ZSINÓRPADLÁS

Félúton élet és halál között

Szaturnusz Gyűrűje

Színház

Az Örkény Stúdiója már a kezdetek óta színházi laborként is működik, ahol az alkotók teljes szabadságban hozhatnak létre az Örkény nagyszínpadi repertoárjától egészen eltérő produkciókat. Ilyen Kárpáti Péter új rendezése is, és felteszem, ilyen lesz majd áprilisban a Hat medúza egy tepsiben, Fekete Ádám rendezésében. Kockázatos vállalás e két rendezőt meghívni: színházi nyelvüket tanulni kell, egyiküké sem könnyen adja meg magát.

Esetükben nem beszélhetünk lineáris, egyszerűen felfogható cselekményről, deklarált üzenetről. Nem előre megírt szövegekhez kapcsolódó adaptációs ötleteik vannak, és a történeteik, bár mindig kibogozható egy történeti sík is az előadásaikból, nem történetek a szó klasszikus értelmében. Témáik vannak, saját logikai rendszerük, saját nyelvük, amellyel időről időre felrúgják a színház íratlan szabályait. Nem lázadásból, hanem azért, mert nem igazán érdeklődnek az íratlan szabályok iránt.

Egy Kárpáti-előadásnál, és így van ez most is, sokszor azt is külön feladvány megfejteni, hogy a jelenetek milyen logika szerint követik egymást. De épp a rejtvények miatt is válnak ezek az előadások izgalmassá. Meg persze azért, mert ezeknek a rejtvényeknek nincs egyetlen jó megoldásuk. Többféleképpen lehet a Szaturnusz Gyűrűjét is értelmezni, amely az élet és halál viszonyának témájával legalább annyira foglalkozik, mint azzal a kérdéssel, hogy elvesztegetünk-e az életünk során lehetőségeket, vagy hogy képesek vagyunk-e arra, hogy felnőjünk, felelősséget vállaljunk, és el tudjuk-e (vagy akarjuk-e) engedni a múltunkat. Összefoglalva talán azt mondhatjuk, hogy a Szaturnusz Gyűrűje az élet értelméről szól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.