Magyar Narancs: Mennyiben kompromittálódott az elmúlt tíz évben az "államépítés" elmélete és gyakorlata?
Rada Péter: A kérdés inkább az, hogy az euroatlanti közösség hogyan próbálta biztonságosabbá tenni a világot. Ennek a folyománya ugyanis az államépítés mint fogalom. Bár korábban is voltak rá kísérletek, Afganisztán tekinthető az első igazi, komplex államépítési próbálkozásnak. De a nation-building mint fogalom elhasználódott. Szakértők egyetértenek abban, hogy egy nemzetet nem lehet külső erő segítségével felépíteni. Mostanában próbálják a fogalmat új tartalmakkal feltölteni, az ENSZ például "békeépítésnek" nevezi (peace-building). A szervezet négy évvel ezelőtt külön bizottságot hozott létre (peace-building commission), amelynek az volt az egyik feladata, hogy ajánlásokat tegyen arra, mit is jelent ez. Nem sikerült nekik, mindenki vitatja az ajánlásaikat. De az egyeztetés töretlen, és ez biztató.
MN: Eközben a laikus közvélemény nyilvánvalóan kudarcként tekint mind Afganisztánra, mind Irakra.
RP: Amikor a nemzetközi közösség belevágott, tisztában volt a dolog komplexitásával. Afganisztán előtt nem volt tapasztalat arról, hogy miként lehet az euroatlanti érdekeknek tetsző államszervezetet felépíteni, így ezt én nem mondanám kudarcnak. Egy dolog volt biztos, hogy Afganisztánban a tálib rendszert meg kell dönteni, illetve hogy stabilizálni kell ezeket az országokat.
MN: Mindezek ellenére a felelősséget a nemzetközi közösségnek viselnie kell. Joggal állítható, hogy ebben a folyamatban az afgán nép érdekei kevésbé irányadóak, mint az euroatlanti közösségé.
RP: Amikor demokráciaépítésről vagy államépítésről beszélünk, akkor azért figyelembe kell venni bizonyos sajátságokat. Nem is az a lényeg, hogy mi tudjuk, mi a jó nekik, hanem sokkal inkább az, hogy tudjuk, mi a jó nekünk. Tudjuk, hogy az a jó, ha biztonságos a világ körülöttünk. Ez pedig akkor érhető el, ha ez a világ minél inkább demokratikussá válik. Ezzel azért kevesen vitáznak.
MN: De elő lehet-e írni a kulturális és antropológiai hagyományaikban ennyire eltérő közösségek számára, hogy mostantól milyen, tőlük alapvetően idegen keretek között éljenek?
RP: Szerintem igen, mert a demokrácia alapesetben arról szól, ki hogyan kívánja irányítani az életét. Ez lehetővé teszi azt, hogy például egy arab országbeli "demokráciamutáció" eltérjen az európai demokráciák gyakorlatától - de ettől még demokratikus jogállami keretek között maradjon. Kulturálisan ez nem határol be. Éppen hogy kitágít: lehetőséget teremt arra, hogy az adott törvényes keretek között mindenki "azt csináljon, amit akar". Elismerem, hogy ez egy hosszú tanulási folyamat. De vegyük figyelembe, hogy az iszlám is demokratikus vallás. Az az alapja, hogy a közösség döntsön a saját ügyeiről - ez a konstrukció minden körülmények között demokratikus gyakorlat marad. Számos iszlám országban persze a helyi politikai rendszerek nem így épültek fel. A külső fenyegetettség hívta életre ezeket a rezsimeket, de mára már megszűnt ez a fenyegetettség. Éppen azért léteznek a nemzetközi biztonsági intézmények, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy ne kelljen attól félni, melyik ország mikor fog téged megtámadni. Ennek a konszenzusnak köszönhető, hogy a 90-es évektől, a hidegháború végével az államok közötti háborúk száma jelentősen csökkent.
MN: Milyen pozitív eredményekről számolhat be az euroatlanti közösség az államépítés terén?
RP: Nehéz erre válaszolni. De például az Európai Unió is végez államépítést, "tagállamépítést". A jelölteknek a tagországokkal egyenértékű követelményeknek kell megfelelniük, és ennek köszönhetően strukturálisan hosszú éveken keresztül formálódnak. Lásd a balkáni példákat: Bosznia kivételével ez a folyamat sikeresnek mondható, Horvátország, Macedónia, Montenegró rengeteget fejlődött.
MN: Igazolta-e az intervenciós politikai gyakorlat azokat a vágyakat, amelyekkel a közösség nekivágott Afganisztán és Irak átalakításának?
RP: Abban korábban is konszenzus volt, hogy katonai erővel csak a legvégső esetben avatkoznak be. Afganisztán és Irak a legnagyobb horderejű vállalkozás volt a hidegháború óta - ráadásul teljesen más célok vezérelték az Egyesült Államokat Vietnam vagy Korea esetében, mint most. Iraknak működőképes intézményrendszere volt, még ha ez messze is esett az ideálistól. Afganisztánban 1979 óta háború zajlott. Ott minden tönkrement, generációk nőttek fel úgy, hogy nincs tapasztalatuk a normális működésről, a napi ügyek intézéséről. Az Egyesült Államoknak nem volt tapasztalata egy "államépítő háború" lefolytatásában, a lakosság pedig érthető okokból nem volt erre fogadókész. Ott mindent a nulláról kellett kezdeni - Irakban azért ennél jobb volt a helyzet. Mostanra már meg is valósult a kivonulás, mintegy 50 ezer amerikai katona állomásozik még az országban, míg Afganisztánból jelenleg lehetetlennek tűnik a kivonulás - most a NATO 2014-et jelölte ki céldátumnak. Meglátjuk, tartható lesz-e.
MN: Egyelőre nem látni, hogy az év eleje óta tartó észak-afrikai forrongások hová futnak ki. Obama nyilvánosan feddte meg az amerikai hírszerzést, amiért nem jelezte időben az eszkalálódást. Valóban felkészületlenül érte a nyugati világot a forradalmi járvány?
RP: Ez szerintem inkább retorikai fogás volt, válasz arra a közvélekedésre, miszerint a megmozdulásokat a CIA koordinálja. Azt gondolom, professzionálisabb az amerikai hírszerzés annál, hogy ne tudták volna, mi zajlik ezekben az államokban, ahol több évtized óta "illiberális demokráciák" működnek. Nagyjából egydimenziós a működésük: a biztonságot tudják garantálni, cserébe viszont a társadalom tagjainak le kellett mondaniuk a politikai szabadságjogokról. A vezetők magukat demokratikusnak igyekeztek láttatni, de ezek az országok félautoriter rendszerekben működtek. Hazai és nemzetközi szempontból is Egyiptom helyzete a legfontosabb: most a katonaság tartja fenn a rendet, fél év múlva elvileg kiírják a választásokat. Megjósolhatatlan, hogy a katonai vezetés egy esetlegesen felálló új kormánynak átengedi-e a hatalmat. De Egyiptomban nincs egységes ellenzék. Már 2008-2009 környékén, amikor az élelmiszerárak ugrásszerűen emelkedtek, több nemzetközi szakértő jelezte, hogy ez el fogja söpörni a rendszert. Gyakorlatilag ez kezdődött Tunéziában. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy ezekben az államokban sok a világot látott, nyelveket beszélő, az információs társadalom eszközeit birtokló és használó fiatal. De az is látható, hogy ezek az erők nem fognak kormányképes alakulattá formálódni - legalábbis nem a közeljövőben. Pedig a biztonságos Egyiptom Izraelnek, Európának és az USA-nak is egyformán érdeke. És itt már ellentmondásos a helyzet: mert bizony jó lenne, ha demokratikusan választanának az ottani szavazók, de akkor lehet, hogy a Muszlim Testvériség nyerne, ami már nem érdekük az előbb felsoroltaknak. Azt akarom hangsúlyozni, hogy nem önzés, hanem sokkal inkább önérdek-érvényesítés, hogy a miénkhez hasonló rendszert adaptáljunk ezekre a területekre. Alapvető tény, hogy demokráciák nem háborúznak egymással. Egy demokrácia azért is demokrácia, mert nem pusztán az állam felső szintje tartja a kapcsolatot a külvilággal, hanem az alsóbb szintek is részesei ezeknek a viszonyoknak. Ezt a gondolkodást, a funkcionális összefonódást Európa példája bizonyítja.
MN: A TEDxYOUTH [at] Budapest konferencián tartott előadásodban a demokratikus fejlődés különböző szakaszai, illetve az ezekhez kapcsolódó, komplex fejlesztési kérdések szemléltetéséhez a Rubik-kockát használtad.
RP: Azzal foglalkozom, hogy mennyire komplex és összetett dolog működőképes államszervezetet létrehozni. A Rubik-kockát találomra forgatva sohasem sikerült kirakni: ahhoz, hogy összeálljon a kép, tervszerűen kell haladni. Fontos, hogy használjuk a már meglévő algoritmusokat, amik a megoldáshoz vezethetnek. Nem lehet azt mondani, hogy azért nem tudunk megoldani egy konfliktust például Afganisztánban, mert annyira más: igenis vannak azonosságok, amelyek alapján lehetséges választani egy kiindulópontot. Persze ez az analógia alapvetően arra jó, hogy megmutassa a kérdés komplexitását - a gyakorlati megvalósulás már más kérdés.
NÉVJEGY
2006-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán biztonságpolitikai szakirányon, majd idén februárban megvédte PhD-disszertációját. Fulbright-ösztöndíjjal tanulmányokat folytathatott a washingtoni Johns Hopkins és a New York-i Columbia Egyetemen. Alapítója a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesületnek, alapító szerkesztője az egyesület kiadásában megjelenő Biztonságpolitikai Szemlének. A tavaly novemberben a Magyar Telekom főtámogatásával megrendezett "TEDxYOUTH [at] Budapest" konferencián fejtette ki a Rubik-kocka működésével analóg demokráciaépítési elméletét.
