Jó nagyot szippantottam a friss őszi levegőből az újdonsült budai kultsugárúton a Godot előtt várakozva, és már szinte az orromban éreztem a botrányszagot: édeskés marihuánaillata volt, nem véletlenül. Gyülekeztek a hipszterek, celebek, x-T-rajongók, művtöri szakosok, a szokásos megnyitóhiénák, a semmiféle szent nagyságot nem tisztelő jakobinus újságírók és Stumpf András – kár, hogy ez volt a legizgalmasabb pillanata az estének. A galériában már minden pont olyan volt, mint egy ezredik levegőtlen kiállításmegnyitón: többségében közepes képek, zavarban lévő művész, jópofa megnyitóbeszéd papírról felmondva, és végül lelkes tülekedés az ingyenborért.
Azért is vártam legalább egy aprócska botrányt, tétova tabudöntést vagy esetleg egy fikarcnyi hajcihőt, mert hát mégiscsak egy olyan művészről van itt szó, aki odaszart a Parlament elé és
nagyinterjút adott
a nyolcasoknak, arról nem is beszélve, hogy saját bevallása szerint szexuálisan gerjed Habony „Árpira”, mindeközben meg a svájci manifestán állítják ki legendás „Kortárs festőművész vagyok” óriásplakátját, hogy csak pár momentumot említsünk Nagy szerteágazó, s általában szórakoztató munkásságából. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sok mindennel lehet vádolni Nagy Krisztát, de hogy ne dolgozna keményen azon, hogy ne legyen unalmas, vagy hogy kiveszett volna belőle a poppunk hevület, azzal nem nagyon.
| ||
A legfrissebb csinnadratta az elképzelés szerint az volna, hogy a művész letölti ismerősei facebookos profilképét, digitálisan megmacerálja, egyéb képekkel összemixeli, át- és megdolgozza (hiszen digitális remixkultúrában élünk, ugye), majd kiállítja egy galériában. Ezt nevezi lopásnak, amivel Tisza Kata megnyitószövege szerint mindjárt idézőjelbe is teszi a valóságot (hajaj). De a kiállítás ismertetője még jobbakat mond, például azt, hogy a művész ezzel „a Facebook nyitottságát használja ki, a gyanútlan résztvevőit ennek a játéknak, ami tarol az internet közösségi oldalain, mit sem törődve a kiszolgáltatottság veszélyeivel és az érzelmek hányta hullámok lecsapódásaival”. Az, hogy kiktől vannak képek, csak a kiállítás előtt kerül nyilvánosságra, igyekezett borzolni a kedélyeket és az érdeklődést a galéria a megnyitó előtt — ez a botrányos kiderülés végül elmaradt, vagy én nem vettem észre.
| ||
Elsőre talán jól hangzik
ez a szöveg, de engem kifejezetten lelomboz, hogy a lopással megy itt a vagánykodás, miközben a profilképek és a Facebookra feltöltött képek túlnyomó többsége teljesen nyilvános. Akkor lenne lopás, ha csak az ismerősök számára látható képeket használná a művész, de a kép egyéni remixelése valószínűleg ebben az esetben is felmenti az alkotót. Ráadásul ezek a képek semmiféle privát dolgot nem ábrázolnak. A téma kifejezetten érdekes és nagyon aktuális, de Nagy Kriszta halálosan unalmasan nyúl hozzá: a Fluor Tomit ábrázoló képet például a művész feltehetően a 234 ezres követőtáborral rendelkező Fluor-oldalról tölthette le, amiben eleve egy milliméternyi privát tér sincs, hiszen teljes egészében reklámfelület – legalábbis én itt találtam meg a kiállított kép eredetijét. Ugyanígy kevés izgalmat rejt a Tisza Katát és férjét, pontosabban Tisza Kata homlokának egytizedét és férje arcának egyötödét ábrázoló, Házasság című munka, amiről csak azért tudjuk, hogy őket ábrázolja, mert Tisza Kata büszkén elárulta. Stumpf András képei között — aki nem ismerősöm Facebookon, tehát csak a nyilvános képeit látom – nem találtam meg az eredeti képeket, viszont találtam vagy öt másik gitározósat, amik majdnem ugyanolyanok, mint a 300 ezer forintos, András című munka.
| ||
Persze vannak látványos művek, Nagy
csípőből keni
a vászonra a digitális giccs ezüstporos csillogását: Gryllus Dorka mint szoptató Szűz Mária, vagy a Warhol stílusában egymás mellé montírozott Kánya Kata mosolyt csal az arcra. (Viszont sehol egy politikusportré, ami azért meglepő.) Talán teljesen önmagáért való, önnön kannibalizmusát ünnelő pop artnak, üdítően nihilista flitterrázásnak mindez tökéletes, de hogy az arcképek eltulajdonításához és kisajátításához, a közösségi média számára kreált hamis énképek mögötti valódi személyiség, a valódi privát szféra leleplezéséhez semmi köze, abban biztos vagyok.
Ja, az egyetlen neccesebb, az alanyokat esetleg kompromittáló képen Árpa Attila hátulról teszi magáévá Nagy Krisztát, ennek az eredetijét a festő vagy tíz éve elkészítette, Árpa pedig már rég kifejezte abbéli örömét, hogy része lett a művészettörténetnek.
A kiállítás október 8-ig látható a Godot Galériában.
