Kultúra

Igazán nem állítható, hogy a magyar színházművészetnek meg a hazai közönségnek mindennapi kenyere lenne Gerhart Haupt­mann 1903-as drámája, az ötfelvonásos Rose Bernd. Mert habár egyetlen kurta esztendő leforgása alatt eljutott a Nemzeti Színházba, ott sajna nem talált lelkes fogadtatásra, és ha minden igaz, ezt követően mindössze egyetlen, ám annál balcsillagzatúbb bemutatója volt Budapesten e színműnek: 1944 októberének közepén, Kiss Ferenc rendezésében, a nyilaspárti Madách Színházban, sorozatos légiriadóktól meg-megszakítva.

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.

a mindenséget vesszük számba, de most leragadtunk Kelet-Európában.

Adam Michnik immár három évtizede megjelenő újságja, a Gazeta Wyborcza, amelyről alighanem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész közép-európai térség legnívósabb napilapja, 2016 áprilisában különszámot adott ki: aznap a lap valamennyi írását szépírók jegyezték. A különszámhoz Olga Tokarczuk írt előszót: tömören, áttetsző stílusban fogalmazta meg, miként vélekedik a lengyel társadalom állapotáról, miben látja az irodalom szerepét. Esszéjéből áttételesen művészi credóját is megismerhetjük; társadalom-lélektani diagnózisát és az általa javasolt terápiát pedig minden további nélkül általánosíthatjuk, magunkra is érvényesnek tekinthetjük.

Bármennyit is változott az évek során életművének jellege és fókusza, Peter Handke alapvetően az egy ügyű írók közé tartozik. Ő maga egy korai esszéjében így fogalmaz: „Nekem egyetlen témám van: magamat tisztán, egyre tisztábban látni.”

A Beatlest tekintve a 2010-es évek a különféle 50-es évfordulókról szóltak, de ahogy szép lassan az évtized végére érünk, apránként elfogynak ezek.

Bár 6 millióval több a tao helyébe lépő többlettámogatást kapott a Katona, mint amennyit a 2018. évi jegybevétel alapján lehívhatott volna, (más intézményekhez hasonlóan) még nem jutott a teljes összeghez. Az önkormányzati választás fővárosi eredménye után a balliberálisnak bélyegzett színház életében "elvben majd most jön az aranykor", ám az igazgató ilyesmit a rendszerváltás óta még nem tapasztalt.