A Black Lives Matter mozgalom útja

Utcán tartózkodó kérelem

  • Tábor Áron
  • 2021.04.14 21:00

Külpol

A ferencvárosi szobordöntés vagy a George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr tárgyalása okán Magyarországon is újra a figyelem középpontjába került a Black Lives Matter mozgalom. De lehet-e egyáltalán mozgalomról beszélni, és ha igen, mik a követelései, s milyen eredményeket ért el az elmúlt években?

Tavaly nyáron, George Floyd halálát követően amerikaiak milliói vonultak fel, hogy a rendőri brutalitás és a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozzanak. Az első napokban még úgy tűnhetett, hogy a már ismert forgatókönyv szerint alakulnak az események: Minneapolisban zavargások törtek ki a nagy felháborodást keltő cselekedet után, ám ezúttal a tiltakozás nem merült ki, hanem továbbterjedt Amerika-szerte – egyre békésebb formában. Becslések 15 és 26 millió közöttire teszik a tüntetéssorozatban részt vevők számát, így ez lett eleddig az amerikai történelem legnagyobb tömegmegmozdulása. Ráadásul olyanok is aktivizálódtak, akik eddig nem vettek részt ilyesmiben, és a tiltakozási hullám eljutott olyan helyekre – még a túlnyomórészt fehér lakosságú kisvárosokba is –, ahol korábban sosem láttak hasonló tüntetéseket.

A megmozdulásoknak nem volt közös szervezőjük, de még csak egyetlen, jól megfogalmazható követelésük sem – leszámítva a Black Lives Matter („a fekete életek számítanak”) szlogent, amely visszaköszönt transzparenseken, Facebook- és Instagram-posztokban, sőt, vállalati közleményekben is. Az már kevésbé egyértelmű, hogy mit kell ezalatt érteni: a BLM egyszerre jelszó, társadalmi mozgalom és decentralizált politikai szervezet. Miközben az alapüzenetet illetően egyet­értés van, az egyes politikai célok és megoldási módok tekintetében komoly nézetkülönbségek is kialakultak, s ezért több, a tágabb mozgalom alapításában kulcsszerepet játszó aktivista ma már nem tartozik a szervezethez, vagy soha nem is volt a „hivatalos” képviselője.

Legtágabb értelemben a BLM az, amit állít: annak deklarálása, hogy a fekete életek számítanak, amit szükséges külön kijelenteni, ugyanis máig tartó hatása van annak, hogy az amerikai történelem során a feketék hátrányokat szenvedtek el. A mozgalom hajnalán a Demokrata Párt politikusai még bizonytalanok voltak abban, hogy átveszik-e a szlogent: egy 2015-ös választói fórumon az elnökjelölt Martin O’Malley, volt marylandi kormányzó, a fekete többségű Baltimore korábbi polgármestere például úgy fogalmazott, hogy „a fekete életek számítanak, a fehér életek számítanak, minden élet számít”. O’Malley-t kifütyülték, később bocsánatot is kért, de abban a kampányban – Bernie Sanders kivételével – más demokraták is kerülték az egyértelmű állásfoglalást. Ma már – köszönhetően a kisebbségek mellett a párt bázisát alkotó fehér liberálisok ideológiai „ébredésének” – a párton belül konszenzus van a szlogen elfogadásáról, sőt, olyan mérsékelt republikánusok, mint Mitt Romney korábbi elnökjelölt is kiálltak a BLM mellett.

Mindez attól sem független, hogy egyre kevésbé vitatott a rendszerszintű vagy intézményes rasszizmus létezése: ez az a jelenség, melynek során – részben szándékosan, részben akaratlanul – olyan politikai és társadalmi struktúrák alakultak ki, amelyek következetesen hátrányba helyezik a feketéket és más kisebbségeket. Ezek megváltoztatásához tehát nem elég az egyéni gondolkodásmódot, viselkedést alakítani, hanem strukturális reformokra van szükség. A rendszerszintű rasszizmus kirívó példái a rendfenntartás és a büntetés-végrehajtás területén tapasztalhatók (lásd: Lebontanák, hogy újratervezzék, Magyar Narancs, 2020. június 25.), de megjelenik a gazdasági egyenlőtlenségekben, különösen az előző pénzügyi válság kezelésének következményeiben is. Adam Serwer, a The Atlantic szerzője kiemeli, hogy a 2008-as recesszió lényegében lenullázta azokat a szerény eredményeket, amelyeket az amerikai feketék – leginkább ingatlantulajdonlással – a hatvanas évek óta elértek: 2005 és 2009 között a fekete háztartások mediánvagyona 53 százalékot esett, miközben a fehéreknél ugyanekkor csupán 16 százalékos volt a visszaesés. A lassú kilábalást visszavetette a koronavírus-járvány, s ismét különösen kiszolgáltatottá váltak a szolgáltatási szektorban felülfoglalkoztatott, így munkájukat könnyebben elvesztő vagy a megfelelő elzárkózásra képtelen, eleve rosszabb társadalmi és egészségi helyzetből induló kisebbségek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk