Szijjártó: Nincs szükségünk arra, hogy amerikaiak kioktassanak

  • narancs.hu
  • 2024. február 19.

Külpol

A külügyminiszter szerint az újraindulását bejelentő Ursula von der Leyen bizonyítványába egy nem túl fényes jegy kerülhet be. 

A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, hogy mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva közölte:

„Olvastam itt az amerikai méltatlankodást, hogy nem fogadtuk őket miniszteri szinten. Azt szeretném kérni, hogy próbáljuk már meg felkutatni a krónikákban, melyik volt az az utolsó magyar parlamenti képviselői delegáció, amit az Egyesült Államokban egy amerikai miniszter fogadott”. 

Továbbá hangsúlyozta, hogy amikor korábban hasonló delegációkat fogadtak, akkor olyan volt, mintha „beiratkoztunk volna egy államvezetés kurzusra, s a találkozó alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy egyébként hogyan kéne Magyarországot kormányozni”.

„Na most a helyzet az, hogy ezt majd a magyar emberek eldöntik, mi meg azt végrehajtjuk. Szerencsére az elmúlt tizennégy évben mi voltunk azok, akik ezt végrehajthattuk, és reméljük, ez egy darabig még így is marad” – fogalmazott. „És nincs szükségünk arra, hogy amerikai kongresszusi delegációk oktassanak ki minket arról, hogy épp mi történjen Magyarországon vagy mi ne” – tette hozzá.

Majd úgy vélekedett, hogy a döntés helyességét bizonyítja az is, hogy a kongresszusi küldöttség tagjai milyen témákat hoztak fel az előző napi sajtótájékoztatójukon, mert ezek között kevés kétoldalú kérdés volt, jól láthatóan magyar belpolitikai és európai uniós ügyekről szerettek volna tárgyalni, de – mint azt hangsúlyozta – egyik sem tartozik rájuk.

Szijjártó Péter az Európai Bizottság elnökének újrázási szándékával kapcsolatban arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen mandátuma alatt a közösség versenyképessége és biztonsági helyzete is drámai mértékben romlott.

„Ha hiszünk abban, hogy a politikában teljesítmény alapján ítélik meg az embert, akkor azt hiszem, Von der Leyen elnök asszony bizonyítványába egy nem túl fényes jegy kerülhet majd bele, amikor lejár ez a terminusa”

– közölte.

A miniszter végezetül üdvözölte, hogy Ulf Kristersson svéd kormányfő ellátogat Budapestre, ami szavai szerint segíthet a NATO-csatlakozás ratifikációjában, de ennek végleges dátuma egyelőre ismeretlen.

„A magyar parlamenti képviselők számára ez olyan jel lenne, ami segíthetne a döntéshozatalban, pláne úgy, hogy Svédország miniszterelnöke elment Törökországba a ratifikációs folyamat során, s ezért nem pontosan látom a logikát amögött, hogy oda elment, Magyarországra meg ne jönne el” – mondta.

Illetve a magyar-svéd gazdasági és védelmi együttműködést méltatta, kiemelve, hogy a svéd vállalatok jól érzik magukat hazánkban, a magyar honvédség pedig Gripen vadászrepülőgépeket használ.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”