Mielőtt hús-vér varsóiakkal találkoztam volna, érdekelt, mitől érzi magát lengyelnek egy lengyel – amire a lengyel tudományos akadémia pszichológiai intézete által végzett, 2023-ban befejeződött kétéves kutatásának eredményei adtak választ, legalábbis papíron. Egyebek közt éppen azt vizsgálták, hogy melyek a lengyelség legfőbb kritériumai, melyek identitásuk legfontosabb sarokkövei. A megkérdezettek legelsőnek az anyanyelvet jelölték meg, ugyanakkor kevésbé számított számukra fontosnak, hogy az illető Lengyelországban született-e. Mint kiderült, a mai lengyel identitásban nem annyira lényeges kérdés, hogy az ősök is lengyelek voltak-e, ennél sokkal fontosabb tényező ugyanakkor a katolikus vallás, bár a szerepe csökkenő tendenciát mutat. A kutatás megállapításai szerint kiemelten fontos a lengyelek számára a nemzeti jelképekkel – nemzeti színek, címer, zászló, himnusz – való azonosulás mellett a politikai részvétel, a választásokon való részvétel és a nemzet történelmének ismerete. A lengyel nemzeti identitás meghatározó része a kutatás szerint – ahogyan egyébként ez jellemző a kelet-közép-európai népekre, így a magyarra is –, hogy úgy gondolnak magukra, mint a legtöbbet szenvedett népre.
A járdán kaptatva
Autóval utazom, így láthatom, milyenek a házak, a vidéki, út menti porták, milyen állapotban vannak a közutak és a táj. Az első állomás két nap erejéig Nowy Targ és Nowy Sącz, az egykori Galícia meghatározó települései, és már itt feltűnnek a szépen felújított épületek, a tisztaság és rendezettség. Ugyanez mondható el az út menti települések házairól, új tetőkkel, amelyeken számos esetben napelemtáblák láthatók. Az utak és közterületek állapota magáért beszél; egy prosperáló, fejlődő gazdaság egyik tanúbizonysága ez. Varsóban az első reggelen a fákkal szegélyezett, belvárosi Hoża utcán sétálok, reggelizőt keresek. Az előttem munkába siető nőket, férfiakat, fiatalokat – mintha csupa fiatal lakná ezt a várost – nézegetem, és jólesőn tapasztalok valami nyugodt lazaságot, jólöltözött kényelmet. Lépten-nyomon színvonalas pékségekbe, kávézókba botlok, amelyekben sorok állnak; láthatóan sokan megengedhetik maguknak, hogy házon kívül vegyék meg a napindító kávéjukat.
Bár az egykor porig rombolt város épületei cseppet sem mondhatók szépnek – kivétel a korhűn helyreállított óváros –, valamiért mégis hangulatos, tiszta és otthonos az összkép. Varsó nagyon gyorsan változik, az elmúlt 15–20 évben kinőtt felhőkarcolók nyúlánk sziluettjei vetnek árnyékot a háború után felhúzott lakótelepi tömbházakra.
A történelem a városé, az embereké
Hogy a történelem iránti szenvedély a lengyel identitás része, arról az egyre-másra nyíló múzeumok mellett a mindenhol felbukkanó emléktáblák és a tereken felállított kiállítások, különböző emlékhelyek is tanúskodnak. Szinte alig találni a városban olyan házfalat, felületet, ami ne emlékeztetne valamilyen jeles eseményre, így például megemlékeznek azokról a varsóiakról is, akik az 1956-os magyar forradalom iránti szolidaritásukat önkéntes felajánlásokkal fejezték ki.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
