Öt halálos áldozata és közel száz civil sebesültje van a múlt heti angliai összecsapásoknak, megsérült legalább 110 rendőr és öt rendőrkutya is. Az ország nyolc térségét érintő lázongások négy nap alatt mindenféle kimondott cél és komolyabb szervezés nélkül, spontán zajlottak le. Lapzártánkig a hatóságok több mint 2200 rendbontót vettek őrizetbe - többségük nem idősebb 25 évesnél. Folyamatosan zajlik az előállítás a rendelkezésre álló köztéri felvételek alapján: az illetékes bíróságok egy hete gyakorlatilag nonstop üzemelnek, és több mint 1000 gyanúsított ellen emeltek már vádat. Súlyos az anyagi kár is: a Brit Biztosítók Szövetségének (The Association of British Insurers) első becslése szerint a vandalizmus összesen 200 millió fontjába - mintegy 64 milliárd forintjába - került a kifosztott kiskereskedések, éttermek, a kirabolt lakások és felgyújtott autók tulajdonosainak. David Cameron miniszterelnök vasárnap az első, tottenhami incidens hírét hallva még nem szakította meg nyaralását, ám hétfőn belügyminiszterével, Theresa Mayjel és Boris Johnson polgármesterrel együtt kénytelen volt visszatérni a fővárosba. Kedden a szolgálatban lévő hatezer mellé még tízezer rendőrt rendeltek ki London utcáira. Szerdán Anglia többi nagyvárosában vált kezelhetetlenné a helyzet, Cameron pedig parlamenti válságülést hívott össze. Péntekre mindenhol eloltották a tüzeket, azóta országszerte ezrek vesznek részt a romok eltakarításában. A politikai-társadalmi vita viszont csak most lángol fel igazán.
Ragadós példa
Augusztus 4-én Tottenham Hale-nél a londoni rendőrség, a Metropolitan Police Service (MPS) elit egysége egy előkészített akció során megállított egy taxit. A terv az volt, hogy lekapcsolják egy észak-londoni banda egyik vezetőjét, a drogkereskedelemmel és gyilkosság előkészületével gyanúsított 29 éves Mark Duggant. Az incidens során a földre vitt Duggant a rendőrök közelről mellbe lőtték; azonnal meghalt. (A vizsgálat még nem zárult le. A The Guardian legfrissebb értesülései szerint Duggannél volt egy MP5-ös félautomata fegyver, ami viszont a ballisztikai vizsgálatról kiszivárgó első hírek szerint nem sült el.) Két nappal később Duggan családja, barátai és bandatársai a tottenhami rendőrség épülete elé vonultak, hogy a helyi rendőrkapitánytól kapjanak magyarázatot a történtekre. Ezt csak a kétszáz fős tömeg békés része várta volna meg, a többiek randalírozni kezdtek, több rendőrautót felgyújtottak, kirakatokat törtek be, egy buszt és a BBC közvetítőkocsiját is megtámadták. Este már háromszáz fős huligánbanda járta a környéket: Molotov-koktélokkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel küldték meg a tehetetlennek látszó rendőröket, akik közül huszonhatot egyből kórházba is juttattak. A tottenhami rendőrök impotens fellépésének hamar híre ment. Angliában a tinédzserek 37 százaléka Blackberry telefont használ, amin keresztül - üzenetekben - ingyen tudnak kommunikálni egymással; a rendőrség szerint ennek jelentős szerepe volt a zendülés továbbterjedésében. Így a tottenhami bandák "győzelmén" felbátorodva másnap London elmaradottabb külvárosaiban - a Tottenhamhez közeli Hackney, Enfield Town, Islington és Wood Green környékén - százasával közlekedő tinédzserhordák lepték el az utcákat, majd elektronikai és ruhaboltokat fosztottak ki. Wood Greennél rendőrségi helikoptert is be kellett vetni. Hétfőn durva ütközetekre került sor távolabbi, a munkanélküliségtől szintúgy sújtott külvárosi negyedekben, Ealing és Lewisham környékén. Nem messze, Croydonban volt, akire rágyújtották a lakását is. Az MPS hétfőn egyidejűleg több mint 35 London környéki helyszínre volt kénytelen egységeket küldeni. Fosztogatások kezdődtek a jómódú kerületekben is: Chelsea-ben ékszerboltokat raboltak ki, Notting Hillben egy vandálcsoport kipakolt egy Michelin-csillagos éttermet is. Birminghamben és Manchesterben a fővárosba rendelt rendőrök hiányán felbátorodtak a helyi erők: Manchesterben több épületet is felgyújtottak, Birminghamben több száz fős, maszkos bandák raboltak ki áruházakat. Ugyanitt három ázsiai bevándorló meghalt, amikor megpróbáltak szembeszállni a vandálokkal, azok pedig autóval áthajtottak rajtuk. A rendőrségnek négy nap kellett, hogy rendezze sorait: csütörtökön komolyabb rendbontásra már nem került sor.
Csalóka látszat
A sajtó és a politika most két kérdésre keresi a választ. Elsőként arra, vajon a rendőrség miért nem volt képes megőrizni a rendet. A tehetetlenség egyik közvetlen oka, hogy az angol rendőrség tömegekkel szemben kizárólag "nagyon indokolt" esetben, akkor is csak a belügyminiszter beleegyezésével használhat vízágyúkat, gumibotot és gumilövedékeket. Mióta a kilencvenes évek elején a törvény erejével sikerült rendet tenni a futballstadionok környékén, a hatóságok tömeghelyzetben nem alkalmaznak ilyen eszközöket, amit a vezető politikusok általában a társadalom "érettségével" magyaráznak. Közrejátszhatott az is, hogy a rendőrök nem mernek kellő határozottsággal fellépni a kisebbségekből álló hordákkal szemben, mert még mindig tartanak a raszszista stigmától. Ezt állítja David Green, az Economistnak nyilatkozó Civitas think-tank szakértője, aki szerint a rendőrök szakmai hibákat is elkövettek: "elszigetelni próbálták a csoportokat ahelyett, hogy egyből kiemelték volna a vezéreket. Közrendvédelmi problémaként, nem durva bűncselekményként kezelték a helyzetet." Mindennek azért van jelentősége, mert a kezdeti határozott fellépéssel megelőzhetők lettek volna a további incidensek. "Az angol rendőrök a futballhuliganizmus visszaesése óta nincsenek felkészülve ilyen helyzetekre, miközben az alsó osztály még mindig brutális állatnak tartja őket. Ezért csak a legvégső esetben lépnek fel agresszívan" - mutatott rá a lényegre a BBC-nek nyilatkozó Peter Power, az MPS korábbi magas rangú beosztottja. Theresa May még kedden sem tartotta indokoltnak speciális eszközök bevetését, és Cameron is csak szerdán jelezte, hogy készenlétbe helyezték a vízágyúkat, és kész gumilövedékek használatára is kiadni az engedélyt.
A rendőrség felkészületlenségében közrejátszott a kormány és a rendőri vezetés között kialakult feszült viszony is. Ennek egyik oka, hogy a miniszterelnök külföldön - elsősorban az Egyesült Államokban - keresi a Scotland Yard következő lehetséges vezetőjét. Ennél is nagyobb vihart kavart, amikor tavaly decemberben a brit kormány bejelentette, hogy - az egymilliárd fontos megtakarítási program részeként - 2011-ben 6, 2012-ben 8 százalékkal vágja meg a rendőrség költségvetését, és a megszorítás 2015-re eléri a 20 százalékot, ami több mint 15 ezer rendőri állás megszűnését jelenti majd.
Cameron és kormánya az intézkedést - a megszorítások szükségességén túl - kisebb részt az olimpiához és a terrorizmushoz kapcsolódó biztonsági előkészületek növekvő költségeivel, és az elmúlt évek javuló statisztikáival magyarázta. Ma már az egész ország tudja, hogy ez önámítás volt. Igaz ugyan, hogy az ezredforduló óta számottevően javultak a bűnügyi statisztikák Angliában, ám ezt csak a felgyorsult szegregációs folyamatok magyarázzák. London erre a legjobb példa: a fővárosban és térségében tíz év alatt közel 15 százalékkal esett vissza a bűncselekmények száma, viszont ezzel egyidejűleg nőttek a regionális egyenlőtlenségek. A módos negyedekben számottevő - helyenként 30 százalékot is meghaladó - javulás következett be, míg a "slumövezetekben" - Newhamben, Hackneyben vagy Islingtonban - tovább romlott a helyzet. Hasonló aránytalanságokat mutatnak a munkanélküliségi adatok is. Az elmúlt három hónap alatt 0,3 százalékot esett a ráta, és így 7,7 százalékon áll az országos mutató - közel egy évtizede nem volt ilyen előrelépés. Ám ez főként az arisztokrata városnegyedek fellendülésének köszönhető, s a munkanélküliség Tottenhamben és a lázongások első epicentrumaiban helyenként a 13 százalékot közelíti.
Apa nincs itthon
Az igazán parázs vita persze azon ment, hogy vajon kik és miért vandálkodtak, és kinek milyen felelőssége van a történtekben. Biztosan csak annyit tudunk róluk, hogy többnyire fiatalok, a többségnek priusza sincs. A gazdasági krízis okozta elégedetlenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni, de az okok ezen túl is számosak. Duggan halálával az első szikra a külvárosi fekete bandák és a rendőrség közötti helyi feszültség miatt pattant ki. "Két hónapja a Scotland Yard elé vonultunk úgy kétezren, mind feketék. Békésen és nyugodtan demonstráltunk. Egy szó nem volt róla az újságokban. Tegnap volt egy kis lázongás, fosztogatás, és nézz körül, most mindenki ránk figyel" - szemléltette a helyzetet az NBC-nek egy fiatal fekete srác. A zavargásokban részt vettek a helyenként végletesen elszigetelődött nemzetiségi csoportok is. A politikai elit és a véleményvezérek között mégis egyetértés mutatkozik abban, hogy a 80-as évek angliai lázongásaival ellentétben nem faji ellentétekről, sokkal inkább szociális, illetve generációs problémákról van szó. Birminghamben és Manchesterben például a helyi alsó osztály vonult az utcára és nem a bevándorlók, akik kevésbé résztvevői, inkább elszenvedői voltak a zavargásoknak. (A YouGOV internetes közvélemény-kutató cég első felmérése szerint az angolok alig 5 százaléka tekinti a faji ellentéteket az események elsődleges okának.) Még szembetűnőbb, hogy az őket akadályozó rendőrökön túl a zavargóknak nem voltak célpontjai: a cél a zsákmányolás és a pusztítás volt, mindent és mindenkit kifosztottak, aki útjukba került. (A fosztogatási düh néhány jómódú fiatalt is magával ragadott, akik szintén csatlakoztak a "bulihoz".) Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a hirtelen összeverődött tömegek kialakulásában nagy szerepe van az Angliában közel nyolcvan éve létező bandakultúrának. A nagyvárosok külső negyedeiben összeverődő londoni bandák jelentős része a 80-as évek elején, a helyi fekete közösségekből alakult ki, és azóta harcban állnak a helyi rendőri erőkkel. Most fiatal fekete gyerekek arról beszélnek a kamerák előtt, hogy elegük van abból, amikor az igazoltató járőrök minden ok nélkül alsógatyára vetkőztetik őket - most egy kicsit visszavághattak végre. A legtöbb banda viszont a futballstadionokból a múlt század elejétől kiszoruló munkásosztályból formálódott. Ezeket a kriminalizálódott közösségeket pedig az angol társadalom jelentős része nem a bőrszínük alapján azonosítja. Nem véletlen, hogy az idézett kutatás szerint az angolok 42 százaléka gondolja, hogy az ilyen - generációk óta szilárduló - viselkedésformák elterjedése a zavargások kitörésének igazi oka. "A zavargók többnyire bandatagok, akik csak saját társaikkal lojálisak, és akik számára a követendő mintát a bandavezér jelenti. Épp, mint az alkoholista fiatalok többségénél, a tagokat valójában egyetlen motívum köti egységbe: az, hogy nincs apjuk otthon" - fogalmazott a The Telegraph szociális kérdésekben avatott újságírója, Cristina Odone, utalva Harriet Sergeant brit szociológus kutatási eredményeire, aki egy évig tanulmányozta a külvárosi "gangek" belső működését. A család és a követendő modellek hiányát, valamint a fiatalok frusztrációját hangsúlyozta Colin Brazier, a Sky News vezető bloggere is: "Hogy milyen értékeket tisztelnek ezek a közösségek? Férfiasság, erőszak, szexualitás, materializmus. És ez nincs nagyon messze attól, amit a main-stream kultúra sugalmaz."
A statisztikák valóban lesújtóak. A kormányzat adatai szerint Angliában 3,5 millió gyerek kerül ki csonka családból, és minden ötödik iskolát végző tinédzser írástudatlan. A szociális bérlakások háromnegyedében egy szülő neveli gyerekét, többnyire anyák. Országszerte a gyerekek 15 százaléka úgy jön világra, hogy az apját sosem ismeri meg. A Centre of Social Justice nonprofit szervezet kutatása szerint ezeknek a gyerekeknek a 70 százaléka jó eséllyel droghasználó lesz, 50 százaléka az alkoholtól válik függővé, 40 százalékának valószínűleg súlyos tartozásai lesznek, és 35 százalékuknak legalább egy életszakasz során meg kell küzdenie a munkanélküliséggel. Mark Stibbe, a témában I am your Father címmel könyvet író brit szerző szerint pedig Európán belül messze Angliában mennek tönkre a családok a legnagyobb arányban.
Alsózás
"Gyerekek apák nélkül, iskolák fegyelem nélkül, elismerés teljesítmény nélkül, bűn büntetés nélkül. Jogok felelősség nélkül. Közösségek kontroll nélkül" - nyilatkozta most hétfőn Cameron, aki néhány napja még beteg elemeknek titulálta a lázongókat. Most egyszerre tanúsított megértést a reménytelen helyzetben lévőkkel szemben és hirdetett zéró toleranciát a bűnelkövetők, továbbá nyílt háborút a bandakultúra ellen. Ehhez vélhetően jelentős politikai támogatást is kap majd. A kérdés sokkal inkább az, vajon Cameron látja-e a saját felelősségét is, mert a drákói szigor a tüneti kezeléshez elég ugyan, a szociális egyensúly visszaállítása érdekében viszont saját politikáját is újra kéne gondolnia. Erre emlékeztette őt fő riválisa, a Munkáspártot vezető Ed Milliband is. Évek óta Londonban élő forrásaink szerint tél eleje óta lehetett érezni, hogy a szigorú kiadáscsökkentő politikának súlyos következményei lesznek. A Konzervatív Párt vezette kormány által októberben bejelentett megszorító csomag a jóléti kiadásokra szánt évi keretet 7 milliárd fonttal rövidítette meg, a következő négy év szociális bérlakásokra elkülönített forrásait pedig 60 százalékkal csökkentették, miközben azok bérleti díjai egyre közelebb kúsznak a piaci árakhoz. Kórházak tucatjait zárták be, emelték a nyugdíjkorhatárt. Az árnyékkormány és pénzügyi elemzők már akkor figyelmeztették Cameront, hogy intézkedései súlyosan érintik majd a legszegényebbeket. Egy hónap sem telt el, és novemberben több mint 50 ezer - jórészt diák - tüntető vonult a parlament elé; összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel is. 'k a kormányzat azon döntése ellen demonstráltak, amely lehetővé tette, hogy az egyetemek tovább emeljék éves tandíjaik összegét. Márpedig kénytelenek emelni, miután költségeikre közel 40 százalékkal kevesebb forrást biztosít a kormány, mint tavaly. Míg a tandíj eddig 3200 és 5200 font közötti összeget jelentett, a múlt évben bejelentett változtatás nyomán ma az egyetemek akár 6000 vagy 9000 fontot is elkérhetnek évente - miközben a 90-es évek vége előtt egyáltalán nem kellett tandíjat fizetnie senkinek.
De nem csak a fiatalok elégedetlenségének voltak jól látható tünetei. Károly herceget és feleségét decemberben a Rolls-Royce-ukban támadták meg: pocskondiázni kezdték őket, rigmusokban utalva a királyi család és az arisztokrácia elmélyült viszonyára. Márciusban Londonban félmillióan vonultak utcára a Cameron-kormány megszorító intézkedései, köztük a szociális juttatások megtizedelése ellen. Az alsó osztály lázadt fel, amely úgy érzi, hogy minimális esélye sem maradt a felzárkózásra, miközben néznie kell, hogy futballsztárok, politikusok, üzletemberek mosolyognak a bulvárlapok címoldalain, és több tízezer fontos bónuszokat tesznek zsebre. Mint arra könyvükben Richard Wilkinson és Kate Pickett kutatók rámutattak, a legfőbb indikátorok - a mentális betegségek, a börtönök telítettsége, az egészségügyi és a kriminalisztikai statisztikák - alapján "a fejlett országok közül Angliában adottak és ott a legszilárdabbak a társadalmi egyenlőtlenségek". És semmi meglepő nincs abban, hogy egyes véres szájú publicisták - például Max Hastings a Daily Mailtől - állatokhoz hasonlítják a fosztogatókat; az ilyen típusú hasonlatoknak ugyanis már a futballhuliganizmus évtizedeiben nagy keletje volt.
Az újságírók szavaiból éppen úgy kiérezhető a szégyenérzet, mint amikor a brit huligánok egész Európa előtt járatták le országukat a 70-es, 80-as években. Abban viszont még a lesújtó véleményüknek hangot adó bloggerek és publicisták többsége is egyetért, hogy itt angol fiatalokról, következésképp nemzeti ügyről van szó, és "ha ki lehet, akkor ebből a szarból velük együtt, közösen kell kimásznunk".
Rényi Pál Dániel
Ez a ház is leégett
A zavargások harmadik éjszakáján, augusztus 9-ére virradóra az észak-londoni Enfieldben kigyulladt a Sony Music gigantikus raktára, amelyben helyet kapott a [PIAS] Entertainment Group terjesztői lerakata is. Természetesen ezt is fosztogatók gyújtották fel, és két nappal később három tinédzsert le is tartóztatott a londoni rendőrség gyújtogatás vádjával. A [PIAS] a kisebb-nagyobb független kiadók első számú disztribútora is: ennek megfelelően a pokoli, számos felvételen megörökített raktártűzben 200 kis lemezkiadó vállalat sokszor teljes raktárkészlete, felmérhetetlen számú CD és hagyományos vinillemez semmisült meg. Ez a korántsem spontán tűzeset megroppanthatja a hiedelmekkel szemben még működő lemezpiacot, főként annak kisebb méretű, izgalmasabb zenékkel foglalkozó cégeit. A teljesség igénye nélkül a károsultak között van a Ninja Tune, a Warp, a Domino, a 750 ezer hanghordozót veszítő Beggars-csoport (ide tartozik a 4AD vagy a Rough Trade), a Wall of Sound vagy a Sub Pop. A szituációt különösen kényessé teszi a kiadók különleges pozíciója: még ha sikerül is újragyártatni a leégett raktárkészletet, és esetleg térít majd a biztosító, a kár akkor is nehezen helyrehozható, hiszen hetekig vagy akár hónapokig sem tudják majd teljesíteni a megrendeléseket. Továbbá számos album és EP megjelenése késik. Éppen ezért a brit független kiadók érdekvédelmi szövetsége digitális albumok megvásárlására ösztönzi a zenerajongókat: ez jelen esetben óriási segítség volna a kiadók számára. A károkra jellemző, hogy szerény becslések szerint is vagy egymillió CD semmisült meg - ezek után fontos segítség az ügyben súlyosan érintett kis kiadók számára, hogy a brit lemezkiadók érdekvédelmi szövetsége alapot hoz létre a károsultaknak, amelyből részesülve a kis kiadók pótolhatják az elégett készleteket.
- minek -
