Kultúra

Lökött, de nagyon okos

Az öt legképregényszerűbben kinéző nagy amerikai zenekar egyike, a Cheap Trick annyira jellegzetesen tengerentúli jelenség, mint John Wayne, a rossz sör vagy az öngyilkos karizmatikus kisegyházak, szóval innen, Európa közepéről (pláne a szívéből!) elég nehéz a maga teljességében megérteni; ám nagyon szeretni már annál egyszerűbb.
  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016. május 14.

Sport és valóság

Ha valakinek kétségei vannak afelől, hogy a kortárs olimpiák az emberiség csúcsteljesítményei közé tartoznak, és abban sem abszolút biztos, hogy a Citius Altius Fortius hármas jelszó értelmes célt takar, az hátrányból indul, amikor egy olyan műsorba fut bele, aminek az az alapvetése, hogy az ötkarikás játékok mindenek fölött állnak.

Látni tanít

Nehéz megmondani, miről szól a Galilei élete a Nemzetiben, és talán éppen ez a reményteljesen fojtó ebben az előadásban.
  • Tompa Andrea
  • 2016. május 14.

Ásítozunk Párizsban

A Remekművek Budapestről – Dürer, Greco, Tiepolo, Manet, Rippl-Rónai… immár a negyedik a Szépművészeti Múzeum régi képtárának legjelentősebb darabjaira építő külföldi kiállítások sorában.
  • Hamvay Péter
  • 2016. május 14.

Ölj meg, ölelj meg!

Csak csínján a fogadalmakkal! – erre int minket Mozart 1781-es müncheni operája, persze nem az életvezetési és egészségmegőrző fogadkozásoktól eltanácsolva, hanem inkább a „most az első embert, aki szembejön” típusú fölfohászkodásoktól.

Hasonlíthatatlan

Az igen fiatalon világhírűvé vált orosz koloratúrszoprán, a szahalini születésű Julia Lezsnyeva (1989) először a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon lépett magyar közönség elé, a Müpa pódiumán, Händel Il trionfo del Tempo e del Disinganno (Az Idő és a Kijózanodás diadala) című oratóriumának előadásán, neves vokális partnerekkel, az Il Giardino Armonico kíséretével, Giovanni Antonini vezényletével.
  • Csengery Kristóf
  • 2016. május 14.

„Szent akartam lenni”

„Örökkévalóság? Valóság, örökké.” Lengyel Józsefre mélyen jellemző ez az egyik novellájában felbukkanó szójáték. A kommunista Sallai Imre, az elbeszélés monologizáló főhőse a siralomházban töltött utolsó óráiban is elutasítja a metafizikát, és a realitásra esküszik fel. Mint Lengyel – emberként, íróként.
  • Bán Zoltán András
  • 2016. május 14.