Kultúra

„Az a baj az ilyen emlékekkel, hogy az ember már nem arra emlékszik, ami történt, hanem arra, hogy is mesélte ezt el húsz évvel ezelőtt…” – életútinterjújában a néhai Réz Pál fogalmazta meg ily egyszerűen és bölcsen a visszaemlékezés műfajának jószerint megkerülhetetlen buktatóját, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenkiből törvényszerűen Dózsa László válik, amint a saját életének elmesélésébe fog.

Ami nem érthető a ráció, a földi törvények, az evilág szintjén, arra ott vannak a metaforák, a költészet. De ha valami fájóan hiányzik a magyar színházkultúrából, hát az épp a költészet; a magyar színpad a realizmus fogságában alkot, gyakran inkább vergődik, ismert mintákat ismétel.

„Szerintem a sivatagból kell származnod ahhoz, hogy ezt a zenét játszd” – nyilatkozott nekünk bő 3 éve Josh Homme, a Queens Of The Stone Age vezére a 90-es évek elején Kaliforniában kifejlődött, desert vagy stoner rock néven ismertté vált stílusirányzatról.

Rövidfilmjéért Oscart nyert, de az igazi elismerés csak ezután következett: Japán legmenőbb stúdiója hívta dolgozni – így született A vörös teknős, mely a dicsőséges cannes-i szereplése után immár nálunk is látható. A holland filmessel Pesten beszélgettünk.

Közösségi dokumentumfilmet készítettek az Erzsébet-utalvánnyal megajándékozott nyugdíjasokról a hasonló módszerrel készült BÚÉK alkotói (Halász Júlia, Horváth-Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Kellényi Kata, Muhi András Pires).

Az utóbbi fél évszázad zenetörténetének és popkultúrájának egyik ikonja alig felsorolható és nehezen túlbecsülhetően szerteágazó munkásságán belül megteremtője és névadója volt mindannak, amit a nyomdokain máig is ambientzenének hívunk.

Ország Lili már a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar festészet egyik jelképes alakjává magasztosult: a bánat, a magány hercegnője, akinek arca éppúgy, mint művészete, szinte éteri, túlvilági aranyfényt kapott; misztifikálva lett: írók, költők, zenészek – s persze néhány pályatársa – a festőnő figurinájává monumentalizálták. Jó okkal, hiszen életműve a budapesti és az igazi európai iskola hagyományainak, tapasztalatainak nyomán ritka minőségben és sűrűségben összegzett esztétikai és egzisztenciális egész.

Trump egy hónappal azelőtt, hogy bejelentette volna indulását a posztért, egy tévéműsorban alávágott a kivételességre vonatkozó nemzeti axiómának, amikor azt felelte a riporternek, hogy nem szereti a kifejezést.

Nagy a titkolózás a Kertész Imre Intézet körül, a szakmai vezető nem hajlandó kérdésekre válaszolni, és már egy rosszízű jogvitába is belefutottak. Schmidt Mária pedig újabb lehetőségeket kap, hogy Kertész-művek alapján ostorozza a kormány ellenségeit, a politikailag korrekt nyugati világot és a liberálisokat.