„Hány évig tud kitartani”

Dobrovits Mihály történész, turkológus az Ukrajna elleni háború közép-ázsiai hatásairól

Az orosz–ukrán háború nem hagyja érintetlenül a déli, közép-ázsiai posztszovjet országok (a „sztánok”) pozícióját sem, de a szankciók aligha rajtuk fognak csattanni. Oroszország erős gravitációjából pedig nehéz szabadulni.

Magyar Narancs: Mennyire tartanak a Szovjetunió déli utódállamai attól, hogy Oroszország esetleg rájuk is szemet vet? Az ukrajnai agresszióból nem azt szűrték le, hogy az ő szuverenitásuk is bármikor veszélybe kerülhet?

Dobrovits Mihály: Már korábban észrevették, hogy a nagy testvér veszélyes, ugyanakkor előttük nem állnak alternatívák. Magyarország számára az orosz orientáció önként vállalt kényszerpálya, egy rossz politikai döntés eredménye. Ezzel szemben az említett közép-ázsiai országoknak alapvetően nincs lehetőségük döntésre. Nem csak azért, mert kénytelenek szembesülni olyan kérdésekkel, mint az ország- vagy nemzetépítés, amelyekkel a mi régiónk kormányai már 100–150 éve szembenéztek – sikerrel vagy sikertelenül. Kazahsztánban, Üzbegisztánban még a hivatalos írásrendszer is vita kérdése: elvileg latin betűs, de gyakorlatilag a többség cirill betűkkel ír, tehát ennyire nincs kiforrott álláspont ebben. Más részről Üzbegisztán az egyik legstabilabb állam a térségben, ami nem azt jelenti, hogy egyben a legdemokratikusabb is. Habár kérdéses, hogy ezen a tájon – meg úgy általában az euroatlanti térségen kívül – mennyiben és hogyan értelmezhető az általunk ismert demokrácia kifejezés.

MN: Az Oroszországtól való függés kizárólagos ezen országok számára?

DM: A teljes infrastruktúrájuk, gazdasági rendjük Oroszországgal van összekapcsolva. Jövedelmük jelentős részben – főleg Kirgizisztán, Tádzsikisztán esetében – Oroszországból származik. Ugyan Kína imitt-amott megpróbál jelen lenni és hangos propagandaháborút folytat annak érdekében, hogy idővel átvegye a régiót, de jelen pillanatban egyrészt nem képes erre, másrészt pedig az a politikai helyzet, ami Hszincsiangra vagy Tibetre jellemző…

MN: Gondolom, ezekkel csak rossz példát mutat a térségnek…

DM: Elriasztó példát nyújt a számukra! Gondoljunk bele: tádzsikok, kirgizek és pláne kazahok is élnek Hszincsiangban. A közép-ázsiai államok vezetői pontosan tudják, mi zajlik Kínában. A kínai vezetés ugyan ügyesen használja ki ezen országok ellentéteit meg a köztük lévő, a méretükből, pozíciójukból adódó különbségeket, de alapvetően tisztában vannak a helyzettel. Mindaddig, amíg Irán és az immár tálib vezetésű Afganisztán déli irányból blokkolja őket, nincs lehetőség elszakadni Oroszország befolyási övezetéből. Vannak nagy ívű tervek, hogy majd India Iránon keresztül közvetlen összeköttetést épít Közép-Ázsiába – ki tudja, mikor lesz belőle valami. Papíron évtizedek óta építenek egy türkmén–pakisztáni gázvezetéket, csak éppen egy kapavágás nem történt az ügyben. Szó nincs arról, hogy itt reális alternatívák készülnének – mondjuk Türkmenisztán az egyetlen eme államok közül, amely a teljes gázkitermelését lábon eladja Kínának. Egyrészt azért, mert másnak nem nagyon tudja – Iránnak, a rivális Üzbegisztánnak, amely maga is őstermelő, és Oroszországnak nincs szüksége a türkmén gázra. Kína ellenben biztos vevő, és nem veszélyes a számukra, hiszen távol van, még csak nem is határos az országgal. Az afganisztáni helyzettel, a tavalyi hatalmi fordulattal az egész történet végképp megborult – ne feledjük, hogy Közép-Ázsiát és általában az egykori szovjet térséget nyugatról keleti irányba szoktuk nézni, miközben észak–déli irányú határok sorozatát látjuk. Ám ha 90 fokkal elforgatom ezt a nézőpontot, azt látom, hogy az Arab-félszigettől, a Perzsa (Arab)-öböltől egy hatalmas szunnita muszlim ív ér be Oroszország szívébe.