Kultúra

Üdv a pokolban

A fiatal művész tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, és már akkor láthattuk is egy nagyobb műcsoportját (A celeb „istennő” és a voyeur tekintet) a Q Contemporary Mediating Time and Charm című csoportos kiállításán.

Nincs magyarázat

„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.

  • Kiss Annamária
  • 2024. március 20.

„Nem a pénzért”

Válaszul a koronavírus-járvány művészeket érintő hatásaira, világszerte erőre kaptak az alapjövedelem bevezetéséről szóló kezdeményezések. Az ötlet Magyarországon sem előzmény nélküli. Mire jó és mire nem az alapjövedelem? – kérdeztük Marikovszky Andrea művésztanár, civil aktivistát.

„Majd elmegyünk farmernek”

Rendhagyó formában tért vissza a mozikba a Bajos csajok. A 2004-es vígjátékból még 2018-ban készült Broadway-musical, s abból forgatott most filmet a két rendező, akiknek ez a nagyjátékfilmes bemutatkozásuk. A rendezőpárost, Samantha Jayne-t és Arturo Perez Jr.-t a klasszikussá lett eredeti moziról és a tinivígjáték-sablonokról is kérdeztük.

„Legyen mögötte egy gondolat”

A fiatal, lelkes és szorgalmas énekesnő máris sokrétű repertoárral rendelkezik, nemrég Bartók Kékszakállújának Juditját énekelte, hamarosan pedig a BMC-ben a Modern Art Orchestrával lép fel Liszt Via Crucisában. Technikákról, nyelvekről, hitről és gyerekszülésről is beszélgettünk.

Az utolsó népi író

Az első, A videódisznók esete és más történetek című, a Seneca Kiadónál 1995-ben megjelent novelláskötetének fülszövegében ez olvasható: „Reményei szerint ő az utolsó népi író. Kötetét mindenkinek figyelmébe ajánlom.”