A Black Lives Matter mozgalom útja

Utcán tartózkodó kérelem

Külpol

A ferencvárosi szobordöntés vagy a George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr tárgyalása okán Magyarországon is újra a figyelem középpontjába került a Black Lives Matter mozgalom. De lehet-e egyáltalán mozgalomról beszélni, és ha igen, mik a követelései, s milyen eredményeket ért el az elmúlt években?

Tavaly nyáron, George Floyd halálát követően amerikaiak milliói vonultak fel, hogy a rendőri brutalitás és a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozzanak. Az első napokban még úgy tűnhetett, hogy a már ismert forgatókönyv szerint alakulnak az események: Minneapolisban zavargások törtek ki a nagy felháborodást keltő cselekedet után, ám ezúttal a tiltakozás nem merült ki, hanem továbbterjedt Amerika-szerte – egyre békésebb formában. Becslések 15 és 26 millió közöttire teszik a tüntetéssorozatban részt vevők számát, így ez lett eleddig az amerikai történelem legnagyobb tömegmegmozdulása. Ráadásul olyanok is aktivizálódtak, akik eddig nem vettek részt ilyesmiben, és a tiltakozási hullám eljutott olyan helyekre – még a túlnyomórészt fehér lakosságú kisvárosokba is –, ahol korábban sosem láttak hasonló tüntetéseket.

A megmozdulásoknak nem volt közös szervezőjük, de még csak egyetlen, jól megfogalmazható követelésük sem – leszámítva a Black Lives Matter („a fekete életek számítanak”) szlogent, amely visszaköszönt transzparenseken, Facebook- és Instagram-posztokban, sőt, vállalati közleményekben is. Az már kevésbé egyértelmű, hogy mit kell ezalatt érteni: a BLM egyszerre jelszó, társadalmi mozgalom és decentralizált politikai szervezet. Miközben az alapüzenetet illetően egyet­értés van, az egyes politikai célok és megoldási módok tekintetében komoly nézetkülönbségek is kialakultak, s ezért több, a tágabb mozgalom alapításában kulcsszerepet játszó aktivista ma már nem tartozik a szervezethez, vagy soha nem is volt a „hivatalos” képviselője.

Legtágabb értelemben a BLM az, amit állít: annak deklarálása, hogy a fekete életek számítanak, amit szükséges külön kijelenteni, ugyanis máig tartó hatása van annak, hogy az amerikai történelem során a feketék hátrányokat szenvedtek el. A mozgalom hajnalán a Demokrata Párt politikusai még bizonytalanok voltak abban, hogy átveszik-e a szlogent: egy 2015-ös választói fórumon az elnökjelölt Martin O’Malley, volt marylandi kormányzó, a fekete többségű Baltimore korábbi polgármestere például úgy fogalmazott, hogy „a fekete életek számítanak, a fehér életek számítanak, minden élet számít”. O’Malley-t kifütyülték, később bocsánatot is kért, de abban a kampányban – Bernie Sanders kivételével – más demokraták is kerülték az egyértelmű állásfoglalást. Ma már – köszönhetően a kisebbségek mellett a párt bázisát alkotó fehér liberálisok ideológiai „ébredésének” – a párton belül konszenzus van a szlogen elfogadásáról, sőt, olyan mérsékelt republikánusok, mint Mitt Romney korábbi elnökjelölt is kiálltak a BLM mellett.

Mindez attól sem független, hogy egyre kevésbé vitatott a rendszerszintű vagy intézményes rasszizmus létezése: ez az a jelenség, melynek során – részben szándékosan, részben akaratlanul – olyan politikai és társadalmi struktúrák alakultak ki, amelyek következetesen hátrányba helyezik a feketéket és más kisebbségeket. Ezek megváltoztatásához tehát nem elég az egyéni gondolkodásmódot, viselkedést alakítani, hanem strukturális reformokra van szükség. A rendszerszintű rasszizmus kirívó példái a rendfenntartás és a büntetés-végrehajtás területén tapasztalhatók (lásd: Lebontanák, hogy újratervezzék, Magyar Narancs, 2020. június 25.), de megjelenik a gazdasági egyenlőtlenségekben, különösen az előző pénzügyi válság kezelésének következményeiben is. Adam Serwer, a The Atlantic szerzője kiemeli, hogy a 2008-as recesszió lényegében lenullázta azokat a szerény eredményeket, amelyeket az amerikai feketék – leginkább ingatlantulajdonlással – a hatvanas évek óta elértek: 2005 és 2009 között a fekete háztartások mediánvagyona 53 százalékot esett, miközben a fehéreknél ugyanekkor csupán 16 százalékos volt a visszaesés. A lassú kilábalást visszavetette a koronavírus-járvány, s ismét különösen kiszolgáltatottá váltak a szolgáltatási szektorban felülfoglalkoztatott, így munkájukat könnyebben elvesztő vagy a megfelelő elzárkózásra képtelen, eleve rosszabb társadalmi és egészségi helyzetből induló kisebbségek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.