A kancellár asszonyról sokáig úgy tartották, hiányzik belőle a karizma, és nem tud ízlésesen felöltözni - idén viszont a Forbes magazin újból a világ legbefolyásosabb asszonyává választotta - annak ellenére, hogy személyisége nem igazán tűnik lehengerlőnek. A keletnémet fizikusból lett ifjúsági és nőügyi, majd környezetvédelmi miniszterről, aki 2005-ben legyőzte Schröder kancellárt, szinte csak annyit tudni, amennyit a nyilvános eseményeken mutat magából. A húga állítólag közel áll hozzá, de sem ő, sem a férje, sem más családtagjai nem mesélnek róla, és hallgatnak közeli munkatársai is. Az 55 éves kancellár mindig is ügyelt arra, hogy ne árassza el sem életének eseményeivel, sem üzeneteivel a nyilvánosságot. Kerüli a feltűnést, alaposan végiggondolja, mikor mi szólhat nagyot: a máig legemlékezetesebb ilyen eset épp a patrónusa, Helmut Kohl exkancellár elleni kirohanása volt 1999-ben, a CDU-pártadományok körüli botrányának tetőpontján. Ha akkor ezt nem teszi meg, aligha tudta volna meggyőzni a választókat, hogy megvan benne az erő, az akarat és a tehetség a kormányzáshoz.
E pillanatban Merkelt a szavazók több mint ötven százaléka - pártszimpátiától függetlenül - megtartaná kancellári posztján. Politikai ellenlábasai viszont épp az ideákat hiányolják a kampányából - azt hányják a szemére, hogy egyszerűen csak ellesi a legjobb ötleteiket, és a sajátjaként mutatja be őket. Nincs nagy ívű elképzelése arról, hogyan kellene kinéznie a társadalomnak, saját meggyőződéséről és elveiről nemigen beszél - igaz, így mindig marad lehetősége irányt váltani. Az elemzők szerint épp ezzel hódítja meg a választókat. A kereszténydemokraták stabilitást ígérnek - ha nem ők kormányoznak, káosz lesz úrrá az országon, sugallja a kampányuk, és ez konkrét elképzelések nélkül is hat.
A szociáldemokraták, az SPD jelöltje Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter. Az 1956-ban, egy kelet-vesztfáliai falucskában született politikus Gerhard Schröder jobbkezeként tanult bele a politikába. Kancellárjelöltként sokan túl szürkének tartják, úgy vélik, hiába egyszerű származása, az ún. "egyszerű embereket" nem képes megszólítani. Az SPD ugyan szívesen megosztja a terveit a választókkal, például a minimálbér általános bevezetésére vonatkozót, de képtelen megfogalmazni, hol képzeli el önmagát egy új kormányban. Csak annyit tudni, hogy a legnagyobb ellensége a fekete-sárga, azaz a CDU-FDP konzervatív-liberális koalíció. A szociáldemokraták egyszerre folytatnak ellenzéki és kormánypárti kampányt, hiszen már 11 éve kormányon vannak, mégis mintha nem lennének hajlandók elismerni, hogy amit a kereszténydemokraták az utóbbi négy évben tettek, ahhoz nekik is közük van. Ráadásul a legtöbb esélyük kormányon maradni akkor van, ha továbbra is a CDU-val osztoznak a hatalmon.
Az SPD nem törődött bele ebbe a helyzetbe, és előrántotta titkos fegyverét, Günter Grasst. A Nobel-díjas író a hatvanas évek óta kampányol saját készítésű plakátjaival a szociáldemokraták mellett. Idén a volt keletnémet tartományokat járja körbe, hogy meggyőzze a választókat: az SPD minden hibájával együtt mindig is a demokratikus fejlődés garanciája volt, nélküle Németország sohase tudott volna felkapaszkodni a háború után. Körútja megnyitóján, a Berlinische Galerie nagytermében arról beszélt, mennyire idegesíti, hogy a szabaddemokraták, az ultraliberális, üzletbarát FDP pont akkor kezd újra szárnyalni, amikor a népakaratnak büntetnie kellene a mindenható piac hamis prófétáit. A CDU és az FDP szlogenjei úgy hangzanak, mintha Oskar Lafontaine, az egykori NDK-s kádereket és nyugati marxistákat tömörítő Balpárt (Die Linke) vezére korrepetálta volna őket populizmusból - mennydörgött az író.
De a két konzervatív párt, a liberális FDP és a kereszténydemokrata CDU esetleges együttműködését nem csak Grass tartaná kárhozatosnak. (A közvélemény-kutatásokról és az esélyekről lásd keretes anyagunkat.) Az FDP ugyan egyre erősebb, januárban Hessen tartományban 16,2 százalékon végzett, és három miniszteri posztot is bezsebelhetett, de kérdés, mi lehet Guido Westerwelle pártelnök szerepe egy lehetséges kormánykoalícióban. Hiszen még saját szavazóinak nagyobbik része is marasztalná Frank-Walter Steinmeiert a külügyminiszteri poszton. Az FDP sikere keresztbe is tehet a CDU-nak, mivel elijesztheti a polgári oldaltól azokat a szavazókat, akik nem szeretnének a jelenleginél piacorientáltabb kormányt. Minden FDP-s szavazat kettőt vesz el a CDU-tól: egyet a liberálisok, egyet pedig a baloldal, vagy az egyre gyakrabban emlegetett "nem szavazók pártja", azaz az otthon maradók javára.
A Magna kártya
A német választó tehát taktikázni kényszerül, hisz hiába támogatja kedvencét, ha az neki nem tetsző koalíciót köt. A Die Zeit megpróbálta megjósolni, mit érhetnek az egyes szavazatok. Aki továbbra is nagykoalíciót szeretne, az az SPD-re adja a voksát, az FDP-szavazatok a liberális-kereszténydemokrata koalíció esélyeit növelik, a Zöldek választása a "közlekedési lámpára" (vörös-sárga-zöld szövetség) jó. Aki pedig egyebet nem kíván az élettől, mint hogy Merkel maradjon a kormányfő, legjobban teszi, ha a CDU-t ikszeli.
Eközben a pártok mind kevésbé számíthatnak hagyományos törzsválasztóikra. "Főleg az SPD törzsválasztói rétege kezd elenyészni, a párt egyre kevésbé építhet a munkásosztály támogatására. A CDU jobban bízhat a polgári rétegek bizalmában. És rekordot dönthet a távolmaradók száma" - magyarázza a Narancsnak Andrea Gawrich, a Kieli Egyetem politikatudományi intézetének tudományos munkatársa.
Az a perspektíva, hogy a jelen összetételű kormány újabb négy évet kaphat, sokakat fanyalgásra késztet. A két nagy párt tagjai sub rosa arról győzködik a német újságírókat, hogy egy újabb nagykoalícióval nem érdemes számolni, mivel az egy-két évnél tovább nem húzná. Az SPD aligha nézné tétlenül, amint a választói lassanként elszállingóznak, mert a szociáldemokratákat végképp a CDU-SPD-kormánykoalíció kisebbik tagjaként könyvelik el. A legtöbb pártnak már megvan a választottja, de megpróbálja mások felé is nyitva hagyni az együttműködés lehetőségét. Hivatalos álláspontok leginkább arról vannak, ki kivel nem hajlandó közösködni: a kereszténydemokraták kizárják a Zöldeket, az SPD a Balpárttól ódzkodik, az FDP-nek nem kellenek sem a szociáldemokraták, sem a Zöldek, az utóbbiak pedig azt tartják kizártnak, hogy a CDU és az FDP részvételével belépjenek a fekete-sárga-zöld "Jamaica-koalícióba".
Az előző, vörös-zöld koalíció környezetvédelmi minisztere, Jürgen Trittin Berlin utcáin arról győzködte az érdeklődőket, hogy a kormány összetétele csak 27-e után lehet világos: a pártok előbb nem terítik ki lapjaikat, ekkor viszont kiderülhet: szinte bármilyen színösszetétel elképzelhető. A zöldpárt lesz a mérleg nyelve - legalábbis ebben bízik Heiko Thomas, Berlin Pankow kerületének képviselőjelöltje. A párt péntek esti kocsmatúráján, miközben az önkéntesek poháralátéteket osztogatnak a söröző németeknek, arról mesél, hogy erős a támogatottságuk a fővárosban - részben a többi párt gyengesége miatt, de azért is, mert az emberek vevők a mondanivalójukra. Pártja egymillió új állást hozna létre a zöldszektorban, és bár ehhez a két nagy párt bármelyikével összeállna, Thomas az SPD-t és a Balpártot favorizálná koalíciós társként. De attól tart, hogy az SPD-re nem lehet számítani: a második helyre játszanak, hogy folytathassák a nagykoalíciót.
Minden párt szociáldemokrata lett - írják a német lapok -, ezért is dobálóznak ilyen könnyen a koalíciós partnerekkel. Még az FDP is azzal támasztja alá liberális érveit, hogy a középosztály tehermentesítése nélkül nem lesz, aki megsegítené a legszegényebbeket. Merkel sem tesz semmit a balratolódás ellen. Bár reformerként indult, végül nem volt mersze ellentmondani a népakaratnak, sőt, sokszor még baloldalibban gondolkozott, mint maga az ország. Az Opel megmentését a közvélemény is szkepszissel követte: szép, hogy megvédjük az Opelt, és meg kell őrizni a szociális vívmányokat is, de ha ezekre koncentrál az ország, alulmaradhat a globális versenyben. A krízist a kormány valamennyire kivédte a rövidített munkaidő bevezetésével - jelenleg 1,4 millió ember dolgozik így, ahelyett, hogy a munkanélküli hivatalban kéne jelentkeznie -, de ez nem sokáig mehet így tovább. A legtöbb intézkedést sokan csak rövid távú megoldásként értékelik, amely a választások utánra tolta a válság legfájdalmasabb részét. Az egyik legnagyobb mellényúlás az ötmilliárd eurós roncsprémium volt: ezzel a fejenként 2500 eurós segéllyel nyolc hónap alatt az autóvásárlók országává tették Németországot. A tömeges vásárlások visszatartották ugyan a recessziót, de kérdés, meddig. Miután mindenki, akinek a következő ötéves tervében szerepelt egy új gépjármű, beszerezte a magáét, ki fogja mozgásban tartani az autóipart?
Mindenesetre a kormány szerint Németország már túl van a válság nehezén, hála a bankmentő és gazdaságélénkítő csomagoknak. Merkel Frankfurtban, a Nemzetközi Gépjármű-kiállítás (IAA) megnyitóján arról beszélt, hogy egyre több rendelést kapnak a vállalatok, és élénkült a lakosság fogyasztói kedve is. Nem tagadta, hogy az autóiparnak 2010-ben még sok nehézséggel kell megküzdenie, de a német autók exportjának felfutásában reménykedik, sokat vár például az orosz piactól. A kormány összesen 4,5 milliárd euróval támogatja, hogy a General Motors az Opel gyártásával foglalkozó európai leányvállalatát átadja az osztrák és kanadai tulajdonú Magna beszállítói konszernnek. Mindez Merkel szerint azért fontos, mert az Opel csődje ötmilliárd euróval terhelte volna meg a német gazdaságot, nem is beszélve a 25 ezer megszűnő munkahelyről. A Magna viszont ígéretet tett arra, hogy megtartja mind a négy németországi üzemet - jóllehet Európa-szerte 10 500 munkahely megszüntetését tervezi. Belgium és Spanyolország már kifogásolta a német állami segítséget, mivel az szerintük ellentmond az uniós tagállamoknak egyenlő versenyt biztosító feltételeknek.
Jön Wowereit balról
A másik érzékeny téma az atomenergia. Szeptember elején számos traktor és a három baloldali párt, az SPD, a Zöldek és a Balpárt társaságában közel ötvenezren vonultak Berlin utcáira, hogy az atomenergia és az esetleges kereszténydemokrata-liberális koalíció révén keletkező német "nukleáris birodalom" ellen tüntessenek. Azt elvben a mostani nagykoalíció is támogatja, hogy 2020-ig bezárják az ország összes atomerőművét, de a CDU az utóbbi hónapokban próbált kihátrálni az egyezségből, mondván, Németország nem mondhat le az atomenergiáról. Azaz ha újabb erőműveket már nem is építenek, a régebbiek élettartamát meg kell hosszabbítani.
A CDU ezzel újabb lehetőséget kínál a szociáldemokratáknak, hogy javítsanak pár százalékot. Sigmar Gabriel környezetvédelmi, természetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter lépten-nyomon a CDU-FDP-koalíciótól óvja a választókat, merthogy az az atomlobbi támogatásával lenne egyenértékű. Gabriel - aki szerint a nyolcvanas években a CDU manipulálta az atomhulladékok biztonságos elhelyezéséről szóló tanulmányokat - nélkül nagy bajban lenne a gyengélkedő SPD: a nemrég lezajlott tartományi választásokon, Szászországban, Türingiában és a Saar-vidéken választóinak több mint felét elveszítette, a 2005-ös 1,3 millió voksból idénre már csak 514 ezer maradt. E vidékeken az SPD csak az erősödő Balpárt támogatásával tudja megakadályozni a jobboldali többséget. Az NDK állampártjának utóda a 16 tartományi parlamentből 11-ben jelen van, a keletnémet területeken sok helyütt második a szociáldemokraták előtt. A jelenlegi állás szerint Bajorországot leszámítva minden tartományban átugorják az ötszázalékos küszöböt; a tartományi parlamentekben már koalícióképes partnerként tekintenek rájuk a baloldalon, Berlinben is az ő támogatásukkal állíthattak polgármestert a szociáldemokraták. A párton belül ugyanakkor nem mindenki örül a kooperációnak a nagyon ballal. Steinmeier kijelentette: országos szinten a Balpárt nem jöhet szóba koalíciós partnerként. Így viszont az SPD-nek legalább 28 százalékot el kellene érnie, amihez e pillanatban vagy kétmillió szavazat hiányzik.
A szociáldemokraták kormányalakítási lehetőségeire két közkeletű forgatókönyv létezik, de egyik sem szán főszerepet a kancellárjelöltnek. Az első a "puccs": a párt megvonja a bizalmát Steinmeiertől, és új jelöltet állít, aki hajlandó a Zöldekkel és a Balpárttal kormányozni. A másik, valamivel életközelibb feltételezés abból indul ki, hogy megalakul az újabb nagykoalíció, de 2011-ben konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lemondásra kényszerítik Merkelt, és helyére az SPD sztárját, Klaus Wowereit berlini polgármestert rakják.
Siker a széleken
"Ha lehetséges, akkor kormányozni fogunk. Az ország bármely pontján!" - hirdette kampánynyitó beszédében Oskar Lafontaine, a Balpárt elnöke. Pedig a pártban sokan vannak, akik nem mutatnak erre hajlandóságot. "Vannak programpontok, amelyekből nem engedünk. A diszkriminatív, a munkanélküli-ellátást szigorító Hartz IV törvényt el kell törölni. De nem vehetünk részt egy olyan koalíció munkájában sem, ahol nem mindenkinek egyértelmű, hogy a német csapatoknak semmi keresnivalójuk Afganisztánban. Ilyet sem az SPD-vel, sem más pártokkal nem lehet véghezvinni. Nekünk az a célunk, hogy megváltoztassuk a politikát, nem pedig az, hogy kapjunk pár miniszteri széket" - villogtatta a szeme fehérjét a Narancsnak Dorothée Menzner, a Balpárt parlamenti képviselője.
A párton belül sok a konfliktus: a keleti tagság inkább konzervatív beállítottságú, a régi állampárt örökségét dédelgeti, és az óvatos politika híve. A nyugati blokk viszont harcos csoport, amely nem akar lemondani radikális, világmegváltó terveiről, nem kötne kompromisszumokat. Emiatt egyesek még a párton belül is az alkotmány ellenségeinek mondják őket. A nyugatiak a tagság egyharmadát teszik ki, de delegáltjaik a posztok több mint negyven százalékát kapták meg, ezért egyik csoportnak sem sikerült még felülkerekednie a másikon. De nem csak a párt megosztott, az új és a régi tartományokban lakó híveik sem egyformán gondolkodnak. "A felmérések azt mutatják, hogy a lakosságnak nyugaton az esélyegyenlőség, míg keleten a disztributív egyenlőség jelenti a demokráciát. A közvélemény-kutatások ellentmondásos képet mutatnak a demokrácia támogatottságáról keleten: vannak, amik ötven százalék alatt mérik a demokrácia melletti elkötelezettséget, mások szerint a helyzet nem ennyire rossz. A korosztályok között is vannak különbségek, az idősebb generációk bizalmatlanok a demokratikus intézményekkel szemben, a fiatalok viszont már nem a régi rendszerben szocializálódtak. Bár sokak szerint náluk a radikális jobboldal iránti szimpátia jellemzőbb" - világítja meg a Die Linke dilemmáit Andrea Gawrich. Mind a Balpárt, mind a szélsőjobboldali NPD keleten a legsikeresebb. Az újnáci NPD, bár újra meg újra felmerül betiltásának kérdése, idén már másodszorra vonulhatott a szászországi törvényhozásba. Öt éve, a Hartz IV törvény körüli felháborodás még a szavazatok 9,2 százalékát fialta, idén támogatottságuk visszaesett 5,6 százalékra, de egyre inkább megfigyelhető, hogy a párt keleten erős törzsválasztói rétegre számíthat, és a középosztályból is sokan vélik úgy, hogy az NPD is egyike a sok demokratikus pártnak. Bár rendkívül távol vannak még attól, hogy országosan is sikeresek legyenek, a Balpárttal együtt számos szavazattal rövidíthetik meg a nagy pártokat.
A kereszténydemokraták közben a baloldali veszéllyel riogatnak: az SPD, károgják, ha másképp nem juthat a hatalom közelébe, feladja az elveit, és összefog a Balpárttal. Közvélemény-kutatások szerint a választók közel fele osztja ezt a vélekedést. De még ha Steinmeier tartja is a szavát: vajon a következő ciklus végén nem kényszerülnek-e szövetségre a Balpárttal a szocdemek? Úgy tűnik, lassan lezárul egy fejezet az újraegyesült Németország történetében, és az NDK állampártjának utóda országosan is koalícióképes erővé válik.
A verseny állása
A szövetségi parlamentbe, a Bundestagba vegyes választási rend alapján választanak 598 képviselőt (vagy néhánnyal többet, erről mindjárt): a 299 egyéni mandátum mellett a többit a pártlistákra adott szavazatok arányában osztják ki. A bejutási küszöb 5 százalék. A végső létszám körüli bizonytalanság az ún. többletmandátumokból adódik. Ha egy pártnak kevesebb egyéni jelöltje győz, mint amennyire a listás szavazatarány alapján igényt tarthatna, a különbséget a listáról kompenzálhatja. Ha viszont egy pártnak több egyéni jelöltje győz, mint ahány mandátum a listás szavazatok alapján járna neki, ezeket a többletmandátumokat megtarthatja. (A rendszer egyébként feltűnően hasonlít a miénkre, ami nem is csoda, hisz húsz évvel ezelőtt épp a német szisztéma volt a magyar alkotmányozók mintája.)
"Angela Merkel jól tudja, hogy az utóbbi négy év sikeres munkáját csakis az FDP-vel tudja folytatni" - nyilatkozott egy héttel a választások előtt Christian Wulff, Alsó-Szászország CDU-s miniszterelnöke. A jelenlegi felmérések szerint a liberális-kereszténydemokrata koalíció, bár épp hogy, de megkapná a szükséges többséget. Ez viszont éppen elég volt Merkelnek, hogy kijelentse: nem lesz újabb nagykoalíció. Guido Westerwelle FDP-vezér pedig azt hangoztatta, hogy számukra a CDU a megfelelő koalíciós partner, már csak azért is, mert csak ők ketten kampányolnak adócsökkentéssel. Az utolsó közvélemény-kutatások szerint a CDU-CSU-nak 35, az SPD-nek 26, az FDP-nek 14, a Balpártnak 11, a Zöldeknek 10 százalékos a támogatottságuk. De a megkérdezettek 15 százaléka elképzelhetőnek tartotta, hogy a választásokig megváltoztatja döntését, míg a válaszolók több mint negyede nem tudta, kire kellene voksolnia, és sokan közülük úgy vélték, nagy ívben elkerülik vasárnap az urnákat. Az előrejelzésekből azt is leszűrték, hogy a többletmandátumok is a CDU-t gazdagítanák. Az alkotmánybíróság már jelezte, hogy alkotmányellenesnek tartja ezek meglétét, és kezdeményezte, hogy a 2013-as választásokig dolgozzák át a rendszert.
