A régi-új horvát elnök, Zoran Milanović portréja

„Távozzatok, aljas ringyók!”

Külpol

Pár hete újraválasztották Horvátország államelnökét, Zoran Milanovićot. A magát szociáldemokratának nevező Milanović nem szereti sem az EU-t, sem a NATO-t, sem Ukrajnát, és ha teheti, a szétesés felé lökdösi Bosznia-Hercegovinát. Legfontosabb, hovatovább egyetlen életcélja a Horvátországból uniós és gazdasági sikertörténetet faragó kormányfő levadászása. És még rondán is beszél.

Zoran Milanović, akit a horvátok másodszor választottak meg köztársasági elnöküknek, nem fog összeállni Orbán Viktorral és Robert Ficóval. De még ha ez meg is történne – Milanović megbízhatatlan. Orbánnal jobban szót ért, ösztönösen, mint az egyik hím a másikkal; hasonló szuverenista elveket vallanak. Ficóhoz kevesebb a kapcsolódási pontja, és a szlovák miniszterelnök politikai pozíciója sem vonzza különösebben őt, jóllehet mindketten szociáldemokrata pártból jönnek. És Horvátország elnökének különben sincs a hazájában akkora hatalma, mint Orbánnak vagy Ficónak. Valós jogköre gyakorlatilag a külpolitika társformálására és a fegyveres erők főparancsnokságára korlátozódik. Nem alakul tehát köztük új, Európa-ellenes „hármas szövetség”, Orbán és Fico helyében nem is számítanék erre. Sőt, ha Romániában vagy Bulgáriában oroszbarát kormány kerülne hatalomra, Milanović tőlük is távol tartaná magát.

Utcakölyök, hát persze

Milanović ugyanis sznob. Mégpedig olyan sznob, aki azt terjeszti magáról, hogy az utcán nőtt fel, veszélyes környéken, veszélyes és sármos hímek között – de ez nem igaz. Valójában egy kommunista funkcionárius gyermeke, aki, mint sokan mások, Jugoszlávia szétesése után betagozódott a Tudjman-rendszerbe. Édesanyja angoltanár. Milanović jószerével kétnyelvű, a sajtótájékoztatóin, hivatalos beszédeiben nem is tudja megállni, hogy angol fordulatokat szőjön a szövegébe. Jó iskolákba járt és jó tanuló volt, a környék, ahol felnőtt, egyáltalán nem volt veszélyes – minden, amit az utcai életéről kitalált, romantikus fantázia. Az egyetlen „utcai” vonása a lobbanékonysága: gyenge az önkontrollja, hajlamos a kirohanásokra, hihetetlen sértéseket képes bárki fejéhez vágni. Ezek listája sokkoló, ahogy az is, hogy úgy beszél, mint részegek a balkáni kocsmákban, mielőtt leverik a lámpát. Néha annyira elveszti az önuralmát, hogy horvátról angolra vált.

A tavaly tavaszi parlamenti választás előtt Milanović az ellenzék vezetőjének szerepébe helyezte magát, és bejelentette, hogy az ellenzék győzelme esetén saját magának adna kormányalakítási megbízást, és ő szeretne kormányfő lenni. Nem mondott le az államfői tisztségről, és nem indult el a választáson – egyszerűen csak „átcsúszott” volna egyik pozícióból a másikba. A horvát alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy ez vajon az alkotmány elleni puccsnak minősülne-e, és arra a következtetésre jutott, hogy a köztársasági elnök nem lehet sem kormányalakítási megbízott, sem miniszterelnök, még akkor sem, ha abban a szent pillanatban lemondana. Ez veszélyeztetné az állam alapjait.

Ami annyira felbőszítette Milanovićot, hogy vadul szidalmazni kezdte az alkotmánybíró­ságot, annak elnökét, Miroslav Šeparovićot „korrupt, analfabéta szélhámosnak” nevezte, aki korábban a titkosszolgálatnak dolgozott. A testület bíráit „istállói legyeknek” és „ban­dának” hordta el, egy ponton pedig angolul fordult hozzájuk: „In the name of God! Go! Go away, you sordid prostitutes!”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.