Magyar Narancs: Kultúrpolitikai könyvének március végi bemutatóján felidézte, hogy miután leváltották államtitkári tisztségéből, több baloldali politikus próbálta "kiugrasztani": jelezték, hogy számítanak önre. Nálunk megjelent publicisztikájában Vári György egyenesen arra biztatta, alapítson új jobboldali pártot. A könyvbemutatón azt mondta erről, hogy akik ilyeneket írtak, nem ismerik L. Simon Lászlót, illetve okfejtéseit az Egri csillagokról és arról, mi volt az árulók büntetése "egy normális világban". Tényleg halálos bűn, ha valaki új pártot alapít, ne adj' isten, másik pártban folytatja?
L. Simon László: Az árulás a halálos bűn. Természetesen nem azt akartam sugallni ezzel az irodalmi példával, hogy ténylegesen fel kellene ma akasztani az árulókat, de ha valaki államtitkár, egy párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese, ráadásul az életének központi értéke a hűség, akkor a kiugrás és egy másik párthoz való csatlakozás súlyos vétek. Ha az ember morálisan meghasonlik, és úgy érzi, hogy amit csinál, az értelmetlen, akkor hagyja abba! Szerencsémre olyan politikai szövetségben dolgozom, ahol ha az ember abba akarja hagyni, akkor odamehet a pártelnök-miniszterelnökhöz, hogy miniszterelnök úr, a jövőben valami mást csinálnék, visszatérnék a civil életbe. Biztos vagyok benne, mert ismerem ennyire, hogy azt válaszolná: Rendben, miben segíthetek?
| ||
MN: Néhány napja (az interjú múlt csütörtökön készült - a szerk.) azt bizonygatta újságíróknak: felületes olvasat, hogy fokozatosan kiszorul a politikából, csak mert az államtitkárság után a bizottsági elnöki széktől és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki tisztségétől is meg kellett válnia.
LSL: Bőven lesz mit csinálnom. Egyelőre úgy néz ki, hogy a kormánybiztosi munkámat folytathatom, azt pedig külön kértem, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságában dolgozhassam, mivel szükségesnek tartom, hogy a kultúra gazdasági összefüggésben is hangsúlyosan megjelenjen, hogy elkezdjünk végre beszélni kultúra és turizmus viszonyáról, vagy a kultúra jövedelemtermelő képességéről. A jelenlegi helyzetben, amikor az oktatási és kulturális bizottságnak jobbikos elnöke lesz, megítélésem szerint a kultúra ügyének jobban tudok használni a gazdasági bizottságban. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy majd a kulturális bizottság munkájába is bekapcsolódom.
MN: Az elmúlt négy évben a kulturális bizottságban hírhedten éles vitákba keveredett Novák Előddel...
LSL: Ne nevezzük vitának azt, hogy rendszeresen az óvó bácsi szerepét kellett eljátszanom, mivel az említett képviselő a legalapvetőbb parlamenti és demokratikus normákkal sem volt tisztában. A parlament méltósága és a saját önbecsülésünk megóvásának érdekében kénytelen voltam olyan szócsatákba belemenni, amelyeknek amúgy semmi értelmük, hiszen minden normális ember számára nyilvánvaló, hogy a zsidózás és a cigányozás nem elfogadható a civilizált közéletben.
MN: Novák fel is jelentette, amikor "kisstílű és pitiáner antiszemitának" nevezte.
LSL: Abban az esetben is nagyon szánalmasan viselkedett. A feljelentésről a mai napig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam, úgyhogy nem tudom, hol tart most az ügy.
MN: Mindenesetre jó volt látni, hogy a kormánypártok tagjaiból sokszor bántóan hiányzó következetességgel és indokolt undorral fékezte meg újra és újra Novák ámokfutását, amihez mint bizottsági elnöknek megvoltak a szükséges eszközei. Mostantól ez másképpen lesz, hiszen Novák képviselő- és házastársa, Dúró Dóra vezeti majd az oktatásügyet is magába fogadó bizottságot. Mit jelenthet ez a gyakorlatban, milyen eszközöket kap a Jobbik az elnöki pozícióval?
LSL: Mivel ebben a bizottságban is mi leszünk többségben, nem tartok tőle, hogy a szimbolikus kérdéseken túl nagy mozgásteret kapna a Jobbik. Az elnök három fontos jogosítványa, hogy ő vezeti a bizottsági ülést, aminek a napirendjét és az időpontját is kijelölheti. De a napirendet a többségnek kell megszavaznia, az ülés csak megfelelő számú képviselő jelenlétében határozatképes, és az ülésvezetésnek is megvannak a korlátai. Ezenfelül Dúró Dóra egészen más karakter, mint a férje, ezért nem várok olyan gusztustalan jeleneteket, mint amilyenek az elmúlt négy évet jellemezték. Ami a kormánypárti képviselőtársaimra vonatkozó megjegyzését illeti: azt gondolom, sokszor ok nélkül revolvereztek minket azzal, hogy nem határolódunk el a Jobbiktól. Nem kell megadni nekik azt az örömet, hogy reflektorfénybe állítjuk őket és a vállalhatatlan megszólalásaikat azzal, hogy állandóan reagálunk minden hülyeségre. Magam is sokszor elengedtem a fülem mellett Novák egy-egy megjegyzését, különben tényleg szétesett volna minden ülés. Csak amikor nagyon durva volt, vagy sokadszorra provokált bennünket, akkor pörköltem oda neki. De amikor éles helyzet állt elő, akkor mindig egyértelmű volt a miniszterelnök és a politikai közösségünk álláspontja is. Amikor súlya volt, akkor megszólaltunk. Az elmúlt két hétben többször kérdezték meg tőlem, hogy miért nincs kint a Parlament épületén az Európai Unió zászlója, mint bármi mást, de említhetném egy minapi interjúmat is, amikor az újságíró a beszélgetés háromnegyedében Fekete Györgyről kérdezett.
MN: A kormány és a Jobbik viszonyát annyira másképpen látom, hogy abba bele se kezdjünk, ellenben Fekete akadémiájáról kénytelen leszek érdeklődni. Ugyanis az jóval több szimbolikus kérdésnél, hogy az MMA növeli-e befolyását az NKA-ban. Kerényi Imre azt nyilatkozta tavaly novemberben: "nagyon egyetértene" azzal, ha az NKA "beolvadna" az MMA-ba. Akkor a minisztérium és az MMA kitérő választ adott kérdésünkre, hogy tényleg felmerült-e kormányüléseken ilyen javaslat. Ön nem is válaszolt. Miért ez a titkolózás?
LSL: Még államtitkárságom idején született kormányhatározat arról, hogy a kultúra finanszírozásának egészét át kell tekinteni, mégpedig az MMA-val együttműködésben. Ennek volt határideje, addigra nem készült el, de ma is aktuális, tehát értelmetlen lenne azt mondani, hogy ilyen kérdések nem merültek fel. A kultúrafinanszírozás zavarait és párhuzamosságait kezelni kell. Az elmúlt két évben például az MMA folyóirat- és könyvtámogatási programot is indított, amivel növelte a párhuzamosságok számát. Annak idején nagyon helyesnek tartottam, hogy a Magyar Könyv Alapítvány megszűnt. Sokan siratták, de azt gondolom, hogy 50 millió forint kezelésére nem volt érdemes egy önálló szervezeti egységet fenntartani, miközben az NKA ennek a hússzorosát osztja szét könyvtámogatásra, és általános gyakorlat volt, hogy egy könyv mindkét helyről kapott támogatást. A Magyar Tudományos Akadémiának is van folyóirat-pályázata, ahol az NKA által dotált lapok is kapnak pénzt. A határon túli kezdeményezésekkel foglalkozó Bethlen Gábor Alap is számos kulturális programot, intézményt finanszíroz, ezért indokolt lenne, ha a közigazgatási minisztériumtól átkerülne az Emmihez. Sorolhatnám a példákat.
MN: Lehet majd vitatkozni elvi szinten, de főleg a konkrét tervek ismeretében, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak "a párhuzamosságok megszüntetésének", a központosításnak, az egyablakos és többablakos pályázati rendszereknek. Az MMA befolyásának növekedésével azonban ennél sokkal egyszerűbb problémák vannak: a szervezet nyilvánvaló politikai és ideológiai elkötelezettsége, illetve látványos szakmai inkompetenciája.
LSL: Bonyolultabb kérdés ez. Most is úgy gondolom, mint a köztestület megalapításakor: a Magyar Művészeti Akadémiában nagy lehetőség rejlik, amit a magyar művésztársadalomnak ki kellene használnia. Más kérdés, hogy jelenleg hogyan működik. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a tagság sokszínű, és tele van kiemelkedő alkotókkal. Nagyon sok múlik azonban személyi kérdéseken. Fekete elnök úr nagyszabású víziókkal áll elő, de a szervezeti, gyakorlati tennivalók a titkárságot vezető Kucsera Tamás Gergely főtitkár alá tartoznak. És azt kell mondanom, hogy az MMA operatív irányítása megerősítésre szorul.
MN: Szeretnék az eddigieknél konkrétabb választ kapni a kérdésre, hogy átveszi-e az NKA pénzét és feladatköreit az MMA. Számos művésszel és intézményvezetővel beszéltem, és korántsem csak nyíltan ellenzéki alkotókkal, akik tartanak ettől, szorongva hallgatják a pletykákat, és hónapok óta bizonytalanságban élnek.
LSL: Akkor mondjuk ki konkrétan: egyértelmű az a kormányzati szándék, hogy a kultúrafinanszírozás egészét áttekintsük és átalakítsuk. Azt feltételezem, hogy az állapotfelmérés a nyár végéig megtörténhet. Ez nem az én személyes feladatom, hanem kormányzati ügy, de már felajánlottam Balog miniszter úrnak a segítségemet, amit ő örömmel fogadott. Meg fogom fogalmazni a véleményemet, aminek része lesz, hogy az NKA-t jelentős értéknek tartom. Különösen példamutatónak gondolom a szakkollégiumi rendszert, ahol kulturális területek szerint osztják a támogatásokat, illetve az olajozottan működő igazgatóságot, amely egyéb feladatokat is hatékonyan ellát, például lebonyolítja a minisztérium fejezeti kezelésű pályázatait, az előadó-művészeti szervezetek társaságiadókedvezmény-igényléseit és így tovább. Nem gondolom azonban, hogy ezeket az értékeket kizárólag a jelenlegi működési rendben lehet megőrizni.
MN: Mivel az új szabályozás szerint összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel, lemondott NKA-alelnöki tisztéről. Ugyanazon a sajtótájékoztatón jelentették be Balog miniszterrel a Cseh Tamás Programot, amellyel gyakorlatilag újjászületik a Bozóki András nevéhez köthető, 2005 és 2011 között létezett Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért, vagyis a PANKKK.
LSL: Egy önálló, új programot hoztunk létre...
MN: Amelynek hét célterülete közül öt-hat - kezdő zenekarok és előadók, vidéki klubok, a menedzserképzés és a külföldi megjelenés támogatása, reklámkampány a szellemi termékekről - hasonló formában a PANKKK-ban is megvolt. Azt már korábban elismerte, hogy hiba volt a PANKKK-ot megszüntetni.
LSL: Nem ezt mondtam, hanem azt, hogy a PANKK-ról szóló írásomban több ponton rosszul ítéltem meg a helyzetet. Nem azt ismertem el, hogy hiba volt megszüntetni, hanem hogy szükség van a könnyűzenét támogató programra. Ráadásul a PANKKK megszűnése már az előző kormány utolsó évében borítékolható volt, ezt nem lehet csupán a második Orbán-kormány nyakába varrni.
MN: Bár voltak vele bajok, a PANKKK valóban jóravaló kezdeményezés volt, ahogy a Cseh Tamás Program is annak tűnik. De vannak ezektől alapvetően különböző, ellenben igen eredményes külföldi modellek - ezeket is tanulmányozták?
LSL: Természetesen. Eredetileg tíz programpontot akartunk, végül a miniszterrel folytatott megbeszéléseken a szakmai szervezetek javaslatait figyelembe véve hármat kihúztunk. Ezek között volt olyan - például a könnyűzenei hangszeres oktatás segítése -, amelynek a hatékonyságára az egyeztetések résztvevői számos pozitív nemzetközi példát hoztak, de be kellett látnunk, hogy ezt egyelőre nem tudjuk megcsinálni.
MN: Pont erre akartam kilyukadni, a borzasztó sikeres skandináv módszerre, amikor próbatermeket és hangszereket kaptak az iskolák, és ami valóban minden más megoldásnál gyümölcsözőbbnek látszik.
LSL: Több okból sem vágtunk bele. Egyrészt irdatlan pénzeket igényelne, és nem vagyok biztos benne, hogy a Klik körüli viták és az új kormány felállása idején jó ötlet az NKA pénzéből százmilliókat költeni az oktatási terület finanszírozására. Másrészt előbb a filharmóniai rendszert kellene rendbe tenni. Harmadrészt a mára amortizálódott ének-zene oktatás is megújulásra szorul, ahogy egyébként az egész művészeti nevelés. Az is kérdés, sőt frakción belüli viták tárgya, hogy a hangszeres oktatást az iskolákban vagy azokon kívül, a zeneiskolai rendszeren keresztül oldjuk meg. Én az utóbbit preferálom.
MN: Szintén szerteágazó problémakört érint az a nemrég megjelent, szakmai körökben nagy visszhangot kiváltó nyílt levél (lásd keretes írásunkat), amelyben Szabó Tibor Benjámin, a Könyvpiac szerkesztője azonnali intézkedéseket kért öntől, mert szerinte ön Harry Potterként megmenthetné a kétségtelenül válságban vergődő magyar könyvpiacot.
LSL: A levélre nem válaszoltam, mivel nem tartom korrektnek, hogy a könyvkiadók és könyvkereskedők közti üzleti viszonyok rendezését kizárólag az én személyes felelősségemként állítja be, miközben ezt elsősorban nem a jog eszközeivel lehet kezelni, illetve ha mégis, akkor abban a nemzetgazdasági miniszter és az emberi erőforrások minisztere az illetékes. Ez a gondolkodásmód, amely a felelősség egészét a politikára, sőt egyetlen politikusra hárítja át, nagyon jellemző a magyar értelmiségre. Más kérdés, hogy a levél helyzetleírása mennyire pontos - bár kétségtelen, hogy az Alexandra nagy összegekkel tartozik a kiadóknak -, illetve hogy Szabó Tibor Benjámin megoldási javaslatai mennyire reálisak. Arról nem is beszélve, hogy tőlem mint konzervatív politikustól ne várják, hogy jó szocialista módjára a piac szétverésére törekedjek. Ráadásul pont azok kérik most az állami beavatkozást, akik annak idején felháborodtak, amikor beavatkoztunk a tankönyvkiadásba.
MN: Attól, hogy a tankönyvpiac államosítása káros, még meg lehet változtatni a könyvpiaci szabályozást, a kettő nem semlegesíti egymást.
LSL: De miért gondolja bárki, hogy más számviteli szabályoknak kellene vonatkozniuk a könyvkereskedelemre, mint az üvegpohár-kereskedelemre? Éppen elég nagy segítség, hogy a könyvek áfája 5 százalék, és nem 27. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy nincsenek nehéz helyzetben a könyvesek, de a problémák jóval túlmutatnak azon, hogy az Alexandra kinek mikor fizet.
MN: Tehát a kormány nem óhajt intézkedni?
LSL: Nem tudom, nem vagyok a kormány tagja. Országgyűlési képviselőként és a területet jól ismerő szakemberként azt gondolom, kellenek változások. Olyanok, amelyeknek már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna történniük. Nem szabadott volna odáig eljutni, hogy végzetesen összefonódjon a könyvkiadás és a könyvkereskedelem. Mert azt érdekes módon senki sem emlegeti a nálam reklamálók közül, hogy szülessen olyan szabályozás, amely a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését a törvény erejével átalakítja, hogy ne egy szervezetbe tömörüljenek a kiadók és a kereskedők, másrészről pedig ne lehessen könyvkereskedő kezében könyvkiadó.
MN: Roppant finom lépés lenne, konzervatív és piacbarát.
LSL: Tudja, hányan szeretnék ezt? Vagy azt, ha törvényben maximalizálnánk az árrést? Tudja, hányan támogatják a kötött könyvár bevezetését? Bonyolult kérdések ezek, amelyek rendezésében a könyvszakma a súlyos összefonódások miatt valójában nem érdekelt. Leginkább azt szeretné mindenki, ha az állam komoly anyagi ráfordítással, esetleg kedvezményes banki hitellel megsegítené az Alexandrát. Nem mondom el, kik hívtak fel ezzel, de a magyar könyvszakma legtekintélyesebb képviselői is köztük voltak. Én pedig szépen visszakérdeztem, hogy rendben, és mennyivel is tartozik neked az Alexandra? Azt kellene belátni, hogy a jelen helyzet olyan piaci folyamatok eredménye, amelyek - a kis, nonprofit művészeti kiadókat leszámítva - a szakma 90 százalékának egyetértésével mentek végbe. És láthatólag a fizetési határidők kitolódása ellenére továbbra is mindenki beszállít az Alexandrának, azaz üzleti alapon vállalnak kockázatot. Amíg nem voltak ekkora fizetési csúszások, a nagyok közül senki sem opponált, pedig pontosan ugyanez a szisztéma működött.
MN: Kormánybiztosként legalább világos az illetékességi köre: a budai várnegyed, a fertődi Esterházy-kastély és a Kúria megújításáért felelős. A kampányfinisben Orbán Viktor huszáros pompával átadta a Várkert Bazárt, majd a választások másnapján gyorsan be is zárták.
LSL: Kicsit sáros az út, de ha akar, most is lesétálhat. Tegnap tartottunk ott sajtótájékoztatót a Szörényi testvérekkel és Tarlós Istvánnal...
MN: Igen, olvastam a Blikkben, hogy nagy hangulat volt, Ifipark-nosztalgia, éneklés, miegyéb.
LSL: Hát akkor mégsem zárt be, ugye? A sajtónak nagyon megtetszett ez a hír, de valójában annyi történt, hogy a kertet tovább építjük, így oda tényleg nem lehet bemenni, a múzeumi rész viszont üzemel, még ha történetesen a választás másnapján, mint hétfőnként a múzeumok nagy része, zárva is volt.
MN: Még elődje, Zumbok Ferenc idején nyerte meg a budavári fejlesztések pályázatát a Közti Zrt. Potzner Ferenc hosszú távú, 25 évre szóló fejlesztési terveiről már szakmai viták is folytak, bár azt mindig hangsúlyozták, hogy ezek stratégiai elképzelések, és nem feltétlenül valósul meg belőlük minden. Továbbra is Potzner tervei az iránymutatók?
LSL: Több párhuzamos koncepció versenyez, és folyamatosan gondolkodunk arról, hogy mi történjék a várral. Az előttünk álló négy évben a palotanegyed felújításának mindenképpen neki kell állni, és részben az állami reprezentáció, részben a turizmus és a kultúra szolgálatába kell állítani, ahogyan ez Európa számos országában kialakult.
MN: Mit ért állami reprezentáció alatt?
LSL: A legfőbb közjogi méltóságok részére létrehozott munka- és fogadóteret.
MN: Végre költözködhet Orbán Viktor?
LSL: Ezt nem mondtam. A palotában vissza kell állítani a régi tereket, el kell bontani ezt a rettenetes, Kreml-utánérzés vörösmárvány burkolatot. Ahogyan most kinéz, az bűn, és nem mellesleg súlyos történelemhamisítás eredménye, hiszen soha nem nézett ki így a palota. Nagyon fontosnak tartom, hogy vagy régi, értékes állami épületekben alakítsunk ki új múzeumi tereket, vagy építsünk új múzeumokat Budapesten, elsősorban a Néprajzi Múzeum részére, hogy a Kúriának is visszaadhassuk a Kossuth téri otthonát. De legalább ilyen fontos, ezért javasolni fogom a kormánynak egy új nemzeti könyvtár építését. Az OSZK-nak nem kell a várban lennie, de még a Belvárosban sem, a lényeg, hogy tömegközlekedéssel, különösen metróval jól megközelíthető legyen, lásd a francia nemzeti könyvtár példáját. A 21. században hatalmas olvasótermekre sincs szükség, inkább a digitalizációt kell erősíteni.
Mi a baj a könyvpiacon?Szabó Tibor Benjámin a hvg.hu-n tette közzé L. Simon Lászlónak címzett nyílt levelét és apokaliptikus helyzetleírását Azonnali válaszok órája címmel. Azt írja: "Irtózatos nagy gáz van. Amiért a szakma is (tevékenyen), a kultúrpolitika is (mulasztásosan) felelős, ez világos, csakhogy. A rossz pályáról letéríteni a könyvszakmát - ennek a felelőssége viszont most egyedül a tiéd." Szabó szerint a problémát elsősorban "a bizományosi könyvterjesztés nevű legális rablás", a "pofátlanul magas árrés" és a felelőtlenül gazdálkodó nagy kereskedések kiszámíthatatlan, állandóan késlekedő kifizetései jelentik. Illetve mostanában egyre inkább az, hogy az Alexandra már tízmilliárddal lóg a könyvkiadóknak, és ha bedől, mindenki bukik vele. Szabó három jogszabály-módosítást várna L. Simontól. Ezek közül a leginkább életszerűnek az utóbbi években széles szakmai konszenzussal és többször javasolt, Európában is elterjedt kötött könyvár bevezetését tartjuk, vagyis a törvényi garanciát arra, hogy a könyvkereskedők egy könyvet a megjelenése után egy évig nem árulhatnak húsz százaléknál nagyobb kedvezménnyel. Információink szerint Matyi Dezső azóta ígéretet tett az adósságok rendezésére, és arra, hogy május végéig tájékoztatja a kiadókat a kifizetés ütemezéséről. De azért még mindenki elég ideges. |
