"Mit kellene egy gyereknek hétéves koráig megismernie, elsajátítania, megtapasztalnia? Legalábbis mivel kerüljön kapcsolatba?" - kérdezi Világtudás (Weltwissen...) című könyvében, majd nemes egyszerűséggel közrebocsát egy ötoldalas listát.
Donata Elschenbroich: A hét eleve mesebeli, mágikus szám. A gyerekek életében vízválasztó, hétévesen kezdik el az iskolát. Az oktatáspolitika számára is az, hiszen jobbára csak olyan igényeket fogalmaz meg, melyek a tanulás formális kereteit érintik. Az iskoláskor előtti időszakhoz általában lövése sincs. Amikor az oktatásügyi tárca megkérdezte a tudomány, a gazdaság és a politika jeles képviselőit, mi jellemzi majd a XXI. századi ember tudását és az elvárásokból milyen konzekvenciák vonhatók le a képzés tartalmára (Delphi-tanulmány, 1996-98), a nyolcvan kérdésből eredetileg egyetlenegy sem vonatkozott az iskoláskort megelőző időszakra. Aztán gyorsan felvettek kettőt.
MN: Az a hosszú kívánságlista, amit ön szerkesztett, és rögzíti, mit kellene egy hétévesnek "tudnia", a megfelelő válasz volt a szakemberek csőlátására?
DE: Nem a szakmának akartam példát mutatni. Noha Németországban az elemi szintű pedagógia érdekes kísérleteiről (pl. az olasz Reggio-pedagógia, az angol Early Excellence Centerek, az amerikai emergent curriculum vagy a japán kisgyermek-pedagógia) nem sokat hallani, azt a szakmabeliek sem vitatják, hogy a problémamegoldó és az együttműködési képesség vagy a Tanuljunk tanulni! célkitűzés alapjait a kisgyermekkorban kell megteremteni. Csak arról nem esett szó, mik azok a konkrét tervezett és spontán alkalmak, melyek révén kialakíthatóak ezek a képességek. Ezzel szemben azt látom, hogy a családban még ma is elterjedt az a felfogás, miszerint a gyermekkor felhőtlen szórakozást kínáló játékparadicsom, ahol nincs helye a nem véletlenszerű, spontán tanulásnak. Hiányoznak a kisgyermekkorral szembeni elvárások. Azt tartják: elég lesz a gyereknek az iskolában, addig is jobb megóvni a stressztől és a teljesítménykényszertől. A környezet inkább nyugtat és nem stimulál, ami teljesen ellentétes a gyermek tudós kíváncsiságával.
MN: A lista prototípusát számtalan beszélgetés alapján finomította. Hogyan reagáltak az interjúalanyok a tudás lefektetett kánonára?
DE: Fel voltak háborodva. Mint formával sem tudtak a listával megbarátkozni, mert úgy értelmezték, hogy ezentúl a felsoroltakat kell majd számon kérni a gyerekeken. Elhangzott, hogy túl sokat várunk el a kisgyerekektől. Amikor viszont arra kértük őket, hogy húzzák ki, amit nem tartanak fontosnak, inkább újabb ötletekkel álltak elő. Végül pontonként vesézték ki a listát: "Két bűvésztrükk, három vicc előadása: Miért nem csak egyet vagy mindjárt ötöt?", "A talajvíz mibenléte - Melyik ökopina találta ezt ki?", "Értsen meg egy-két kínai jelet, vakírással írott szót, jelnyelven közölt kifejezést! - Ilyet még én sem tudok." Így folyt a párbeszéd. Három év alatt több mint 150 interjú készült csupa "szakértővel": szülők, nagyszülők, pedagógusok, fiatalok; agykutató, érsek, gazdag vállalkozó, munka nélküli apa, áruházi eladó, hadseregtábornok, analfabéta stb. mondhatta el a véleményét. Például egy református pap vetette fel, hogy tudjanak a gyerekek különbséget tenni az evés (Essen) és az ünnepi étkezés (Mahl) között. (Az Abendmahl a németben: úrvacsora - B. Zs.) Egy indiai árus kerek perec leszögezte, hogy a német gyerekek kevés általános ismerettel rendelkeznek, viszont mire nyolcévesek lesznek, már Hitlernél tartanak.
MN: Hogyan bánjon az olvasó ezzel a listával?
DE: Nem arra van, hogy kipipálja, milyen készségeket és tapasztalatokat kell számon kérni. Sokkal inkább a felnőttek kötelességét rögzíti, hogy elgondolkozzanak: milyen lehetőségeket kínáljanak fel a gyerekeknek, hogy tudásuk szélesedjék? Milyen tapasztalatok segítik őket abban, hogy belakják az életüket? De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a felsoroltakat keresztülhajtjuk rajtuk, hadd gazdagodjanak. A gyerekeket nem lehet kioktatni, csak saját kérdések és válaszok mentén tanulnak. Mi legfeljebb ablakot vághatunk nekik, ők döntik el, melyiken néznek ki. Ez fontos módszertani kérdés, ugyanakkor illeszkedik abba a kontextusba, amiről a felnőttek világa manapság szól. A tudás alapú társadalomban gyorsan elavulnak az ismeretek, ezért a tudást megújuló energiaforrásként kellene működtetni. A szülők a gyerekekkel kapcsolatban mindig azokat a kérdéseket feszegetik, amiket maguknak is feltesznek: most épp azt, hogyan állíthatjuk rá őket az élethosszig tanulás útjára. Közben veszettül szeretnék ellesni: hogyan képezik magukat a világ éltanulói, a gyerekek?
MN: Nincs olyan tabu - televízió, számítógép, idegennyelv-tanítás stb. -, amire azt mondja, erre aztán tényleg nincs szüksége egy hétévesnek?
DE: Minden lehetőséget nyitva kell hagyni. A gyerek horizontja fokozatosan tágul, a nézőpontja pedig állandóan változik. Eltérő életszakaszban mást talál érdekesnek és fedez fel magának. Ezért a lista nyitott: nem teljes, hiszen tökéletes világkép sincs. Az internet például irtó jó médium, mert együtt tanulhatja szülő és gyermek, miközben csak akkor lehet "szóra bírni", ha a megfelelő kérdésekkel, hívószavakkal bombázzák. Németországban nincs olyan család, ahol a gyerek ne találkozna legalább két nyelvvel (dialektus - köznyelv), és magas a vegyes házasságok száma. Meg se kotytyan 2-3 nyelvvel konfrontálódni.
MN: Van-e már valamilyen kézzelfogható hatása a könyvnek?
DE: Minden megmozdult. Rengeteg helyre hívnak, több kormányzati projektben veszek részt. A kérdés napirenden van, az iskolai képzés hívei is önkritikusabbak lettek. Elismerték, hogy az első hét év nagyon fontos intenzív tanulási időszak, és hogy az óvoda modernebb tanulási körülményeket biztosít, mint a tantárgyi leosztásban, 45 perces ritmusban, jegyekben gondolkodó iskolai oktatás. Sok helyen fontolgatják az óvodai szervezeti forma meghonosításának a lehetőségét az iskola első három évében. A civil kezdeményezések is feljövőben: sorra alakulnak a "szülőakadémiák". Az intézményi hálózatra azonban ráférne a támogatás, mert döntő kérdés, hogy mit kezdünk az óvodában rendelkezésre álló kb. 4000 órával. Az óvónők - csak 5 százalék az óvó bácsik aránya - legfeljebb kétharmadát keresik az alsós tanárok fizetésének. Legtöbbjüknek életük folyamán kifejezetten rossz tapasztalata volt a tanulással. A szakirányú képzés során pedig sem művészeti, sem tudományos ismeretekkel nem vértezik fel őket.
MN: A zenei neveléssel kapcsolatban nálunk is végzett kutatásokat. Mit gondol a magyar óvodákról és iskolákról?
DE: Magas pedagógiai színvonalon dolgoznak, de nehezen veszik tudomásul, hogy a gyerekek különbözőek. Más az életritmusuk, a temperamentumuk. Ahelyett, hogy hangsúlyoznák a különbségeket, megpróbálják a gyerekeket egy szintre hozni. Pedig az erő, hogy valamit megtegyenek, abból ered, hogy amit csinálnak, az összetéveszthetetlen. Ezzel a szuflával kéne az életük végéig bírni, ezért leginkább a rugalmasságot hiányolom a magyar képzési rendszerből.
Bogár Zsolt
Elemi tudás
A világismereti kívánságlista gyakorlati, szociális, motorikus képességek és tapasztalatok, kognitív és esztétikai ajánlatok katalógusa. Az alig több mint egyoldalas eredeti változat inkább csak provokációnak készült, de az ötoldalas végső változat sem tekinthető befejezettnek. "A lista lényege, hogy mindig kezdjük újra összerakni magunkban, mi lehet fontos a gyerekünknek." Néhány példa: nyerni akarni, veszteni tudni; felnőttet jogtalanul megbüntetni; párnacsatát vívni; felverni a tejszínt; tüzet gyújtani és eloltani; idegen családnál éjszakázni; beteget ápolni; ismerni az öregedést, a halált; tudni, hogy a szülők, nagyszülők másképp nőttek fel, és hogy változik a világ; titkot tartani; kulccsal, zárral bánni; valamit megjavítani; adakozni; veszekedésben békíteni; a születés előtti időkről fantáziálni; fára mászni, beleesni a patakba; gyümölcsöt illat alapján megkülönböztetni; szitkozódni (két nyelven); sorban állni; mesterséges és emberi intelligenciát megkülönböztetni; családi szokásokat ismerni; apával főzni, takarítani; a természetet barátként és ellenségként megtapasztalni stb.
