Skót függetlenségi népszavazás

Vesztes győztesek

  • - kovácsy -
  • 2014. október 18.

Külpol

Amikor ez az újság megjelenik, éppen eldől a szavazóhelyiségekben, hogy Skócia Nagy-Britannia része marad-e, vagy függetlenné válik.

A skót függetlenségi törekvéseket az érintetteken, az ügy lelkes propagálóin kívül kevesen vették komolyan, hiszen a kulturális hagyományokat, például a kilt viselését semmi sem gátolja, sőt az utóbbi években a hagyományos skót szoknya modernizált változatai is megjelentek – főleg persze a helyi piacon – hétköznapi és ünnepi viseletként is. A skót nyelvet sokan az angol egy dialógusának tartják, amelyet Skócia lakóinak úgy egynegyede beszél, főleg az idősebbek. A reformáció idején új hitre tért skót presbiteriánusoknak Angliában is bőséggel élnek hittestvéreik. Ráadásul az Egyesült Királyságot nem brit önkény, hanem a skótokkal közös megegyezés hozta létre 307 évvel ezelőtt. Mindezek ellenére – és általános meglepetésre – az elmúlt hetekben a közvélemény az elszakadás ügye felé kezdett billenni. Ez akkor is figyelemre méltó változás, ha végül a „Better together” koalíció szerez több szavazatot, aminek a valószínűsége még mindig nagyobb, másrészt viszont nem jelenti az eredeti állapotok visszatértét – már csak a brit parlament ígéretei miatt sem. Ezek lényege a devolúció, az ügyek intézésének áthárítása, áttelepítése Londonból a skót parlament elé, amely már most is jelentős jogkörökkel rendelkezik – elsősorban a közoktatás, egészségügy, igazságügy, szociális feladatok kérdéseiben. Ez fokozatosan alakult így: 1979-ben még csak a skótok fele akart önálló parlamentet egy referendumon, igen alacsony részvétel mellett, és csak 1997 óta zajlik önálló skót törvényhozás az új, modern edinburgh-i parlamentben.

A devolúció továbbfejlesztésére – bár nemigen van már hová – vonatkozó kampányígéretek aligha lesznek döntő jelentőségűek. Másfelől viszont sok angol is él Skóciában, a felmérések pedig nem tükrözik a közvélemény egészének az álláspontját. A jelek szerint maguk a brit pártok sem igazán vették komolyan a problémát, és az utolsó hetekben egyfajta kapkodás közepette próbálnak kampányolni az együtt maradás ügye mellett. Együtt, de mégsem igazán: a Munkáspárt megpróbál távolságot tartani a Skóciában majdhogynem gyűlölt konzervatívoktól.

És ezzel máris közelebb jutottunk a válaszhoz a kérdésre: miért törekszenek önállóságra a skótok. A kézenfekvő, általánosan idézett primitív válasz: mert utálják az angolokat. Pontosabban nem az angolokat, hanem az egymást követő brit konzervatív kormányzatokat, amelyek a munkahelyek megszüntetésével skótellenes magatartást tanúsítottak. Ezzel – és a tényleges leépítésekkel – szemben formálódott az új skót öntudat, amelynek egyik alapvető mozzanata a baloldaliság (ami egyébként Észak-Angliában, valamint Walesben is ugyanígy játszódott le, főleg Margaret Thatcher miniszterelnöksége idején). Ezzel is összefügg, hogy a brit választásokon a skót választókerületekben állandóan a Munkáspárt szerzett többséget (egészen az immár legerősebb Skót Nemzeti Párt, az SNP győzelméig). Tony Blair kormányának engedményei nem hozták a várt nyugtató, megbékítő hatást, inkább az Alex Salmond vezette SNP malmára hajtották a vizet, amely immár teljes erőbedobással indult harcba a teljes önállóságért.

 

Mellette, ellene

 

Skócia függetlensége számtalan, nehezen megválaszolható kérdést felvet. Már magánál a referendumnál elkezdődnek az ellentmondások, hiszen a szavazati jogot ebből az alkalomból kiterjesztették, az alsó korhatár 16 év lett. Ha az Igenek győznek, ki kell találni például a maradék ország új nevét, valamint az új nemzeti lobogót. Ezek persze csak a könnyebb kérdések, vannak a válásnak konfliktusos elemei is. Például Skócia természetesnek veszi a font mint fizetőeszköz megtartását, ám ezt Londonban egyáltalán nem így gondolják, hiszen a valuta stabilitását biztosító esetleges erőfeszítésekből a skótok ekkor már nem vennék ki a részüket.

Erősen problematikus Skócia viszonya az Európai Unióhoz. Ez utat nyithatna az euró mint fizetőeszköz használatához, csak addig lesz nehéz eljutni. Először is végig kell mennie az új jelentkezőnek az ilyen esetekre előírt eljárás valamennyi lépcsőfokán, és például csatlakoznia kell a Schengeni egyezményhez, ami alól Nagy-Britannia annak idején kivételesen felmentést kapott. Nehéz elképzelni, hogy ezek után lelkesedik majd a schengeni határvonal behatolásáért a brit szárazföldre. Ugyanakkor az is abszurdnak tűnik, hogy az angol–skót határon, amelynek ma semmilyen gyakorlati jelentősége nincs, bevezessék az útlevélkényszert. Csak távolról kapcsolódik ide: ha a skótok igent mondanak az önállóságra, ez nyilván biztatást jelent például a katalán függetlenség híveinek, úgyhogy Brüsszelben aligha számíthatnak majd a spanyolok jóindulatára.

Az angol font mint saját fizetőeszköz fenntartása mellett a skótok többek között azzal érvelnek, hogy az angol, a walesi és az észak­ír gazdaságot egyaránt hátrányosan érintenék a valutaváltás miatti többletköltségek. Ezzel szemben a másik oldal azt hozza fel, hogy az Egyesült Királyság fennmaradó részének (ezt rövidítve már most RUK-nak, rUK-nak nevezik) a gazdasága sokkal kevésbé függ a skóttól, mint fordítva. Bármilyen furcsa, az RUK-nak az Egyesült Államok sokkal komolyabb kereskedelmi partnere, mint Skócia, ahová az exportnak mindössze 10 százaléka irányul.

Általános meggyőződés, hogy egy esetleges szétválás gazdasági következményeit lehetetlen előre megítélni, habár alighanem az Igenek győzelme ártana jobban Skóciának, amely – Norvégiához hasonlóan – északi-tengeri olajtartalékaira épít, tőlük reméli egy szociálisabb gazdaság és egy jólétibb társadalom kialakításának a lehetőségét. Csakhogy a fizetőeszköz és annak státusa, háttere körüli tisztázatlan kérdések a skót gazdaság sebezhetőségét vetítik előre. Az ebből következő válság viszont továbbterjedhet a brit gazdaságra is, és ki tudja, onnan az egész Európai Unióra.

Ez a bizonytalanság a jelek szerint nem aggasztja a függetlenség – inkább a szívükkel szavazó – híveit. Annál inkább felvetődik a brit országrész lakóiban az a kérdés, hogy miközben bizonyos kérdésekben a skót parlamentnek kizárólagos döntési joga van egyes hazai ügyekben, a Westminsterben az SNP képviselői, valamint munkáspárti skót képviselők is ülnek, akiknek valamennyi angol ügy befolyásolására joguk van. (A másik két nagy brit párt skóciai népszerűsége igen csekély, ezért a londoni parlamentbe is alig küldenek képviselőket. Mi több, az „új munkáspárti” politizálás a Labour népszerűségét is lerombolta.) Ezt az úgynevezett West Lothian kérdést már a ’70-es években fölvetették, megnyugtató válasz azonban még mindig nem született.

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.