Esetükben nem beszélhetünk lineáris, egyszerűen felfogható cselekményről, deklarált üzenetről. Nem előre megírt szövegekhez kapcsolódó adaptációs ötleteik vannak, és a történeteik, bár mindig kibogozható egy történeti sík is az előadásaikból, nem történetek a szó klasszikus értelmében. Témáik vannak, saját logikai rendszerük, saját nyelvük, amellyel időről időre felrúgják a színház íratlan szabályait. Nem lázadásból, hanem azért, mert nem igazán érdeklődnek az íratlan szabályok iránt.
Egy Kárpáti-előadásnál, és így van ez most is, sokszor azt is külön feladvány megfejteni, hogy a jelenetek milyen logika szerint követik egymást. De épp a rejtvények miatt is válnak ezek az előadások izgalmassá. Meg persze azért, mert ezeknek a rejtvényeknek nincs egyetlen jó megoldásuk. Többféleképpen lehet a Szaturnusz Gyűrűjét is értelmezni, amely az élet és halál viszonyának témájával legalább annyira foglalkozik, mint azzal a kérdéssel, hogy elvesztegetünk-e az életünk során lehetőségeket, vagy hogy képesek vagyunk-e arra, hogy felnőjünk, felelősséget vállaljunk, és el tudjuk-e (vagy akarjuk-e) engedni a múltunkat. Összefoglalva talán azt mondhatjuk, hogy a Szaturnusz Gyűrűje az élet értelméről szól.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
