Az ENSZ által elfogadott nemzetközi tengerjog szerint a tengermelléki országok a part vonalától számított 12 mérföldes sávban a tengert mintegy a sajátjukénak tekinthetik – itt, miként „rendes” szárazföldi területein, a parti állam a szuverén úr. Ezen túl a jog kijelöl egy 200 tengeri mérföldes sávot is, ez a parti ország ún. „kizárólagos gazdasági övezete” (exclusive economic zone – EEZ), ebben az illető állam a tenger, illetve a tengerfenék kínálta természeti kincsekre és gazdasági javakra formál jogot, és mesterséges szigeteket is csak ő építhet (ennek még lesz jelentősége). Az országok között természetesen előfordulnak átfedések, ahogy intelligens megoldások is ezen esetekre.
A világ összes országa tiszteletben tartja az EEZ-szabályozást – Kínát kivéve. A Kínai Népköztársaság úgy véli, hogy az EEZ a Nyugat által ráerőszakolt korlát, és a Dél-kínai-tenger pedig történelmi jogon szinte teljes egészében az övé. Az általa kijelölt ún. kilencszakaszos vonalon (nine-dash line) belüli hatalmas terület – mely nem kevesebb, mint a szóban forgó tenger teljes felületének 90 százaléka – eszerint a kínai népet illeti.
Csakhogy 2021-ben történelmi alapon senki nem formálhat jogot semmilyen tengerre és óceánra, hiszen akkor visszalépnénk pár évszázadot, és a vikingeké lenne a komplett Atlanti-óceán, benne az összes szigettel. De Kína „történelmi igénye” is mondvacsinált – állítják a téma szakértő történészei –, csak a 20. század második felében találták ki, 1933-ban egy Párizsba küldött kínai távirat szerint például azt sem tudta a kínai vezetés, hogy hol van a Spratly-szigetcsoport. A kilencszakaszos vonalra alapozott követelés pedig sérti a Dél-kínai-tengert körülvevő összes többi ország, nevezetesen a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei, Indonézia, Vietnam és Tajvan EEZ-területeit.
„Szándékai békések”
Kína soha nem volt nagy hajós nemzet, a szárazföldi birodalomépítést gyakorolta sikerrel, de mai gazdasági ereje visszatérítette régi álmához. Az általa képzelt határon belül jó tíz éve fokozottan demonstrálja az erejét, vegzálja a szomszédos országokat, s további területekre igyekszik kiterjeszteni befolyását. Ez a térség a világ harmadik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonala, természeti kincsekben is igen gazdag – s egy ideje konfliktuszóna. A szomszédos országok lázadnak Peking machinációi ellen, és a nemzetközi közösség segítségét keresik.
Kína elsőként a Paracel-szigeteket, majd a távoli Spratly-szigeteket kebelezte be. Ezen geológiai képződmények megnevezése megtévesztő, olyan zátonyokról, sziklákról és koralltelepekről van szó, amelyek hol eltűntek, hol kiemelkedtek a vízből, valójában nem minősültek szigetnek. A Paracel-szigetekre elsősorban Vietnam, némelyik darabjára a Fülöp-szigetek és Tajvan tart igényt, ám ezek az országok közel sem olyan fajsúlyos világpolitikai szereplők, mint Kína, így Peking ez irányú mesterkedéseit komolyabb nemzetközi ellenállás nélkül folytathatta. Vietnamban tüntettek, amikor 2014-ben kínai hajók olajfúró tornyot kívántak telepíteni az ország fennhatósága alá tartozó övezetben a kínai haditengerészet és légierő támogatásával; a feldühödött tömeg több kínai érdekeltséget is megtámadott (Hanoiban meg is halt 20 ember, többségük kínai) – a nyugati hatalmak aggodalmukat fejezték ki, de nem siettek Vietnam segítségére.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
