Mint a bonszai
„Nálam többet senki nem szenvedhetett” – írja 1941-es Kor című versében Aj Csing (1910–1996). Ez nem kérkedés, hanem szimpla ténymegállapítás, de a további életút ismeretében mégis elhamarkodott.
„Nálam többet senki nem szenvedhetett” – írja 1941-es Kor című versében Aj Csing (1910–1996). Ez nem kérkedés, hanem szimpla ténymegállapítás, de a további életút ismeretében mégis elhamarkodott.
A sárga kutyáról, Pepéről és szedett-vedett kompániájáról szóló mesék egyszerűek, zenések és alapvetően kisebb gyerekeknek szólnak – az ajánlás szerint 3 éves kortól –, mindemellett a köteteknek földrajzi és kulturális ismeretterjesztő funkciójuk is van.
A hetvenedik évében járó Tõnu Kaljuste az észtek egyik legmegbecsültebb muzsikusa, aki mindenkinél többet tett azért, hogy egymilliós nemzetének zeneszerzői méltó helyükre kerüljenek. November 27-én az általa alapított kórust vezényli a Müpában, és persze Arvo Pärt-művek is szerepelnek a műsoron.
Jacob Collier csodaénekes és multihangszeres szupersztár Djesse vol. 1. című lemezét érdemes kivételes pillanatokra tartogatni, és még így is lehet, hogy egyetlen alkalomra túl sűrűnek bizonyul.
Nem újhold éjjelén halt meg Kabai Lóránt, csak a halálhíre érkezett meg aznap hajnalra. Pár nappal előbb, a legutolsó fotón, amit posztolt, a már szinte elfogyott, vékonyka Hold látszik egy bérház teteje fölött, reggeli égen, egy mellette elrepülő madárral.
A Glasgow-ból induló zenekar két állandó tagja, Jim Kerr énekes és Charlie Burchill multiinstrumentalista az elmúlt évtizedek során megjárta a mennyet és a poklot.
A régi falióra kakukkját nyugdíjazzák, mert egyre gyakrabban felejti el az időt.