Zoran Milanović, akit a horvátok másodszor választottak meg köztársasági elnöküknek, nem fog összeállni Orbán Viktorral és Robert Ficóval. De még ha ez meg is történne – Milanović megbízhatatlan. Orbánnal jobban szót ért, ösztönösen, mint az egyik hím a másikkal; hasonló szuverenista elveket vallanak. Ficóhoz kevesebb a kapcsolódási pontja, és a szlovák miniszterelnök politikai pozíciója sem vonzza különösebben őt, jóllehet mindketten szociáldemokrata pártból jönnek. És Horvátország elnökének különben sincs a hazájában akkora hatalma, mint Orbánnak vagy Ficónak. Valós jogköre gyakorlatilag a külpolitika társformálására és a fegyveres erők főparancsnokságára korlátozódik. Nem alakul tehát köztük új, Európa-ellenes „hármas szövetség”, Orbán és Fico helyében nem is számítanék erre. Sőt, ha Romániában vagy Bulgáriában oroszbarát kormány kerülne hatalomra, Milanović tőlük is távol tartaná magát.
Utcakölyök, hát persze
Milanović ugyanis sznob. Mégpedig olyan sznob, aki azt terjeszti magáról, hogy az utcán nőtt fel, veszélyes környéken, veszélyes és sármos hímek között – de ez nem igaz. Valójában egy kommunista funkcionárius gyermeke, aki, mint sokan mások, Jugoszlávia szétesése után betagozódott a Tudjman-rendszerbe. Édesanyja angoltanár. Milanović jószerével kétnyelvű, a sajtótájékoztatóin, hivatalos beszédeiben nem is tudja megállni, hogy angol fordulatokat szőjön a szövegébe. Jó iskolákba járt és jó tanuló volt, a környék, ahol felnőtt, egyáltalán nem volt veszélyes – minden, amit az utcai életéről kitalált, romantikus fantázia. Az egyetlen „utcai” vonása a lobbanékonysága: gyenge az önkontrollja, hajlamos a kirohanásokra, hihetetlen sértéseket képes bárki fejéhez vágni. Ezek listája sokkoló, ahogy az is, hogy úgy beszél, mint részegek a balkáni kocsmákban, mielőtt leverik a lámpát. Néha annyira elveszti az önuralmát, hogy horvátról angolra vált.
A tavaly tavaszi parlamenti választás előtt Milanović az ellenzék vezetőjének szerepébe helyezte magát, és bejelentette, hogy az ellenzék győzelme esetén saját magának adna kormányalakítási megbízást, és ő szeretne kormányfő lenni. Nem mondott le az államfői tisztségről, és nem indult el a választáson – egyszerűen csak „átcsúszott” volna egyik pozícióból a másikba. A horvát alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy ez vajon az alkotmány elleni puccsnak minősülne-e, és arra a következtetésre jutott, hogy a köztársasági elnök nem lehet sem kormányalakítási megbízott, sem miniszterelnök, még akkor sem, ha abban a szent pillanatban lemondana. Ez veszélyeztetné az állam alapjait.
Ami annyira felbőszítette Milanovićot, hogy vadul szidalmazni kezdte az alkotmánybíróságot, annak elnökét, Miroslav Šeparovićot „korrupt, analfabéta szélhámosnak” nevezte, aki korábban a titkosszolgálatnak dolgozott. A testület bíráit „istállói legyeknek” és „bandának” hordta el, egy ponton pedig angolul fordult hozzájuk: „In the name of God! Go! Go away, you sordid prostitutes!”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
