Kinevezték Ukrajna új magyarországi nagykövetét

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Külpol

Sándor Fegyir egyetemi tanár tavaly óta várt erre a döntésre.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kinevezte Ukrajna új magyarországi nagykövetévé Sándor Fegyir történészt, egyetemi tanárt – írja a hvg.hu.

Az előd Ljubov Nepop volt 2022 júliusáig, azután Balogh István ideiglenes ügyvivőként látta el a diplomáciai képviselet vezetésének feladatát.

Azt, hogy Sándor Fegyirt nevezik ki nagykövetté, már 2023 elején szóba került, írtak róla az újságok. Beiktatása a hvg.hu tudomása szerint azért húzódott ilyen sokáig, mert a kijevi külügyminisztériumban vannak, akik mást láttak volna szívesen ebben a tisztségben. 

Sándor Fegyir 1975-ben született, és úgy vált igazán ismertté, hogy miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, önként bevonult, és a lövészárokból, videókapcsolat segítségével tartotta meg az egyetemi óráit. 

Bevonulásáról korábban ezt nyilatkozta: „Magam vagyok a példa arra, hogy a magyarok, ugyanúgy, mint Ukrajna többi nemzetiségének képviselői, megvédik családjukat és szülőföldjüket. Folyamatos kapcsolatot tartunk a magyarországi emberekkel, és nagyon hálásak vagyunk a magyar önkénteseknek, az összes magyarországi barátunknak a hatalmas segítségért. A magyarságnak megvan a maga, 400 év óta változatlan történelmi küldetése: Európa pajzsának lenni, megvédeni az európai civilizáció értékeit a keleti agresszorokkal szemben. Most mi is ezt tesszük.”

Bár várható volt, hogy a két ország közötti feszült viszony miatt nehéz dolga lesz, és akadt is olyan magyar kormánypárti politikus, aki már kinevezése előtt kóstolgatta, magyar gyökereit is kétségbe vonta, Sándor Fegyir szelíden reagált.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.