Kultúra

Kedves zaklatóink

Ha már a műsor úgy tesz, mintha valódi közvélemény-kutatás lenne, vonjunk le mi is egy nem reprezentatív végeredményt a hallottakból: a hat betelefonálóból négy egészen agyzsibbasztó volt, míg kettő kifejezetten érdekes dolgokat mondott.

Sorsfordítás

Ha jó világban élnénk, tele volnánk hasonló projektekkel, a gondoskodó állam a művészeteken, a színházon keresztül lehetőséget kínálna a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak, hogy méltó emberi életet éljenek.
  • Tompa Andrea
  • 2019. április 14.

Beleszédül

A bús férfi belekezd, hogy elpanaszolja a világnak, miért hallgat, de úgy tűnik, mégis erősebb a hallgatás vágya, mint a közlésé, így csak elhaló félmondatokból, hosszú sóhajokból, tétova nekilendülésekből, egyszavas vallomásokból és homályos érzelemtöredékekből rajzolódik ki önportréja.

„Szikével kapartam a hangsávba”

A legendás hajdani Új Zenei Stúdió egyik alapítója, a kísérletező alkatú Vidovszky László igyekszik lépést tartani az elektro­akusztikus zene úgyszólván végtelenné tágult lehetőségeivel is, de alapvetően a hangszerek – ezek a „szép tárgyak” – vonzzák.

Repül gyászhírekkel a Föld

Lassan kezd kiürülni szellemi életünk azon színpada, mely nagyjából 1968 táján kezdett berendezkedni, és aztán 1989-ben a legnagyobb reményekkel foglalta el a magyar világot jelentő deszkákat.
  • Bán Zoltán András
  • 2019. április 14.