Önkormányzati választások Franciaországban - Üzenet a közeljövőbe

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2010. március 25.

Külpol

Március 14-én, vasárnap a tévé egy szavazókör előtti plakát előtt kérdezte meg a járókelőket, sejtik-e, mikor lesz a helyhatósági választás első fordulója. A válaszolók majd felének fogalma sem volt róla, hogy aznap országos szavazás folyik, illetve tökéletes érdektelenségükről biztosították az újságírókat. Néhányan rosszul tippeltek.
Március 14-én, vasárnap a tévé egy szavazókör előtti plakát előtt kérdezte meg a járókelőket, sejtik-e, mikor lesz a helyhatósági választás első fordulója. A válaszolók majd felének fogalma sem volt róla, hogy aznap országos szavazás folyik, illetve tökéletes érdektelenségükről biztosították az újságírókat. Néhányan rosszul tippeltek.

Múlt vasárnap beteljesültek az első forduló jóslatai: 51 százalékos részvétel mellett a kormánypártok csaknem totális vereséget szenvedtek. Az UMP (Union pour un mouvement populaire, Unió Egy Népi Mozgalomért) főtitkárának - a baloldali győzelem elismerése után - csak annyira futotta, hogy cinkos mosollyal megjegyezze: Elzász bizony továbbra is ellenállt a rózsaszín rohamnak, és a négy tengerentúli tartományból akár kettőt is visszahódíthatnak hamar. Azaz a szocialistáknak a fenyegetőzések ellenére sem sikerült mindent vinniük.

Bármilyen komikus is e relativista érvelés ("igaz, hogy 26:4-re kikaptunk, de kétszer több gólt lőttünk, mint legutóbb!"), kétségtelen tény, hogy a regionális választás 1986 óta ötből négyszer az ellenzék elsöprő győzelmét hozta. Csupán annyi a különbség, hogy Mitterrand idején még több jobboldali párt osztozott a régiók elnöki székén, míg 2004-ben és az idén a szocialisták (PS, Parti socialiste), illetve az általuk vezetett erők nyertek kényelmesen. Bár a kormánypárti nyilatkozók egy hete még próbálták elmaszatolni a választás országos súlyát, a vasárnapi eredmény alapvetően befolyásolhatja a francia politikai élet alakulását 2012-ig.

Sarkozy keze

Egyrészt a jobboldal kénytelen lesz valamiképp értelmezni csaknem húszszázalékos hátrányát, a másfél tucat versenyben lévő miniszter és a kampány kudarcát - de az értelmezés joga feltehetően nem marad Nicolas Sarkozy köztársasági elnök monopóliuma. Annál is kevésbé, mert bár Sarkozy némi hezitálás után csak módjával kampányolt, az utolsó napokban pedig végleg a miniszterelnökre hagyta az előre bejelentett katasztrófa levezénylését - de a stratégiai döntéseket egymaga hozta. ' ragaszkodott az ősszel indított és a néhány hete diszkréten lezárt ún. nemzeti identitás vitához, ami a baloldal destabilizációját és a nacionalista vonalon lehetséges mozgósítást célozta - eredménytelenül. Már ha nem tekintjük eredménynek a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN, Front National) javuló eredményeit. Annyi azonban biztos, hogy a vita fényesen igazolta a párt mérsékeltjeinek korábbi kritikáit, miszerint a kirekesztő nézetek terítéken tartása nemcsak nem elegáns, de kontraproduktív is, lévén akiket megcéloz, hajlanak rá, hogy - a veterán xenofób Jean-Marie Le Pent idézve - jobban szeressék az eredetit, mint a másolatot. Bár az FN első fordulós országos eredménye (11,4 százalék) jó három százalékkal alacsonyabb, mint 2004-ben volt, de magasabb, mint a Sarkozy-éra eddigi választásai alkalmával. Ráadásul a tizenkét régióban talpon maradt FN húsz százalékhoz közeli értékeket produkált több körzetben, és gyakorlatilag lehetetlenné tette a kormánypártok győzelmét.

Sarkozy jelölte ki a fővárosi régió kampányának egyik legfontosabb témájaként a Grand Paris, azaz "Nagy Párizs" agglomerációs fejlesztési tervet is, amit e méretes zakó után nyilván elég bajos lesz megvalósítani. Hasonlóképpen az Élysée-ből ered a jobboldali pártok együttes indulásának ötlete már az első fordulóban, ami az elemzők szerint hozzájárult potenciális szavazóik egy részének távolmaradásához. Akik elégedetlenek voltak a kormány és az elnök politikájával, tiltakozásukat nem jelezhették a kisebb, jobboldali alakulatok támogatásával az első fordulóban - ezért vagy az FN-re voksoltak, vagy otthon maradtak. Az eredmények megkérdőjelezik Sarkozy hegemóniáját saját pártja és annak szatellitjei előtt is, az eddig elnyomott disszonáns hangokat most legitimálta a választási kudarc. Már a jobboldali sajtó is feszegeti, hogy az elsődleges átalakítás talán az Élysée-palotában lenne szükséges.

Végezetül Sarkozy megrendült tekintélye nem biztos, hogy elegendő lesz a saját csapatait is hátrányosan érintő döntések megvalósításához. Így például egyre nagyobb ellenállásba ütköznek az olyan helyi érdekeket sértő tervek, mint az iparűzési adó felszámolása, a kórház- vagy a területi közigazgatási reform.

Bár a régiók működési hatóköre korlátozott, elsősorban a középiskolák fenntartása, a szakmai képzés és a tömegközlekedés tartozik a felügyeletük alá, ez volt az utolsó nemzeti megmérettetés 2012, azaz a következő elnök-, majd a parlamenti választás előtt. És mivel a francia politikai élet alfája és ómegája az Élysée, a kollektív és személyes politikai stratégiák horizontja is 2012. Ez a dátum idegesíti a kormányzó erőket, és ez rajzol reményteli mosolyt az ellenzéki arcokra. De ez inti őket óvatosságra is, hiszen 2004 és egy hasonlóan lelkesítő eredmény után jött a szocialista elnökjelölt Ségoléne Royal kudarca. Mely vereség hatására a párt magába zuhant, s a romjai felett acsarkodó prominensek hoszszú időn keresztül lehetetlenné tették még a hatékony ellenzéki működést is.

A szocialisták szeme

Sarkozy rendületlenül alacsony népszerűsége és a kormány számos kritizált intézkedése ellenére sem mozgósítottak tömegeket a szocialisták, de hozták a kötelezőt, ami a jobboldali távolmaradókkal együtt nemcsak a győzelemhez volt elég, de bizonyította, hogy baloldali szövetségeseikkel együtt lehet esélyük két év múlva is. Megerősödtek Martine Aubry főtitkár pozíciói, és ezen még az sem változtat, hogy a továbbra is elnöki álmokat dédelgető Royal asszony vasárnap a PS legjobb eredményét érte el (61 százalék), s ő szólalt meg először vasárnap este. De az sem, hogy a déli Languedoc-Roussillon régióban egy pártból kizárt régiós elnök az utolsó pillanatban állított PS-listát alázva nyert fölényesen. És az sem, hogy a régiós potentátok érdekei korántsem azonosak a központi pártvezetésével.

Martine Aubry és a PS nagy szerencséjére nem váltak valóra a Zöldek (Les Verts) körül létrejött Europe Écologie nevű új formáció vérmes reményei, s összeomlott 2007 "harmadik embere", Francois Bayrou új pártja, a MoDem (Mouvement démocrate, Demokrata Mozgalom) is; ráadásul a szélsőbal összesítve is öt százalék alatt maradt. A MoDem megszűnését ígérő 4,3 százalékos eredménnyel megoldódik a dilemma, hogy középre vagy balra tartson inkább a PS - és a baloldali formációk újrarendeződése is kedvező lehet a pártnak. Egyrészt a németországi Die Linke mintájára szerveződő Baloldali Front (FG, Front de Gauche), a volt szocialisták és a lassan halódó kommunista párt választási szövetsége nemcsak túlélte a megmérettetést (6,1 százalék), de a PS kezes partnerének bizonyult. Ráadásul sikeresebben szippantja fel a szélsőbal szimpatizánsait, mint Olivier Besancenot szintén friss Új Antikapitalista Pártja (3,4 százalék). A Daniel Cohn-Bendit német uniós képviselő és tiszteletbeli francia sztár kezdeményezésére civilekből, független politikusokból és zöldszervezetekből verbuválódott Europe Écologie pedig konszolidálta ugyan a tavalyi uniós választáson elért remek eredményét, de mégsem előzte meg sehol a szocialistákat (12,5 százalék). A két év múlva esedékes összeborulásukat előkészítő tárgyalásokon tehát erős pozíciókkal indul, de a PS abszolút elsőbbségét nem kérdőjelezheti meg. Az alig egyéves ökomozgalomnak az első fordulóban akadtak támogatói jobbról is, de mind a résztvevők hitvallása, mind a második fordulós szövetségekre leadott voksok tanúsága szerint vitathatatlanul baloldali, sőt egyes kérdésekben a PS-nél is baloldalibb formációról van szó. Cohn-Bendit máris 2012 esélyeit latolgatja, és támogatna egy olyan kompromiszszumot, amelyben e három balos társulat közös elnökjelöltet állítana, amennyiben sikerül megegyezni a közös program vázáról és a képviselői helyekről. Hétfőn felhívást intézett e tárgyban az érintettekhez - és bár az elképzelés számos kérdést vet fel, az ökoformáció és a baloldal jelenlegi lépéselőnye tagadhatatlan.

És aki ott sem volt

Ha a bal- és jobboldal pártjaira leadott voksok és következményeik többé-kevésbé felmérhetők, jóval nehezebb érdemben szólni a regionális választásokon jelentkező leghangsúlyosabb trendről, a szavazókorú lakosság többségéről, akik érvénytelenül vagy egyáltalán nem szavaztak, illetve fel sem iratkoztak a választási névjegyzékbe. Az utóbbiak a jogosultak körülbelül tíz százalékát alkotják, így március 14-én öt franciából átlagosan kettő gondolta csak úgy, hogy érdemes választania - 22 millióan pedig, a kétségkívül plasztikus helyi mondás szerint, inkább elmentek horgászni. A névjegyzékben szereplők 46,4 százaléka szavazott az első fordulóban, ennél rosszabb eredményt csak az uniós választásokon és referendumokon sikerült produkálni. A keleti és északi területeken volt a legmagasabb a távolmaradók aránya - a rekord az északi Lotaringiáé (58,4 százalék); többnyire ezeken a területeken aratta legnagyobb sikereit a Nemzeti Front, s e régiókban vannak a munkanélküliség által legsúlyosabban érintett megyék is (például a belga határ mellett fekvő Nord-Pas-de-Calais, vagy a Marseille-központú Provence-Alpes-Coöte d'Azur a maguk 11-12,5 százalékával). Bár az utóbbi években ellenpéldákat is találunk - 69 százalék szavazott 2005-ben az uniós alkotmánytervezetről, és csaknem 84 százalék a 2007-es elnökválasztáson -, a szociológusok által a nyolcvanas évek óta regisztrált trendből jól kiolvasható, hogy elindult a választási szegregáció. Jobbára éppen a fokozottan hátrányos helyzetű területekről üzenik a polgárok, hogy méltatlan érdeklődésükre az a politikai osztály, amelyik balról, jobbról egyaránt közönyös, hiteltelen vagy legalábbis tehetetlen mindennapi problémáikkal szemben.

*

Egy vasárnap este közzétett felmérés szerint a válaszadók 70 százaléka szeretne változást a kormány politikájában is. Hogy pontosan milyen változásokat, azt talán a Le Monde által harmadik fordulónak keresztelt események erőviszonyai határozzák meg. Hétfőn a munkaadók és munkavállalók egyeztetnek a járulékra már nem jogosult munkanélküliek helyzetéről, kedden országos sztrájk és felvonulás indul a közszolgáltatások, a bérek védelmében és a közhivatalnoki létszámcsökkenés ellen. Ez egyben a szakszervezetek első egész pályás akciója a Sarkozy szerint nyár végére tető alá hozható nyugdíjreform ellen. Ha az urnák most nem is vonzották a franciákat, a következő hónapokban kiderül, a politizálás egyéb módjai megmozgatják-e a fantáziájukat.

Neked ajánljuk