"Mint szegény Jóska bátyád" – Alkoholizmus Magyarországon - I.

"Én menekülni fogok, nekem kedves édesapám alkoholista, sokszor már ott tartok, hogy véresre verném az undorító pofáját. Elrontotta az egész életem. (...) Most is picsarészeg, megkapta a fizut, de erre a hónapra legalább van pénzünk, mert az előzőben elitta, gépezte, nem tudom, mi történt, nyomorogtunk. Bárcsak el tudnék menekülni innen. Gyűlölöm az életem, és minden mást is, emiatt a szar farok miatt..." - nyílik meg egy hozzátartozó egy internetes fórumon, ahol szinte csak kétségbeesett, reménytelen helyzetekről olvashatunk. "Sajnos ő nem az a fajta, hogy iszik, hazajön és alszik... Iszik, hazajön, hozza haza a piát, itthon is iszik, és veszekszik, kötözködik, verekszik. Elviselhetetlen. Úgy érzem, nem bírom tovább. ' nem veszi észre, hogy alkoholfüggő, azt gondolja, hogy csak keveset iszik..." - írja egy másik elkeseredett ember.

Alkoholista, alkoholbeteg

Az alkoholizmus meghatározása korántsem egyszerű, a definíciók sokasága mögött nemcsak a szakemberek nézetkülönbségei állnak, de a probléma ellentmondásos megítélése is. Jellemző, hogy az 1968-ban kiadott amerikai "szótár", a Dictionary of Words about Alcohol hatvan, olykor egymásnak is ellentmondó definícióját ismerteti az alkoholizmusnak. Nálunk is eléggé zavaros a helyzet. Miként Levendel László az Alkoholbetegek gyógykezelése és gondozása (Akadémiai, 1987) című tankönyvében írja, "egymás mellett használják az iszákos, részeges, nagyivó, mértéktelenül ivó, excesszív ivó, káros mértékű fogyasztó, alkoholista (...) megjelöléseket pontosabb meghatározás nélkül, nemegyszer egymás szinonimájaként". Ugyanitt olvashatjuk azt is, hogy az alkoholizmus "az alkoholfogyasztásnak mindazon módja, amely az egyén vagy a közösség károsodásához vezet". De amilyen összetett probléma, olyan nehéz a különféle - társadalomtudományi, szociológiai, pszichológiai, egészségügyi stb. - vonatkozásait egyszerre kezelni.

Az alkoholizmus betegségközpontú szemléletét 1955-ben fogadta el az Amerikai Orvosszövetség az Anonim Alkoholisták (AA) hathatós közreműködése révén. Ugyanekkor fogalmazódott meg az is, hogy az alkoholbetegség kezelhető, de gyógyíthatatlan. "Fel lehet belőle épülni, de a visszaesésekkel mindig számolni kell. Ez utóbbiak viszont nem a terápia kudarcát jelentik, hanem a felépülési folyamat részeit" - mondja dr. Petke Zsolt pszichiáter, addiktológus, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának osztályvezető főorvosa. A szakma azt tartja alkoholbetegnek, aki az alkohol bevitele nélkül nem képes a magától elvárt módon működni, például nem tud aludni, koncentrálni. A "szociális ivó" alkalmanként iszik, de nincs szüksége italra ahhoz, hogy például el tudja végezni a munkáját. Az előbbi orvosi segítségre szorul, az utóbbi nem. Az előbbi sosem lesz már szociális ivó, az utóbbi viszont bármikor alkoholbeteggé válhat.

Fotó: fortepan.hu

"Egy alkoholistának nem a szociális ivás megtanulása jelenti a gyógyulást, számára csak a teljes absztinencia lehet valódi megoldás" - mondja Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns, aki szerint persze a szeszmentesség önmagában még nem jelent józanságot, az csak a belépés lehetőségét biztosíthatja egy élhetőbb, minőségi életbe. "A szociális szerhasználat tulajdonképpen egyáltalán nem opció a betegeknek, mert aki újra inni kezd, az valószínűleg a korábbi állapotánál sokkal mélyebbre fog süllyedni." Ebből következik, hogy egy felépülő alkoholista sosem ihat súlyos következmények nélkül.

Ahhoz, hogy valakit alkoholbetegként diagnosztizáljanak, nyolc tünetből (lásd Az alkoholista útja c. keretes írásunkat) minimum háromnak kell egy évig tartósan fennállnia, súlyossága pedig aszerint értékelhető, hogy a nyolc pontból mennyi teljesül. "Két-három kritérium jelenléte esetén enyhe, míg négy vagy öt kritérium teljesülése esetén mérsékelt zavar áll fenn. Súlyos alkoholhasználati zavarhoz már hat vagy több diagnosztikai jel megléte szükséges" - mondja Petke, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a hatnál kevesebb diagnosztikai jellel rendelkezőknek nincs miért aggódniuk.

Apád is, nagyapád is

György előtt akkor vált világossá, hogy baj van, amikor egy reggel remegő kézzel ébredt. "Szegény anyám még gyermekkoromban mondta, hogy aki kézremegéssel ébred, az alkoholista, mint például Jóska bátyád."

Az alkoholizmus genetikai meghatározottságát több kutatási eredmény is alátámasztja. Megfigyelték, hogy az alkoholisták közeli családtagjai négyszer esélyesebbek alkoholbetegség kialakítására. Azt, hogy ez az összefüggés inkább genetikai, mint környezeti hatás, alátámasztja az is, hogy az alkoholisták egypetéjű ikertestvéreinél jóval nagyobb esély van alkoholbetegség kialakulására, mint a kétpetéjű ikertestvéreknél. Másfelől örökbefogadási vizsgálatok során úgy találták, hogy az alkoholisták gyermekei akkor is hajlamosabbak lesznek problémás fogyasztóvá válni, ha biológiai szüleiktől elszigetelten nőnek fel.

"A problémás alkoholfogyasztás kialakulása általában a genetikai és a környezeti faktorok összejátszásának eredménye. Az egyén genetikai sajátosságai növelhetik vagy csökkenthetik az alkoholfüggőség kialakulásának kockázatát: a genetikai faktorok arányukban nagyjából hatvan százalékát teszik ki a hajlamosító tényezőknek, míg a rizikófaktorok fennmaradó negyven százaléka valamely környezeti tényező. A jövőbeni kutatások fő célja az lehet, hogy a különböző kockázati tényezők kapcsolatát igyekezzenek megismerni, hogy tudják mérni az egyén sérülékenységét az alkoholizmust illetően" - mondja Petke Zsolt.

"Sokat foglalkoztatott, hogy mitől lettem alkoholista, és arra jutottam, hogy a genetikai hajlam, illetve a társadalmi szokások játszhattak közre, de a legfontosabb, hogy szerettem az alkohol mindenféle hatását és ízét is. Segített gyomorfájdalom leküzdésében, éhségben, örömben, bánatban" - emlékszik vissza György.

Sokan afféle stresszoldóként, gátlásaik oldása miatt gondolnak az italra. Ezzel azonban csak még rosszabb helyzetbe sodorják magukat. Petke Zsolt elmondta, hogy a stressz és az alkoholfogyasztás közötti összefüggés háttere és természete nem egyértelmű. "Egyes kutatási eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a stresszhelyzetben feszültségoldóként elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol fokozza az észlelt stressz mértékét, és az idegesség testi jeleit is erősítheti - mondja a főorvos. - Összességében a stressz kevésbé jelentős kockázati tényező az alkohollal kapcsolatos problémák szempontjából." Annál inkább a különféle lelki betegségek, a pszichiátriai kórképek, illetve a gyógyszer- és a drogfogyasztás.

"A problémás alkoholfogyasztás és egyéb szerhasználati zavarok kapcsolata rendkívül összetett, és számos tényező által meghatározott. Egyrészt az alkoholhasználati zavarral leggyakrabban társuló kórképek - antiszociális személyiségzavar, szkizofrénia, bipoláris zavar - sokszor súlyos kábítószer-fogyasztási mintázatokkal járnak együtt" - mondja Petke, majd hozzáteszi, hogy van olyan eset, amikor egy kábítószer-használó alkoholt fogyaszt, hogy enyhítse a drog mellékhatásait. Fordítva nem igaz: az alkoholisták általában nem nyúlnak más szerekhez.

Azoknak is hamar meggyűlhet a bajuk az alkohollal, akik alapvetően heves természetűek, és előszeretettel keresik a kontroll nélküli helyzeteket. Az indulatosság és gátlásnélküliség megjelenik az antiszociális személyiségzavar esetén is, ami nagymértékű alkoholfogyasztással és az ital hatására csökkenő önkontrollal jár együtt.

Egyszer véget ér

"Az alkoholizmust a tagadás betegségének is nevezik, hiszen az illető nehezen vallja be saját magának, hogy problémája van. Ráadásul az aktív, sőt még a nálunk felépülő alkoholista is stigmatizált élethelyzetbe kerül függősége okán. A magyar társadalom rendkívüli mértékben elutasító az alkoholproblémás emberekkel szemben, és képmutató módon kezeli az egyén fogyasztását. Szinte minden helyzetben bátorítja az ivást, ám ha kiderül, hogy valakinek problémája van az alkohollal, akkor a közösség általában elítéli és kiközösíti az illetőt" - mondja Nagy Zsolt. Az alkoholfogyasztásban a csábítás-kirekesztés paradoxona figyelhető meg, hiszen számos dolog buzdít ivásra (reklámok, fesztiválok), ám amint valaki nem képes "normálisan" inni, kellemetlen alakká válik, és az addig befogadó, csábító oldal kirekeszti őt.

Györgyöt sokáig nem zavarta, hogy mást jelentett neki az ivás puszta szociális aktusnál. "Egy-egy jól sikerült foci után a többiek megittak pár pohár sört, és hazamentek. Én viszont maradtam még olyan cimborákkal, akiknek szintén nem volt elég az 'egészséges' két-három pohár. Még le is néztem azokat, akik korán hazamentek, azt gondoltam, biztos azért sietnek, hogy otthon ki ne kapjanak." A szembenézést az is megnehezíti, hogy az alkoholbeteg tagadását elfogadja a család, a munkahely, sőt az orvosok egy része is. "A háziorvosok például sokszor vonakodnak szembesíteni betegeiket a nyilvánvalóan felismerhető alkoholproblémájukkal, holott a korai kezelésbe vétel sok későbbi tragédiát megelőzhetne" - mondja Nagy.

Aki ügyesen tagad, vagyis hellyel-közzel képes szabályozni a saját ivását, évtizedekig is elélhet így, mert az ital lassabban szedi szét az embert, mint például a kemény drogok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki fiatal korában szokik rá az alkoholra, úgy húsz-huszonöt éven át "szórakozhat". Természetesen nem arról van szó, hogy negyvenéves kor körül egyszer csak minden elromlik, inkább úgy fest a dolog, hogy ilyenkor a "szóra sem érdemes" lelki gondok mellé felsorakoznak a szomatikus problémák, elkezdődik a testi leépülés is. "Szerencsés esetben ilyenkor jön a felismerés, a belátás és a változás. Aki viszont nem szembesül a valósággal, az általában előbb-utóbb meghal közvetlenül alkohol okozta kórképekben vagy belgyógyászati szövődményekben, vagy akár közlekedési balesetben. Aki tovább tengődik, annak esélye van arra is, hogy teljesen leépülve pelenkában végezze a rácsos ágyban" - vázolja a lehetőségeket Nagy. A másik út a felépülés útja, amire akkor lépnek rá a "szerencsésebbek", amikor nagyon fáj valami. Ilyenkor képes az ember nagy változásokat végrehajtani. Puszta belátásból, úgy tűnik, nagyon ritkán szokott az ember megváltozni, az életmódváltás és a felépülés is csak a változni kívánók töredékének sikerül. Ez a pesszimisták szerint egy százalék.