Tündöklés és tündöklés
Kabos Gyula, a harmincas–negyvenes évek legnépszerűbb magyar komikusa még önmaga szerint is igen unalmas ember volt a magánéletben.
Kabos Gyula, a harmincas–negyvenes évek legnépszerűbb magyar komikusa még önmaga szerint is igen unalmas ember volt a magánéletben.
Remélhetőleg maguk a Monty Python tagjai sem vennék zokon az összehasonlítást, miszerint néhány közeli örökösüket Új-Zélandon találjuk.
Az már a tavaly bemutatott Médeiából is kiderült, hogy Pálos Hannában mennyi erő és intenzitás rejlik. A Bagossy Júlia rendezte darab címszereplőjeként megmutatta, milyen mélyen érti a női lét sokrétűségét, és szerepe szinte predesztinálta, hogy egymaga is kiálljon egy, az euripidészi drámához mérhetően erős történettel.
Hat évvel ezelőtt kisebb kommentháborúba keveredtem egy neves magyar zenekar frontemberével Liam Gallagher Sziget-koncertjét követően.
Egy fekete közösség hagyományos zenés-táncos istentiszteletén járunk, ahol a zenének, a mozgásnak és a táncnak kiemelt szerep jut.
Charlotte Gainsbourg személye számos nézőnek garancia a minőségre, elég, ha csak Lars von Trierrel készített filmjeit említjük, mint A nimfomániás, a Melankólia vagy az Antikrisztus.Zeck j
Egy cseppnyi büszkeségre okot adhat, hogy a tíz éve, Berlinben alakult vonós trió magyar szerzők műveiből készít lemezt.
A film Giovanna (Monica Bellucci) halálával és feltámadásával kezdődik, s a halál, öngyilkosság, öregedés, feledés kérdéskörét boncolgatja abszurd jelenetek egymásra halmozásával.
A négytagú ausztrál pszichedelikus jazz-funk-soul zenekar mindig megosztotta kritikus befogadóit.