Lélek

Köztük marad

A szenvedélybetegek többsége családban vagy legalábbis párkapcsolatban él, de a hozzátartozókról legfeljebb csak mint áldozatokról esik szó. Pedig az addiktológusok szerint a szerepük igen fontos lehet abban, hogy egy függőből újra józan ember legyen.
  • Bakóczy Szilvia
  • 2012. november 25.

A családban marad

A féltékenység nem jó, hanem pocsék. Lelkünkbe alapfelszerelésként épített kínzókamra, ahol mindannyian eltöltünk több-kevesebb időt. Érdemes tehát elgondolkodni, hogy egy ennyire rémes érzés miért nőtt hozzánk. Lehet, hogy valamiképpen hasznát látjuk?
  • Mannhardt András
  • 2012. november 22.

Ezt cipeled

Az elmúlt hetek heves vitáiban a bántalmazott nők helyzete került előtérbe. Néhány politikus kifejezetten elutasította a "családon belüli erőszak" fogalmának használatát, helyette "párkapcsolaton belüli erőszakról" vagy "együtt élők közötti erőszakról" beszélt. A gyerekekről mintha megfeledkeztek volna.
  • Labancz Dániel
  • 2012. november 11.

„Más játékra költik majd”

Elenyésző visszatartó ereje lesz annak a kormánydöntésnek, amely múlt szerdától három helyszín kivételével megtiltotta a nyerőgépek üzemeltetését az országban – véli a korábbi, jelenleg szenvedélybeteg-segítőként dolgozó játékfüggő. Interjú.
  • Nagy Gergely Miklós
  • 2012. október 17.

„Itt első az orvos, és csak legvégül jön a beteg”

A daganatos megbetegedések kapcsán az élettani lefolyásról szokás beszélni, például arról a fontos tényről, hogy a rák gyógyítható. De hogy milyen lelki jelenségekkel jár együtt rákbetegnek lenni, az háttérbe szorul a témáról való nyilvános gondolkodásban. Pedig a beteg számára fontos élményekről van szó, amelyeknek ráadásul szerepük van a gyógyulásban. Beszélgetés Muszbek Katalinnal, a Magyar Hospice Alapítvány elnökével.
  • Gaal Ilona
  • 2012. október 15.

„A nők nem bírják, sem fizikailag, sem lelkileg”

Rácz Zsuzsa író, az Aranyanyu Díj és a Terézanyu-pályázat alapítója sok női sorssal találkozik a pályázatok révén. Úgy látja, hogy nemcsak a társadalom végtelenül konzervatív a férfi-nő szerepfelfogást illetően, hanem maguk a magyar nők is.
  • Iványi Zsófia
  • 2012. október 9.

A vonat alatt

Az öngyilkosság megelőzhető – mondják a szakemberek. Az öngyilkosság kiszámíthatatlan, mondja a MÁV minden nemzetközi kutatással dacolva, és semmit nem tesz annak érdekében, hogy kevesebben ugorjanak a vonat elé. Pedig még olcsóbb is volna a megelőzés, mint amivel a tragikus balesetek járnak.
  • Birtalan Gy. Gergő
  • 2012. október 3.

Sorsdöntések

Gyermekelhelyezési perekben a bíró legtöbbször az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye alapján hozza meg döntését. Jó lenne azt hinni, hogy a szakértők mindannyian felkészült, lelkiismeretes emberek - de a valóság az, hogy egyáltalán nem mindegy, kit rendel ki a bíró az adott perben.
  • Bakóczy Szilvia
  • 2012. szeptember 25.

"Megvettem a saját fiam"

Apák, akik milliós összegeket dobnak be. Anyák, akik elsőre még ellenkeznek. Ügyvédek, akik az "adásvételi" szerződést megkötik. És a válóperes bíró, aki szerint soha nem derül ki a gyerekvásár.
  • Gergely Zsófia
  • 2012. június 17.

"Tulajdon véremmel írtam"

A Franciaországban húsz, nálunk 15 éve nagy sikert aratott - és idén újra kiadott - Peter Pan, avagy a szomorú gyermek című könyv Párizsban élő szerzőjét többek között arról kérdeztük, miként változtatta meg életét az "elveszett gyermekkor" felfedezése, s a kötet megírása hogyan segítette pszichoanalitikusi munkáját.
  • Aradi Péter
  • 2012. június 10.

Aludj nálam!

"Jöhetsz hozzám, mert van hely" - ilyen egyszerű az utóbbi évtized egyik legintelligensebb nemzetközi civil kezdeményezése, a couchsurfing (CS). A kissé ügyetlenül megválasztott elnevezés (couch = kanapé, surfing = szörfölés) nagyon praktikus gyakorlat: összekapcsolja a szálláskeresőket és a szállásadókat.

Láthatatlan gyerekek

Tartanak-e a tanárok a digitális nemzedéktől? Csobánka Zsuzsa tanár és író a Semmi című kortárs dán regényt dolgozta föl a diákjaival a számukra legadekvátabb módon: a Facebook és az internet eszközeivel. Tapasztalatairól a civilek szervezte Digitális nemzedék című konferencián számolt be (www.digitalisnemzedek.hu). Vele és a konferencia egyik szakértő szervezőjével, Földes Petrával beszélgettünk.
  • Becker András
  • 2012. április 23.