Magyar Narancs: A finn elnök hivatalosan is bejelentette, hogy Finnország csatlakozni kíván a NATO-hoz, és Svédország is követi. Pedig az ukrajnai háború kirobbanása után közvetlenül a svéd miniszterelnök még úgy nyilatkozott, hogy Svédország nem kíván változtatni a régóta megtartott semlegességi politikáján. Mi hozott mégis változást?
Anders Lidén: Mindannyiunkat sokkolta Ukrajna megtámadása, de beletelt némi időbe, mire a kormányzó szociáldemokrata párt arra a következtetésre jutott, hogy Svédországnak csatlakoznia kellene a NATO-hoz. Csak most hozták meg a döntést. (A svéd kormánypárt vasárnap, az interjú készítésének napján döntött így, a hétfői parlamenti vita után pedig a kormány bejelentette, hogy pár napon belül beadják a csatlakozási kérelmet – a szerk.) Ami ebben az összefüggésben érdekes, az a finn álláspont. Azzal, hogy Finnország csatlakozik a NATO-hoz, Svédország maradna az egyetlen el nem kötelezett ország a balti térségben, és ez csak még sebezhetőbbé tenné. A balti térségben megnőtt a feszültség, a balti államok és Finnország is aggódnak, mert úgy tűnik, Putyin szerint helyénvaló katonai eszközöket használni politikai célok elérése érdekében. Az elmúlt években Svédország szorosan együttműködött Finnországgal, hogy a NATO-val és a nyugati országokkal közösen fejlessze a védelmét. Amikor Finnország eldöntötte, hogy csatlakozni akar, az új helyzetet teremtett Svédország és az eddig vonakodó szociáldemokraták számára is. Hiszen mi Finnországgal közösen intézzük a dolgokat. A hidegháború idején Svédországban az egyik legerősebb érv a NATO-csatlakozással szemben éppen az volt, hogy ha mi csatlakozunk, a Szovjetunió csak nagyobb nyomást helyezne Finnországra. Ezért sem léptük meg ezt korábban, még ha mindig is a nyugati táborhoz tartoztunk.
MN: Vannak-e pártok, amelyek ellenzik a csatlakozást? Hogyan alakul a vita Svédországban?
AL: Két kisebb párt ellenzi: a Balpárt – a korábbi kommunisták –, és a Zöld Párt, amely szintén balra hajlik és nagyon pacifista. De az ellenállás nem volt különösebben erős az ukrajnai orosz invázió okozta sokk miatt. Nem voltak például tüntetések a NATO-csatlakozás ellen.
MN: Mit jelent ez a váltás a svéd semlegesség történeti hagyománya szempontjából?
AL: Egyrészt elég drámai váltás, másrészt nem is annyira az. Stratégiailag és katonailag nem jelent különösebben nagy változást, de a gondolkodásmódunkban igen. Hosszú, kétszáz éves hagyománya van annak, hogy úgy próbálunk kimaradni a háborúkból, hogy nem köteleződünk el egyik nagyhatalom mellett sem. Svédország ennek köszönhetően maradhatott ki az I. és a II. világháborúból is. Sokan gondolják úgy, hogy ez a politika jól szolgált minket, és ez része lett Svédország önképének és identitásának is. De már akkor elkezdett változni, amikor beléptünk az Európai Unióba. Nem lehetsz semleges, ha egy politikai szövetség része vagy – de Svédország még ekkor is úgy érezte, hogy ki tud maradni a katonai szövetségekből. „Katonailag el nem kötelezettnek” nevezzük magunkat, és próbáltuk kerülni a semlegesség szót. Ez volt az első lépés. Azóta egyre közelebb kerültünk a NATO-hoz, a gyakorlatban már most tagok vagyunk: Svédország csapatokkal vett részt NATO-hadműveletekben Afganisztánban és a Balkánon, számos hadgyakorlat volt svéd területen, ahol NATO-csapatok is részt vettek. A szomszédaink, Norvégia és Dánia is NATO-tagok, és velük is régóta szoros a katonai együttműködés. De még ennél is szorosabb az együttműködés Finnországgal, ami épp azért volt lehetséges, mert ők sem voltak NATO-tagok. Viszont amint csatlakoznak, sokkal nehezebbé válna ez a fajta kooperáció, ha mi kimaradnánk; ma már nyilvánvaló, hogy a NATO-tagság Svédország számára is követendő út.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
