A Black Lives Matter mozgalom útja

Utcán tartózkodó kérelem

Külpol

A ferencvárosi szobordöntés vagy a George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr tárgyalása okán Magyarországon is újra a figyelem középpontjába került a Black Lives Matter mozgalom. De lehet-e egyáltalán mozgalomról beszélni, és ha igen, mik a követelései, s milyen eredményeket ért el az elmúlt években?

Tavaly nyáron, George Floyd halálát követően amerikaiak milliói vonultak fel, hogy a rendőri brutalitás és a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozzanak. Az első napokban még úgy tűnhetett, hogy a már ismert forgatókönyv szerint alakulnak az események: Minneapolisban zavargások törtek ki a nagy felháborodást keltő cselekedet után, ám ezúttal a tiltakozás nem merült ki, hanem továbbterjedt Amerika-szerte – egyre békésebb formában. Becslések 15 és 26 millió közöttire teszik a tüntetéssorozatban részt vevők számát, így ez lett eleddig az amerikai történelem legnagyobb tömegmegmozdulása. Ráadásul olyanok is aktivizálódtak, akik eddig nem vettek részt ilyesmiben, és a tiltakozási hullám eljutott olyan helyekre – még a túlnyomórészt fehér lakosságú kisvárosokba is –, ahol korábban sosem láttak hasonló tüntetéseket.

A megmozdulásoknak nem volt közös szervezőjük, de még csak egyetlen, jól megfogalmazható követelésük sem – leszámítva a Black Lives Matter („a fekete életek számítanak”) szlogent, amely visszaköszönt transzparenseken, Facebook- és Instagram-posztokban, sőt, vállalati közleményekben is. Az már kevésbé egyértelmű, hogy mit kell ezalatt érteni: a BLM egyszerre jelszó, társadalmi mozgalom és decentralizált politikai szervezet. Miközben az alapüzenetet illetően egyet­értés van, az egyes politikai célok és megoldási módok tekintetében komoly nézetkülönbségek is kialakultak, s ezért több, a tágabb mozgalom alapításában kulcsszerepet játszó aktivista ma már nem tartozik a szervezethez, vagy soha nem is volt a „hivatalos” képviselője.

Legtágabb értelemben a BLM az, amit állít: annak deklarálása, hogy a fekete életek számítanak, amit szükséges külön kijelenteni, ugyanis máig tartó hatása van annak, hogy az amerikai történelem során a feketék hátrányokat szenvedtek el. A mozgalom hajnalán a Demokrata Párt politikusai még bizonytalanok voltak abban, hogy átveszik-e a szlogent: egy 2015-ös választói fórumon az elnökjelölt Martin O’Malley, volt marylandi kormányzó, a fekete többségű Baltimore korábbi polgármestere például úgy fogalmazott, hogy „a fekete életek számítanak, a fehér életek számítanak, minden élet számít”. O’Malley-t kifütyülték, később bocsánatot is kért, de abban a kampányban – Bernie Sanders kivételével – más demokraták is kerülték az egyértelmű állásfoglalást. Ma már – köszönhetően a kisebbségek mellett a párt bázisát alkotó fehér liberálisok ideológiai „ébredésének” – a párton belül konszenzus van a szlogen elfogadásáról, sőt, olyan mérsékelt republikánusok, mint Mitt Romney korábbi elnökjelölt is kiálltak a BLM mellett.

Mindez attól sem független, hogy egyre kevésbé vitatott a rendszerszintű vagy intézményes rasszizmus létezése: ez az a jelenség, melynek során – részben szándékosan, részben akaratlanul – olyan politikai és társadalmi struktúrák alakultak ki, amelyek következetesen hátrányba helyezik a feketéket és más kisebbségeket. Ezek megváltoztatásához tehát nem elég az egyéni gondolkodásmódot, viselkedést alakítani, hanem strukturális reformokra van szükség. A rendszerszintű rasszizmus kirívó példái a rendfenntartás és a büntetés-végrehajtás területén tapasztalhatók (lásd: Lebontanák, hogy újratervezzék, Magyar Narancs, 2020. június 25.), de megjelenik a gazdasági egyenlőtlenségekben, különösen az előző pénzügyi válság kezelésének következményeiben is. Adam Serwer, a The Atlantic szerzője kiemeli, hogy a 2008-as recesszió lényegében lenullázta azokat a szerény eredményeket, amelyeket az amerikai feketék – leginkább ingatlantulajdonlással – a hatvanas évek óta elértek: 2005 és 2009 között a fekete háztartások mediánvagyona 53 százalékot esett, miközben a fehéreknél ugyanekkor csupán 16 százalékos volt a visszaesés. A lassú kilábalást visszavetette a koronavírus-járvány, s ismét különösen kiszolgáltatottá váltak a szolgáltatási szektorban felülfoglalkoztatott, így munkájukat könnyebben elvesztő vagy a megfelelő elzárkózásra képtelen, eleve rosszabb társadalmi és egészségi helyzetből induló kisebbségek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.