Külpol

A múlt héten lezárult helsinki EU-csúcsértekezlet nagy nyertese kétséget kizáróan Törökország volt. Hiszen Ecevit miniszterelnök ünnepélyes (és utólagos) meghívásával immáron jogilag is EU-tagjelöltté emelkedett. Ez akkor is siker, ha tudjuk, Ankara még évekig nem számíthat teljes jogú tagságra. Igaz, mások se nagyon. Magyarország például le kell mondjon a többször bizonyosra vett 2002. januári csatlakozásról. Jelenleg 2003 januárja az új varázsige, de hamarosan elérhetünk 2004, 2005 vagy éppen 2006 magasságáig.

A Salt Lake Citybe tervezett 2002-es téli olimpia körüli botrány az olimpiai eszme beszennyezése, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bemocskolása stb. mellett komikus események napvilágra kerülésével is szórakoztat. A NOB most felütött emlékkönyvében a szexus is megjelent. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke hétfőn korára hivatkozva utasította vissza azokat a vádakat, melyek szerint gésák jelenlétével emelt partin ünnepelte volna a naganói olimpia befejezését. Kiderült az is, hogy 1988-ban a NOB egyik küldötte Ostersundban call girlnek vélte a hozzá látogató polgármester-helyettes asszonyt.

A román társadalom kettőssége ismét drámai formában juttatta eszünkbe a délkeleti szomszédunkra leselkedő veszélyeket. A bányászjárás ismét rávilágított a térség biztonságpolitikai állapotának törékenységére is.

Az épp aktuális balkáni válságok során 1990 óta már megszokhattuk, hogy a nyugati politikusok csak a menetrendszerűen bekövetkező tömeggyilkosságok valamelyikének hatására hajlandók valamit "tenni". Így volt ez 1991 telén, amikor Horvátország nemzetközi elismerését Vukovar elestének és a városban rekedtek egy részének lemészárlása kellett hogy megelőzze, így volt 1994 februárjában, amikor a szarajevói Markale piacon hatvannégyen haltak meg, hogy a NATO a szerb nehéztüzérséget visszavonassa a várost övező ormokról, és a daytoni egyezmény aláírásához vezető úton is Srebrenica lakóinak kivégzése volt az első állomás.

Ami két hónapja még csak remény és terv volt, január 7. óta valóság: a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (Farc) és a kormány képviselői megkezdték a béketárgyalásokat. A megbeszélések aligha lesznek elsietettek, hiszen egyelőre még csak arról van szó, miről is legyen szó. Biztató fejlemény viszont, hogy ezúttal az Egyesült Államok is egyetért a közeledéssel.

Mindenki tudta előre, hogy bajok lesznek Brazíliában. A veszély annyira közel volt, hogy a Nemzetközi Valutaalap - Washington egyértelmű ösztönzésére - változtatott hagyományos gyakorlatán, és válságmenedzselés helyett a katasztrófa megelőzésével próbálkozott: már tavaly ősszel több mint negyvenmilliárd dolláros segélyprogramot szavazott meg a világ nyolcadik legnagyobb gazdaságának megmentésére. De így sem sikerült elkerülni, hogy a brazil valuta, a real az összeomlás szélére kerüljön.

Az amerikai hadsereg első embere, Henry Shelton tábornok a múlt héten bejelentette, hogy a december közepén iraki célpontok ellen végrehajtott négynapos amerikai-brit légitámadások eredményesebbek voltak, mint eredetileg hitték. Szaddám Huszein viszont továbbra is a helyén van, belpolitikai pozíciója nem látszik megrendülni, az iraki nép pedig szenved és sanyarog, de makacs büszkeséggel mögötte áll.

A közel-keleti országban a szépségkirálynő-választás eufóriája már a történelemé: nyomtalanul múlt el, hogy az izraeli kislány, Linor Abergil nemcsak a mi Horváth Évánkat, de a cseh bombázót is padlóra küldte a Seychelles-szigeteken. Unalomra azonban nincs ok, ez egy olyan hely, ahol mindig történik valami. A repülőtérről Tel-Avivba vezető úton például a legendás brooklyni Nagy Rebbe, Menachem Shneerson gigantposztere integet: A Messiás mindjárt itt van! Vagy mégsem.

Latin-Amerika már vagy húsz éve halad a diktatúráktól a liberálisan gazdálkodó demokráciák felé, de még nincsenek túl sokan, akiknek ettől jobb lett. Sokan vannak viszont azok, akik - jólétért cserében - kevesebb demokráciával és kevesebb piaccal is kiegyeznének. Venezuelának is egy reménybeli - kellőképpen ködös víziókkal felvértezett - diktátort hozott vasárnap a Mikulás és az elnökválasztás.

Az egy héttel korábbi politikai tüntetések után, a mostani hétvégén etnikai, vallási jellegű összecsapások voltak Dzsakartában. A reformasi mozgalom, amely május végén elérte Szuharto távozását Indonézia éléről, egyre türelmetlenebb, miközben a mérsékelt ellenzék két tűz között próbál kitartani a józan fokozatosság álláspontja mellett.

Kettős ünnepet ültek idén Törökországban. Október 29-én volt hetvenöt éves a Musztafa Kemál Atatürk alapította Török Köztársaság, és idén november 10-én emlékeztek meg az államalapító halálának hatvanadik évfordulójáról. Az idei ősz a látványos hűségnyilatkozatok szezonja lehetett volna tehát. Ám ehelyett nemcsak hogy súlyos botrányok borzolták a török politikai élet felszínét, de egyre láthatóbbá váltak a bajok gyökerei - melyek magában a köztársaság szerkezetében bújnak meg.

Megint azt lehetne mondani, hogy az amerikai kongresszusi választásokon nem történt semmi. Pedig nagy dolog történt. Szavazatokra váltódott a nyilvánosság tíz hónapos szembenállása a médiamanipulációval és a jobboldal elementáris dühével. Clinton, aki feleségével és az alelnökkel eszeveszetten dolgozott, hogy a választásra a republikánusok óriási anyagi fölényével szemben pénzt szerezzen, meg van mentve.

Kolumbia többfrontos polgárháború színtere. Két baloldali gerillaszervezet és egy hatalmasra duzzadt jobboldali paramilitáris csoport harcol egymással, a hadsereg pedig valamennyiükkel. A nyári elnökválasztás azonban valami változást mégiscsak hozott: az állam párbeszédet kezdett a felkelőkkel, és a kezdeményezést alátámasztotta több látványos gesztussal is.

Egy hete hozták nyilvánosságra Dél-Afrikában az Igazság és Megbékélés Bizottságának a jelentését, de az első reakciókból máris világos, hogy a testület kétévi munkája csak félig volt eredményes: az ország közelebb jutott saját múltjának igazságaihoz, a megbékélés terén viszont lényegében semmi sem történt.