A koronavírus-járvány és a demenciával élők

Érintés nélkül

Lélek

A járvány miatti látogatási tilalom következtében kapcsolatok szakadtak meg, a szociális ellátások ideiglenes bezárása borította a napirendet, az otthongondozás miatt megnövekedtek a terhek. Hogyan élték meg mindezt a demenciával élők és az őket gondozók? És ki segít nekik?

„Amikor 2020 tavaszán bezárták az intézményeket a járvány miatt, csak ablakon keresztül láthattuk egymást anyuval. Ő már súlyos demens, így abban sem voltam biztos, hogy az üvegen keresztül rám néz-e majd. Végül volt egy rövid szemkontaktus és láttam, hogy elmosolyodik. Már rég nem tudja, hogy a fia vagyok, de az arcom ismerős neki” – meséli Tatai Tamás, aki Angliában lakik, és demenciával élőkkel foglalkozik. Amikor tud, hazautazik Magyarországra meglátogatni az édesanyját, aki évek óta intézményben él. „A súlyos demenseknek rettenetesen hiányzik, ha elmaradnak a személyes találkozók a számukra még ismerős emberekkel. Az érintés a fontos, az ölelés, a kedvelt ízek, vagy például a zene. Ezektől jó hangulatba kerülnek, akár napokra is. Amikor találkozom anyuval, mindenről beszámolok neki, közben fogom a kezét, megetetem a főztömmel, vagy viszek neki olyan zenét, amit szeret, és felrakom a fülére, hogy hallgassa. Ezt most hosszú ideig nem lehetett, több hónapig nem is láttam.” Amikor a járványhelyzet csillapodott, Tamás az intézmény udvarán tudott találkozni az édesanyjával, de az érintés továbbra sem volt engedélyezett: nem lehetett megölelni, megérinteni egymást, távolságot kellett tartani, és csupán 15 percre korlátozták a látogatás idejét. Aztán lassan visszarendeződtek a dolgok – ám jött a negyedik hullám, és ismét csak 15 percnyi látogatás engedélyezett az udvaron, ráadásul a téli hidegben, és még mindig érintés nélkül.

A 2021-es World Alzheimer Report egyik tanulmánya szerint a demenciával élőknek a járványhelyzetben a legnagyobb problémát a napi rutin megváltozása, a fizikai aktivitások beszűkülése és a bezártság, az egyedüllét, illetve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés korlátozása okozza. Számos hozzátartozóval, gondozóval, intézményvezetővel beszélgetve hasonlók a tapasztalataink, ahogyan azt is mindenki elmondta, hogy a demenciával élőknél a koronavírus-járvány hatására komoly állapotromlás következett be.

Kevesebb a látogató

A demens emberek nyugtalanabbak lettek, és a velük foglalkozók többször figyeltek meg kihívó viselkedést is: kiabálást, túlmozgást, agressziót. Somorjai Ildikó szociológus szerint a demenciával élők gondolkodásában nem jelennek meg a járvány miatti kihívások, de a félelmet, a feszültséget és főként a bizonytalanságot mindannyian érzik. Ráadásul nagyon nehéz megmagyarázni nekik a betartandó szabályokat: csak a higgadt, megnyugtató kommunikáció és a biztonságérzet növelése segít, ami a gondozók számára is nehéz helyzetben nem egyszerű feladat.

„Az intézményekben jellemzően középsúlyos és súlyos demencia stádiumban lévő, teljes ellátást és 24 órás felügyeletet igénylő idősek élnek. Számukra kiemelten fontos az állandóság és az érzelmi biztonság, amit a mindennapokban az intézmények gondozói biztosítanak. Ehhez hozzájárulnak a látogató családtagok, ha a látogatásaik rendszeresek, kiszámíthatók és szeretetteljesek” – mondja Kázár Ágnes, aki Miskolcon dolgozik háziorvosként és egy több mint 400 fős szociális intézmény orvosaként. „Az érzelmi biztonság elvesztése a lelki tünetek megjelenését vagy fokozódását idézi elő. A látogatási tilalom miatt a családi kapcsolatok fellazultak, emiatt állandósult a szorongás, az elhagyatottság depressziót idézett elő, indulatzavarok, evés­zavar, alvászavar jelentek meg, a lelki bajok testi tünetek formájában jelentkeztek, megnőtt a balesetek száma. Mindezek kimerüléshez és az ellenálló képesség romlásához vezettek, fokozva a kitettséget a fertőzéssel szemben.” Hasonlókról számol be Goldmann Tamás is, a pécsi zsidó hitközség fenntartásában lévő Dr. Szántó László Szeretetotthon intézményvezetője. Azt mondja, néhány hetes zárlatok máskor is előfordulnak egy olyan intézményben, ahol idősek élnek, például, ha influenzajárvány van, de a pandémia alatt más a helyzet: sosem tudják, hogy egy-egy lezárás meddig tart. A pécsi intézmény 58 lakója közül 20–23-an demenciával élők. „A házban mindenhol van wifi, digitális kapcsolattartásra eddig is volt példa, ez azonban a demenciával élőknél nem működik.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.