„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.
A gyász furcsa tudatállapot; egyfelől természetes folyamat, el kell telnie elkerülhetetlenül, lerövidíteni, enyhíteni nem lehet.
Mi történik egy amerikai filmben, ha hirtelen el kell rejteni valamit vagy valakit?
Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.
Csúnya, idegen, nem lehet fütyülni, még szeretni sem nagyon – ilyen képzetek és tévképzetek élnek a kortárs zenéről. És ki hibáztatná az így vélekedőket?
Amíg a 2000-es évek közepén induló gitárzenekarok többsége ellőtte a puskaporát az első egy-két lemezével, addig Faris Badwanék fokozatos javulást követően a harmadik albumukkal.
