, aki esetleg mégis elõrerukkol a második helyre. Az utóbbi a Golkart képviseli, és alelnökjelöltként a választásokon tíz százalékot szerzett Nemzeti Ébredés Pártja alapítója, a 2001-ben alkalmatlansága és több korrupciós ügy miatt elmozdított korábbi államfõ, Abdurrahman Wahid öccsét állította maga mellé. A Suharto-rendszerrel egykoron szemben álló vallásos mozgalom volt vezetõjét a lezáratlan bírósági ügyek miatt tiltották el az indulástól, de a sármosnak és karizmatikus figurának mondott Wiranto múltja is foltos. Az 1998. májusi, szinte vértelen forradalom, mondhatni, elhúzódó rendszerváltás idõszakában védelmi miniszter és a hadsereg fõparancsnoka volt. Ez még nem is volna baj, csakhogy az ENSZ vizsgálódásai szerint közvetlen, bár nem kizárólagos felelõsség terheli a kelet-timori vérengzésekért, amelyek az indonéz hadsereg tevõleges támogatásával zajlottak az azóta független Kelet-Timorban, miután a lakosság több évtizedes elnyomást és a nemzetközi tiltakozásokat követõen a függetlenné válás mellett szavazott. Igaz, a kelet-timori vezetõk a jelek szerint inkább elsimítanák az ügyet, mintsem kiéleznék, úgyhogy a tábornok, aki közismert karaoke-rajongó, és nyugalomba vonulásakor jótékonysági céllal egy CD-t is megjelentetett, nemzetközi páriává aligha válik.
Susilo helyzete némileg hasonló. Viszonylag szerény sorból jutott el õ is a katonai hierarchia felsõ rétegeibe, bár távolról sem a Wiranto által elért csúcsokra. Ott volt Kelet-Timoron is, de alacsonyabb beosztásban, és senki sem vádolta semmivel. Dalra viszont õ is szívesen fakad, sõt miután megmérkõztek a helyi Megasztár egy adásában, Wiranto azt mondta, hogy éneklésben Susilo a jobb. De nem csupán éneklésben: költõként is régóta próbálgatja képességeit, válogatott versei között tavasszal megjelent, ezeroldalas önéletrajzában szemezgethettek az érdeklõdõk.
Az sem volna hátrány persze, ha valamelyest tisztán látnánk, mit is mondtak, ígértek az említettek - és további, eleve esélytelen, bár nem feltétlenül perspektívátlan társaik. Beszélni ugyanis volna mirõl. A végtelenül és leírhatatlanul korrupt Suharto-rezsim bukása után hat évvel sem javult sokat a helyzet: csak az ismertté vált és kivizsgált eseteket számítva az elmúlt két évben 2,35 milliárd dollárnyi veszteséget okozott az országnak a hûtlen kezelés, megvesztegetés és hasonlók. De alsó szinten is mindenütt mindenért kenõpénzt kell fizetni, fõleg ha iskoláztatni akarja valaki a gyerekét. Ezen persze minden jelölt változtatni óhajt, csak éppen a részletekkel bánnak takarékosan. Aztán ott van az elképesztõ munkanélküliség, amin Megawati megint csak nem tudott változtatni. Nem csoda, hiszen a külföldi tõkét visszarettenti a korrupció meg a belbiztonsági problémák, a terrorizmus - amúgy valószínûleg nem túl nagy - veszélye, valamint a szakadár mozgalmak nem szûnõ akciói Észak-Szumátrán és Pápuaföldön. Indonézia lakosságának 60 százaléka legfeljebb alapfokon képzett - mondja erre egy szakerõ -, fontosabb a jó fellépés, mint az árnyalt beszéd. Habár éppen Susilóról, a "gondolkodó tábornokról" beszélik, hogy túlságosan is aggályos, a különféle nézeteket, véleményeket mérlegelõ típus, amibõl a teszetoszaság káosza, de akár bölcs kormányzás is kialakulhat. Már ha sikerül felülkerekednie bármelyik potenciális ellenfele régebbi, nagyobb és olajozottabb politikai gépezetén.
- kovácsy -
