Kultúra

Az irodalmi közvélemény nem tudja, kit takar a Centauri álnév, én sem tudom. De ennél sokkal fontosabb, hogy az inkognitóját - körülnézve e téren, mondhatjuk, meglepő módon - továbbra is őrző szerző harmadik könyve, a Jégvágó elég jó regény.

Hamvai Kornél szereti Georges Feydeau-t. Erről a vonzalomról (melyet a bohózat hajdanvolt francia mestere sajnos már értelemszerűen nem viszonozhat) adott bizonyságot Hamvai másfél éve a Tháliában, a Feydeau egyfelvonásosaiból előzékenyen összeírt Esküvőtől válóperig című darabbal.

Az évad legszebb szerelmi jelenetét meglepő módon egy Moliére-darabban látni, mely szerzőt elsősorban egyéb emberi gyarlóságok érdeklik, bár a fiatalok szerelme, mit rendszerint a szülők gáncsolnak el, gyakran jelen van a háttérben.

Miért nem támogatják a nagy cégek a művészetet? Hogyan szerezhetnek mégis támogatást a színházak? Mi számít szórakoztató és mi művészszínháznak? Mire mennének utóbbiak az állam nélkül? Az Orlai Produkciós Iroda működésén kívül ezekről is beszélgettünk.

Nincs Gulácsyjuk, és Nemes-Lampérth Józsefnek is csak egy képe maradt. A lipótmezei múzeum hányatott sorsú gyűjteménye az intézet bezárása után a Terézvárosba költözött. Ma úgy hívják: Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény. Gazdája a Magyar Tudományos Akadémia.

Amikor a császári zsoldoshadak és velük együtt néhány magyar harcoló egység 1686-ban visszafoglalta Buda várát, egy hosszú ideje romlásnak indult, lényegében teljesen megsemmisült gótikus épületegyüttest találtak.

A kiállítás kétségkívül bonyolult és első olvasatban inkább riasztónak tűnő címe a PTE Művészeti Kar keramikushallgatói számára szervezett tíznapos nyári alkotótábor "hozadékát" dokumentálja - kiegészítve Mátrai Péter építész és zeneszerző hanganimációival. A kitűzött cél a falu által a fiataloknak szakmai gyakorlatra átadott parasztházhoz tartozó, már-már a pusztulás végső stádiumába jutott melléképület külső felújítása volt. Ezzel párhuzamosan a volt nyári konyha is funkciót váltott - létrejött a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) Kis Galériája.

Diafilmes nagyhatalom vagyunk: mi vagyunk a világelsők, a másodikok, sőt a harmadikok is diában, és utánunk sem jön nagyon senki. Az idén 60 éves Diafilmgyártó Vállalat a dia évének nyilvánította az ideit, és ez már nem tréfadolog: a közelgő jubileumi programsorozat alkalmából visszatekintünk a diafilm dicsőséges évtizedeire.

Amikor Sztupa és Troché utaztak a vonaton, mindig gondosan kiválasztották a megfelelő ülőhelyet. Jóval az indulás előtt kimentek a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső állomásra, ami első hallásra nyilván ésszerűnek is hangzik, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy valami rejtélyes oknál fogva rigorózusan ragaszkodtak az adott nap első induló vonatjához - már abban a viszonylatban, ami a céljukhoz legközelebb vitte őket.

A puszta attrakciókra épülő mozi reneszánszának egyik hozománya, hogy Hollywood ismét kezdi felfedezni a görög mitológiában rejlő erőt. Vannak a fantasztikumot háttérbe szorító, elbeszélésükben a kalandokat kultiváló (300, Trója), illetve a fantasztikum elemeit hangsúlyozó filmek (Percy Jackson-sorozat, Titánok harca).

"Óh, barátom, ezt a dallamot jól jegyezd meg! A változatait meg fogod találni az egyik művemben." Egy kétes hitelű, ám kézre eső anekdota szerint e szavakkal fordult kísérőjéhez Mendelssohn, midőn a dél-itáliai Amalfiban a helybéliek táncát figyelte.

A finn Mika Vainio újabban ismét karrierjének legemlékezetesebb pillanatait kívánja gyarapítani. Az elmúlt pár évben beszállt a honfitársa vezette Vladislav Delay Quartetbe, improvizált elektronikus hangörvényeket gerjeszteni, és együtt dolgozott a chicagói zajszíntér egyik legnagyobbra tartott alakjával, Kevin Drumm-mal, de egyedül is brillíroz: tavaly polgári nevén készített rozsdás-drone-os zajlemezt (Kilo), most pedig Ø-ként szerzett új gyűjteményt.

Csak egy érzékeny, a finomságokra nyitott, az összetevőket jól ismerő, a legapróbb rezzenésekre is odafigyelő filmrendező képes úgy sülő pitét fényképezni, ahogy azt Jason Reitman a Nyárutóban teszi. Az eddig emberekben, ám mostantól pitében (barackos!) is utazó filmrendező, olyan jobbfajta hollywoodi holmik készítője, mint a Pszichoszingli és a Juno, levetette humorát, hogy minden energiáját egy faltól falig melodrámába fektesse.

"Gipsz Jakab karakószörcsögi családi vállalkozásával járul hozzá országunk gazdasági növekedéséhez" - lehetett volna ez akár a tegnapi híradóban is, de nem erről van szó. Papp Gábor Zsigmond népszerű és sokadik retrotémájú nosztalgiamontázsa archív felvételeket, propagandafilm-részleteket hoz elő a 60-as, 70-es évekből.