Vajon miről magyarázhatott Orbán ilyen hevesen Zelenszkijnek?

  • narancs.hu
  • 2024. június 27.

Külpol

A magyar miniszterelnök Brüsszelben lépett oda váratlanul az ukrán elnökhöz.

Alighanem egy szájról olvasónak is beletörne a bicskája Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij rövid párbeszédébe amire csütörtökön került sor Brüsszelben. Ahogy arról korábban írtunk, az uniós találkozón a tagállamok vezetői személyi kérdésekről döntenek. A várakozások szerint Ursula von der Leyent javasolják majd az Európai Bizottság elnökének – akit az Európai Parlament választ meg –, míg Antonio Costa volt portugál miniszterelnököt az Európai Tanács elnökének választják meg 2,5 évre, Kaja Kallas észt miniszterelnököt pedig külügyi főképviselőnek nevezik ki. A magyar miniszterelnök Ursula von der Leyen újrajelölésével kapcsolatban kijelentette: „egy ilyen bizottság elnöke nem maradhat a helyén.”

Az uniós csúcstalálkozó viszont azzal kezdődött, hogy a tagállamok és Ukrajna aláírtak egy biztonsági megállapodást. Erre az eseményre Brüsszelbe érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki jelezte, hogy Ukrajnának sürgősen több katonai támogatásra van szüksége, ugyanakkor történelmi pillanatnak nevezte a csatlakozási tárgyalások megindítását. Zelenszkij mindemellett jelezte, nyitottak egy új békekonferencia megtartására.

Alighanem ezt követően került sor arra a különös jelenetre, amikor Orbán Viktor váratlanul odalépett az ukrán elnökhöz, és valamit hevesen gesztikulálva magyarázott neki.

A két politikus között már lejátszódott korábban is egy hasonló jelenet még tavaly decemberben, az új argentin elnök, Javier Milei beiktatási ceremóniáján. Ahogyan akkor írtuk: az ugyan nem hallható a videón, hogy Orbán és Zelenszkij miről beszélnek, de szinte biztosan szóba került közöttük Ukrajna EU-integrációs törekvése, és az, hogy ezt – egyelőre legalábbis – a magyar kormányfő minden eszközzel igyekszik akadályozni. Ezt követően idén májusban telefonon is egyeztetett a két politikus. Erről a megbeszélésről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szűkszavúan azt nyilatkozta, hogy a vezetők áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét, a tárgyalás kiemelt témája pedig a háború és béke kérdése volt.

A soros magyar EU-s elnökségre készülő Orbán ezúttal talán azt magyarázta heves kézmozdulatokkal, hogyan fogadhatta el az Európai Unió Külügyek Tanácsa – Magyarországot megkerülve – a tizennegyedik szankciós csomagját, amely egyebek mellet az orosz pénzügyi és energiaszektorban, valamint a kereskedelem területén tevékenykedő orosz vállalatokat sújtja, és fellép a korlátozó intézkedések kijátszásával szemben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.