Kirgiz zavargások: A rabló életbe!

  • Dobrovits Mihály
  • 2005. március 31.

Külpol

Az érdeklõdõ világközvélemény fellélegezhet: a múlt heti fordulat után sem kell új neveket megtanulnia Kirgizisztán kapcsán. Az exelnök Akaev elmenekült, a fegyverropogás elhalt, a boltok kiürültek.

Az új kormányzat erõs embere, a március 25-én három hónapra egyszerre ideiglenes elnöki és miniszterelnöki megbízatást szerzett Kurmanbek Bakiev eddig is a köztársaság legbefolyásosabb személyiségének egyike volt, 1999 és 2002 közt kormányfõként mûködött. Szemben a sikeres tudományos karriert a politikára cserélõ Akaevvel, Bakiev nem a nemzetépítõ víziók, hanem a szovjet és posztszovjet technokrácia embere; a Kujbisevben (ma Szamara) végzett vízmérnök 1991-ben váltott szakmát. Személye mégis változást hozhat a kirgiz politikai életbe.

Elsõsorban is a regionálisat. Amíg az Akaev-kormányzat káderállományát elsõsorban a fõvárost is körülölelõ Csuji körzet, illetve az északi vidékek adományozták a kirgiz választóknak, addig a következõben a neuralgikusabb déli régiók is szóhoz juthatnak majd. Bakiev maga is a déli Osból származik, s arrafelé a (figyelem: kirgiz, és nem afgán!) Dzsalalabádban kezdte vállalatvezetõi karrierjét. E két város a hírhedt Fergana-völgy keleti és déli peremén, az ország stratégiailag legsebezhetõbb vidékén terül el, ahol három exklávé, az Üzbegisztánhoz tartozó Sahimardán és Szokh, valamint a Tádzsikisztánhoz tartozó Vorukh is található. Ezek az exklávék a szovjet hatalom bukása óta egyfajta senki földjének számítanak, itt rendezkedtek be az iszlamista hadurak - köztük is a legfélelmetesebb, Dzsuma Namangáni - meg a kábítószercsempészek. A Namangáni vezette iszlamista gerillák 1999-ben behatoltak Kirgiziába. Fõ céljuk a Fergana-völgy megszerzése meg a sanghaji ötök (Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán) együttmûködésének megzavarása volt. A kirgiz kormány ekkor még arra is hajlott, hogy egy korridort biztosítson Üzbegisztánnak; Bakiev ekkor került szembe elõször az ellenzékkel. Bukásához végül az akszi incidens vezetett: 2002. március 27-én a rendõrség tüzet nyitott a korrupcióval vádolt Azimbek Bekmuradov képviselõ kiszabadításáért tüntetõ tömegre, az eredmény öt halott. Bekmuradov elítéltetésének valódi oka az lehetett, hogy a képviselõ tiltakozott a kirgiz-kínai határszerzõdés ellen, amely mintegy százezer hektár kirgiz területet engedett át Kínának. (Hszincsiangban, Kína nyugati határtartományában van is egy Kizilszu Kirgiz Autonóm Körzet, mintegy száztízezer kirgiz lakossal.) A korrupció vádja viszont könnyen elõrángatható egy olyan társadalomban, amelyben a felsõbbségnek ajándékot adni elfogadott szokás. Ez az eset jól jellemzi azokat a kulturális interferenciákat, amelyek szorításában a közép-ázsiai társadalmak manapság vergõdnek.

Törzskörzés

Kirgízia és nagy testvére, Kazahsztán a 90-es évek elején vált a Nyugat kedvencévé. Ekkor úgy tûnt, ez a két egykori szovjet köztársaság hajlandó a leginkább átvenni a nyílt társadalom nyugati normáit. Nem kellett iszlamista forradalomtól tartani, a heves nacionalizmust pedig úgy-ahogy féken tartotta az orosz kisebbség, no meg Oroszország befolyása. (Kazahsztán egyenesen prosperálni látszott.) Ám a Nyugat nem akarta észrevenni, hogy a posztszovjet kulisszák mögött alapvetõen más társadalmi szövet húzódik meg, mint amelyre elképzeléseit alapozta. Ha nem is a rettegett iszlám, de a regionalizmus, a tribalizmus és a nomád örökség kultusza vált meghatározóvá ezekben az országokban. Megmaradt viszont az orosz nyelv és az orosz nyelvû kultúra szovjet idõkbõl örökölt befolyása is - s mindezzel együtt e társadalmak kétnormájúsága. Ebbõl a nyugati megfigyelõk általában csak a szovjet-orosz normát érzékelték, legfeljebb értetlenkedtek. Szögezzük le azt is, hogy a helyi politikai eliteknek eszük ágában sem volt becsapni külföldi patrónusaikat. Saját magukat csapták be.

A legtöbb elemzõ egyetért abban, hogy a "család" - más szervezõerõ híján - a posztszovjet társadalmak egyik alapvetõ szervezeti és gazdasági egységévé vált még azokon a területeken is, ahol a törzsi-nemzetségi társadalmaknak nem volt hagyománya. A tribalizmus és a regionalizmus pedig csak erõsödött ott, ahol ennek eleve voltak alapjai.

A kirgiz társadalom leírásai evidenciaként kezelik az északi és déli régiók, illetve a két nagy törzsszövetség (otuz-uul, icskilik) jelenlétét. Az északi régiók, amelyek közül Akaev idején a Csuj-Kemin, Talasz és Narin körzet, valamint az Akaev által is képviselt szaribagis, bugu, szajak és szolto törzs rendelkezett befolyással, hagyományosan a fejlettebb, iparosodott, orosz orientációjú s az iszlámot csak formálisan követõ területnek minõsülnek, míg a déli körzetek az ország szegényebb, rurális és az iszlám által történelmileg is, geopolitikailag is erõsebben befolyásolt vidékei. A kisebbségek közül északon az oroszok (21 százalék), délen az üzbégek (12 százalék) játszanak nagy szerepet.

Ám a mostani zavargásokat nem magyarázhatjuk pusztán a régiók õrségváltásának igényével. A szegénység mellett a demográfia az események egyik mozgatórugója. A kirgiz társadalom növekedési üteme kiemelkedõen magas, a köztársaság lakossága alig több mint 100 év alatt kis híján megtízszerezõdött (az 1897-es 663 000-rõl 2002-re 5,2 millió fõre). Miközben az ország iparosításával az orosz lakosok száma 1959 és 1970 között 37 százalékkal emelkedett, a lakosságon belüli részarányuk mégis csökkent; 1979-ben a kirgiz családok közel felében ötnél több gyereket neveltek. Ezek a demográfiai tendenciák mindenütt meghozzák a maguk káros mellékhatásait, a szegénységet, a munkanélküliséget és a retradicionalizáció igényét. Ráadásul a szovjet idõkben sem túl erõs kirgiz gazdaság 1996-ig csak zsugorodott, s az 1997-tõl megkezdõdött gazdasági növekedés csalókának bizonyult. Az ország jelenlegi GDP-je 1550 USD/fõ, a munkanélküliség 20 százalékos. A forrongás pedig kétséget kizárólag árt a befektetõi bizalomnak: a török érdekeltségek kirablását követõen Törökország azonnal evakuálta a kirgiz területen tartózkodó polgárait.

Továriscsi, nazád!

Korai lenne tehát akár demokratikus, akár regionális, akár iszlamista fordulatról beszélnünk. A rezsim gyengeségén és otrombaságán kívül a szegénység és a kilátástalanság volt a megmozdulások egyik kiváltó oka. Melyek egyelõre többet, mint hatalmi vákuumot nem idéztek elõ: jelenleg vitatott, vajon az újonnan megválasztott-e a legitim parlament (ahogy azt a választási bizottság követelné), vagy a régi, ahogy a legfelsõbb bíróság állítja. Bakiev ez utóbbi nézetet támogatja, míg a köztársaság biztonságáért felelõs Feliksz Kulov az új parlament legitimitása mellett tette le a garast. Az Ar namisz (Tisztesség) Párt élén álló Kulov KGB-tisztbõl lett alelnök és miniszterelnök. Bejelentette, hogy indulni kíván a három hónap múlva esedékes elnökválasztáson, ám hivatalosan még jogerõs börtönbüntetését kellene töltenie. A népszerû ellenzékit a népmozgalom szabadította ki, s már ki is jelentette: ha büntetését nem törlik el, engedelmeskedik a törvénynek, s leüli a hátralevõt.

Kirgizisztánban az bizonyosodott be, hogy a Gorbacsov utáni köztársasági vezetõk Oroszországon kívül képtelenek a hatalom kulturált átadására. És ez nem jó hír: hisz feldõlhet a többi dominó is. Márpedig ezen a vidéken az egyensúly felborulásának magától értetõdõ következménye az államhatalom erodálódása és az iszlamista fenyegetés. Érdemes tehát megfontolni: megéri-e megkísérelni Oroszországot úgy kiszorítani a saját egykori befolyási övezetébõl, hogy cserébe semmilyen alternatívát nem kínálunk a helyieknek - legfeljebb demokratikus forradalomnak kiáltunk ki kétségbeesett éhséglázadásokat és regionális hatalmi rivalizálásokat.

Dobrovits Mihály

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”