Kulturális hírek

  • 2001. augusztus 16.

Külpol

76 éves korában elhunyt Maróthy János zenetörténész. Főbb munkái közé tartozikn SUGE KNIGHT SZABAD Csaknem öt év után elhagyhatta a börtönt Marion "Suge" Knight, a Death Row Records főnöke, akit egy korábbi, próbaidős szabadlábra helyezést tartalmazó ítélet feltételeinek megszegése miatt ültettek le.
1992-ben azért került bíróság elé, mert a stúdióban rátámadt két rapperre. Feltételes szabadlábon tartózkodása idején pedig előbb tiltott lőfegyver tartásán kapták, majd - néhány órával Tupac Shakur halála előtt - egy Las Vegas-i szállodában bántalmazott egy férfit. A többek között Tupac, Dr. Dre és Snoop Doggy Dogg lemezeivel felfutott Los Angeles-i kiadó régi katalógusát továbbra is Death Row címkével hozzák ki, az újabbakat már - a különbségtétel végett - Tha Row cégjelzéssel.

n ARUNDHATI ROY A BÍR"SÁGON A bíróság megsértésének vádjával állt az indiai legfelsőbb bíróság elé Arundhati Roy. Az Apró Dolgok Istene című, magyarul is megjelent regény 1997-ben Booker-díjjal jutalmazott szerzőjét azért idézték be, mert egy tavaly decemberi tüntetésen kritizálta a Narada-gát építését jóváhagyó legfelsőbb bírósági határozatot. A 3,9 milliárd dolláros beruházással a világ egyik legnagyobb vízzáró rendszerét hoznák létre Gujarat államban, s ellenzői szerint az így keletkező mesterséges tó 248 falu környékét mocsaras vidékké változtatná, tönkretenné az érzékeny ökoszisztémát, a termékeny földeket, a gazdag erdőket, és így negatív hatással lenne több tízezer ember életére. Az írónő szerint a vád nevetséges: valóban tiltakozott a gátépítés és az azt helybenhagyó határozat ellen, de nem sértette meg a bíróságot, amely jobban tenné, ha nem ilyen jelentéktelen ügyekre pazarolná az idejét.

n MTV: 20 Augusztus elsején ünnepelte legelső adásának huszadik évfordulóját a Music Television: a videokorszak hajnalának kis zenetévéjéből azóta 139 ország 340 millió nézőjét elérő konglomerátum lett, a reklámozók legkedveltebb célcsoportjainak világszerte favorizált csatornája. A Viacom társasághoz tartozó MTV fő erőssége a trendek meghatározása zenében, divatban - sőt magában a televíziózásban: a tévé emblémájának animálása, a stúdióbeli kameramozgás, az 1992-ben indított The Real World című reality show, a két méltán népszerű rajzfilmidióta, Beavis és Butt-head mind-mind előremutatott, az unplugged-koncertek sikere pedig éppen az elektronika mindenhatósága előtti időszakra. A fogyasztás és szórakoztatás mellett beépítettek a csatorna imázsába némi "közszolgálatot" is (kampány az ittas vezetés ellen vagy a választásokon való részvételért).

n INGYENES BRIT MÚZEUMOK Decembertől minden jelentősebb brit országos múzeumot ingyen lehet majd látogatni, jelentették be Londonban. A kormánynak az a döntése teszi ezt lehetővé, hogy az új szabályozás szerint áfavisszatérítést is igényelhetnek a múzeumok, így nem lesznek arra ösztönözve, hogy belépődíjat kérjenek. "Abbéli elkötelezettségünk részeként, hogy erősítsük a művészetek szerepét a nemzet életében, azt akarjuk, hogy mindenki ingyenesen élvezhesse nemzeti múzeumaink nagyszerű gyűjteményeit" - fogalmazott Tessa Jowell kulturális miniszter. Egyes múzeumok (mint a National Gallery és a British Museum) már most díjtalanul látogathatók, mások (például a Victoria & Albert, az Imperial War Museum és a National Maritime Museum), ahol ma még jegyet kell venni, valószínűleg már december előtt áttérnek az új rendszerre.

n SZIGETI MÉRLEG Nézőcsúcs született a Pepsi Szigeten: 361 ezer látogatót regisztráltak, többet, mint az eddigi nyolc évben bármikor. A sajtóiroda közlése szerint legtöbben, 40 ezren a Faithless koncertjén voltak (kérdés, mértek-e a Morcheebáén, amikor éjfélre elfogyott minden jegy, s telt ház, 60 ezer ember volt a Szigeten). Az Oktatáskutató Intézet előzetes adatai szerint a megkérdezettek 37,2 százaléka külföldről érkezett, legtöbben - több mint 22 százalék - Németországból, 6,9 százalék a szomszédos országokból. Tiszteletét tette a politika is, az MTI tudósítása szerint kint járt Demszky Gábor, Deutsch Tamás, Harrach Péter, Kőrösi Orsolya, Medgyessy Péter, Nemcsók János, ´ry Csaba, Schiffer János és Torgyán József; a homoszexualitással foglalkozó műsorokat érintő vita miatt reflektorfénybe került Magic Mirror sátrat Michael Lake, az Európai Unió magyarországi megbízottja nyitotta meg az előzetes programnak megfelelően.

n REKONSTRUÁLT FIKCI" A huszadik század elejének három klasszikus modern kiállítóterme, a párizsi Salon de Fleurus, a New York-i Armory Show és a szentpétervári Utolsó futurista kiállítás elevenedik meg a Műcsarnokban: a megtévesztésig tökéletes hasonmások augusztus 20-ig tekinthetők meg (akárcsak a 90-es évek hazai művészeire építő Irokéz Gyűjtemény, illetve Nádler István kiállítása).

n GYÁSZ 89 éves korában elhunyt Jorge Amado: a legismertebb brazil író negyven regényét 54 nyelvre fordították le (magyarul is olvasható például a Gabriela, szegfű és fahéj, a Zsubiabá vagy a Flor asszony két férje, melyből minden idők legnagyobb brazil mozisikere készült), a nagyvilág jórészt ezeknek köszönhetően kaphatott ízelítőt a trópusi Bahia állam életéből, mítoszaiból. Első regényét, A karnevál országát 19 évesen, a kommunista pártba lépésekor írta, később szocialistának vallotta magát, politikai nézetei miatt rövid időt börtönben is töltött.Az európai népdal születése, illetve a Zene és ember című tanulmánykötet.

n LOCARNO Maurizio Sciarra Alla rivoluzione sulla due cavalli című filmje nyerte az 54. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot, s díjat kapott főszereplője, Andoni Gracia is. A legjobb női alakítás díját a dél-koreai Kim Ho-jung érdemelte ki (Moon Seung-wook: Butterfly). Ezüst Leopárddal jutalmazták a francia Alain Gomis, illetve a német Peter Sehr alkotását (L´Afrance; Love the Hard Way).

n PORDENONE A Pordenonei Némafilm Fesztivál zsűrije a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak ítélte a némafilm-restaurálások támogatására alapított Haghefilm-díjat: a tízezer eurót Az utolsó éjszaka restaurálására fordítják. A berlini filmarchívumból néhány éve előkerült filmet Janovics Jenő rendezte 1917-ben Kolozsváron, főbb szereplői Berky Lili és Kovács Pál. A hiányzó részeket magyarázó inzertekkel pótló, restaurált kópiát 2002-ben vetítik majd Pordenonéban.

Figyelmébe ajánljuk