ZSINÓRPADLÁS - Színház a színházban

Trükkös tükrözés

Színház

Sűrűn alkalmazott formai megoldás, de minduntalan felveti a kérdést, hogy mégis mire jó, ha színház van a színházban. A választ közelmúltbéli előadások felidézésével keressük.

„Új formák kellenek”, deklarálja Trepljov a saját darabjának bemutatója előtt, amely előadást aztán az édesanyja, az ünnepelt színésznő, aki a fia szerint a rutinon és előítéleten alapuló, önismétlő színház szolgálója, egyszerűen széttrollkodja. A Sirály-színrevitelek mindenkori rendezőinek el kell dönteniük, hogy Trepljov milyen színházat képzel: valóban használ-e új formákat? Ha igen, mihez képest újak azok? Vagy csupán lázad az anyja ellen, és amit csinál, az gagyi? Mennyiben ütnek el Trepljov módszerei az adott Sirály rendezőjének eszközkészletétől?

A drámában a dráma egyik legismertebb példája a világirodalom egyik leghíresebb színpadi művében található: a Hamlet ún. egérfogó-jelenetében a színészek a „valóságot”, vagyis azt a gyilkosságot játsszák el, amellyel Hamlet Claudiust vádolja. Ennek nem csak a cselekmény szempontjából van jelentősége: a teljesen külön világot alkotó színésztrupp segítségével az alkotók a (magyar) színjátszás (aktuális) kérdéseire, hatásesztétikájára, a színészi létezés paradoxonjaira is szoktak reflektálni. Az Örkény 2014-es Hamletjében Gálffi László játszotta az elkoptatottnak tűnő Színészkirályt és Hamlet apjának szellemét is, a két alak szinte egybeolvadt, ami újabb értelmezési rétegeket, szövevényeket tárt fel. A Vígszínház 2017-es előadásában aztán a shakespeare-i eredetiben négy-öt fős truppból mindössze egy színész maradt: Hajduk Károly még József Attilát is szavalt, a jelenet keresetlen egyszerűsége szinte kiragyogott az intrikáktól sújtott királyi udvarból és a színpadi eszközök rafinált apparátusából.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.