"Nem maradtam le semmiről" - Kovácsné Borbély Annamária fogathajtó

  • Beszterczey Judit
  • 2011. január 6.

Lélek

A 31 éves versenyző tavaly május elseje óta veretlen az amatőrök között. Pedig szinte véletlenül és igen későn, többgyermekes anyukaként vált fogathajtóvá. Úgy véli, ennél magasabbra akkor juthat, ha támogatókat talál, mivel szerinte ebben a sportágban is leginkább a pénz határozza meg, hogy ki a legjobb. A gyulai kórház intenzív osztályán dolgozó nőt viszont nem engedi hosszú szárra a fizetése.

A 31 éves versenyző tavaly május elseje óta veretlen az amatőrök között. Pedig szinte véletlenül és igen későn, többgyermekes anyukaként vált fogathajtóvá. Úgy véli, ennél magasabbra akkor juthat, ha támogatókat talál, mivel szerinte ebben a sportágban is leginkább a pénz határozza meg, hogy ki a legjobb. A gyulai kórház intenzív osztályán dolgozó nőt viszont nem engedi hosszú szárra a fizetése.

*

Magyar Narancs: Miért pont a fogathajtás?

Kovácsné Borbély Annamária: Senki sem hajtott a családunkban, a nagyobbik gyerekem már iskolába járt, amikor versenyezni kezdtem. Korábban egyáltalán nem sportoltam versenyszerűen, azonban egy fogathajtáson elkértem a kocsit egyik ismerősömtől. Szinte minden akadályt simán vettem, egyetlen labdát sem vertem le a bójáról. Magam sem tudom, hogy miért nyomultam arra a hintóra: szerintem erre mondják, hogy megérzés. A bakon ülve pedig teljesen másképp láttam mindent. Megfújta a szél a hajamat, semmi sem érdekelt azon kívül, hogy jól vegyem az akadályt. Három éve történt, és ez az érzés azóta sem múlt el: ilyenkor megszűnik a hétköznapi mókuskerék. Pedig korábban is láttam már hagyományos fogathajtó versenyeket, de akkor untatott az egész. Amikor komolyabban elkezdtem a versenyzést, a férjem eladta a kocsiját, hogy vehessek egy hintót. A jelenlegi lovam négy éve került hozzám, de lovagolni például máig is kezdő szinten tudok.

MN: Hány női fogathajtót ismer?

KBA: Egyes fogat a versenyszámom, rajtam kívül még három-négy nő versenyez. Kevesen vagyunk, viszont ellenfeleim egytől egyig nagyon szívósak és rendkívül szorgalmasak. Úgy vélem, a női hajtók semmivel sem teljesítenek rosszabbul a férfi versenyzőknél, csak hát egy hozzám hasonló, 50 kilós nőnek sokkal nehezebb megtartania a lovat, mint egy jól megtermett férfinak. A kevésbé erős felépítést azzal ellensúlyozom, hogy nagyon finom a kezem. Szerintem ez az egyik legfontosabb készség a fogathajtóknál, hiszen a kezemmel irányítom a lovat. Az állat rendkívül érzékeny száját húzom a szár és a zabla segítségével - ebből érti meg, hogyan és merre menjen. Egyébként nem maradtam még le semmiről, a fogathajtásból gyakorlatilag lehetetlen kiöregedni. Láttam már olyan 60 éves hajtót is a bakon, aki fizikailag és mentálisan is hazaküldte a fiatalokat.

MN: Milyen fajtájú lovak a legalkalmasabbak a fogathajtásra?

KBA: Szerintem nem az a mérvadó, hogy milyen fajtájú a ló, sokkal inkább számít, hogy milyen az alkalmazkodóképessége. Azokkal a lovakkal tudok együttműködni, akiket semmi más nem érdekel, kizárólag a főnök asszony szava. Az állatot kizárólag jutalmazással tanítom, nevelem. Olyan ez, mint a gyerekeknél: ha valamit jól csinált, agyondicsérem, s közben répát és almát kap. Türelmes vagyok, a rontott akadálynál sosem szidom vagy bántom. Több olyan hajtót is láttam, aki a verseny után, a pályáról leérve ütötte-verte az állatot. Nem tartom sokra az efféle versenyzőket, ráadásul utólag az állat már azt sem tudja, miért bántották. Az akadálypályán amúgy szigorúan tilos terrorizálni a lovat, kizárás jár a túlzott ostorhasználat miatt.

MN: Egyre népszerűbb a fogathajtás.

KBA: Tényleg rengetegen érdeklődnek újabban a hintók, a fogathajtás iránt. Nagyon látványos és külsőségekkel teli a verseny, másrészt sokakat vonzanak a szép paripák, a gyönyörű hintók és a hajtók ünnepélyes viselete. Kizárólag azokat a hajtókat engedik versenyezni, akik megszerezték a rajtengedélyvizsgát, ami a mindenkori jogosítványunk. A legtöbb versenybíró a kocsi paramétereit is leellenőrzi, meg a szondát is megfújatja.

MN: Könnyű volt megszerezni a vizsgát?

KBA: Az volt a leghúzósabb. Mezőhegyesen vizsgáztam, egy kettes fogatot kellett hajtanom, azokkal a lovakkal, akiket korábban már tíz vizsgázó strapált le. Hivatalosan beköszöntem, majd a hatodik akadálynál az egyik ló megunta, hogy körbe-körbe rohangál a lovardában, a homokágyas pályán. Elkezdte rúgni a hintó elejét, s amikor kettétört a kocsi eleje, össze-vissza vágtázott a lovardában, a kocsit maga után rángatva. Körülbelül negyedóra kellett ahhoz, hogy szétválasszák az őrjöngő lovakat, az egyik ló majdnem lerúgta a gazdájának a fejét. Én pedig a bakon maradtam: nem kiabáltam, nem hisztiztem, hanem próbáltam a lovakat nyugtatni, majd megkérdeztem a bírót, hogy teljesítsem-e még egyszer a pályát. Nem kellett, sikeresen levizsgáztam.

MN: Mennyire drága hobbi a fogathajtás?

KBA: Nekem drága. Ahhoz, hogy a saját kategóriámon belül indulni tudjak, komoly áldozatokat hozunk a családommal. A mostani lovam az ötödik, egy ügetőpályáról kiöregedett lovat sikerült megvennem. Mindezekhez azonban el kellett adnunk az autónkat, ráadásul az állattartás ugyancsak tetemes összeg. Számomra azonban a szállítmányozás a legköltségesebb, hiszen a lovat és a hintót külön-külön, speciális járművekkel szokták mozgatni. Mivel nekem nincs szponzorom, egyedül a családom segítségére támaszkodhatok. Az anyagi korlátaim miatt örülök, ha egyáltalán az alföldi versenyekre eljutok. S mivel nem tehetem meg, hogy valamennyi magyar versenyre benevezzek, lehetetlen, hogy magasabb szintre juthassak az eredményeim alapján. Májusban kezdődik a versenyszezon: nagyon elégedett leszek, ha tartani fogom az idei szintemet.

Neked ajánljuk