Mária 2011 és 2020 között összesen két évet töltött a Szent János Kórház pszichiátriájának zárt osztályán. A bipoláris zavarral élő középkorú nőt összesen tizennégyszer vették fel ide – ezek közül egyetlenegyszer sem önként vonult be. „Három-négy hónapos etapokban voltam benn – mesél a tapasztalatairól Mária –, ilyenkor általában leszedáltak. Annyi gyógyszert kaptam, hogy sok látogatómra, bent zajló történésre, de még a zárt osztályon kívüli életeseményekre sem emlékszem azokból az időkből. Mivel az ápolók mindig túlterheltek voltak, többször is lekötözéssel oldották meg a helyzeteket: előfordult, hogy hat órán keresztül rögzítettek az ágyhoz négy végtagnál.” Később egy barátnője mesélte neki, hogy egy alkalommal anyaszült meztelenül feküdt kikötözve a nyitott, tizenkét fős kórteremben. „A zárt osztályon az volt a cél, hogy a beteg kezelhető legyen. Csendben üldögéljen a sarokban, mint egy zöldség, ne zavarjon másokat” – teszi hozzá Mária.
A polgári jog területén nincs súlyosabb jogkorlátozás, mint ami a zárt osztályokon megengedett. Ennek persze jó oka van: pszichiátriai gyógykezelést akkor lehet kötelezővé tenni, ha a személy úgynevezett közvetlen veszélyeztető magatartást mutat, vagyis veszélyt jelent önmaga vagy mások testi épségére, egészségére vagy életére. A zárt osztály feladata, hogy egyszerre védje a társadalmat és a súlyos mentális betegségekkel küzdő személyeket, ennek pedig gyakran elengedhetetlen eleme valamilyen korlátozó intézkedés. A gond az, hogy a közvetlen veszélyeztető magatartás nem jól definiált jogi kategória, így az egyes szakemberek egyéni megítélésén múlik a pszichiátriára kerülés, és az, hogy az illető meddig marad, és mi történik vele az ott töltött idő alatt.
„Ezek a helyzetek klasszikusan úgy néznek ki – kezdi Boros Ilona, a TASZ jogásza –, hogy egy rokon vagy egy járókelő ráhívja a szerinte veszélyeztető módon viselkedő személyre a mentőt vagy a rendőrt, majd ha az ő megítélése szerint is indokolt a beszállítás, az illető pszichiátriára kerül. Csakhogy a mentősöknek nincs szakmailag hiteles, követhető protokolljuk, amit sorvezetőnek használhatnának a döntés meghozatalához. Fontos lenne, hogy a mentősök alapszinten fel tudják mérni azt, hogy valóban közvetlen veszélyeztetésről van-e szó, és az esetleges szociális háttértényezőket is felismerjék. Előfordulhat például, hogy a válófélben lévő férfi ráhívja a mentőket a szerinte hisztérikusan viselkedő feleségére, ilyenkor természetesen nem megalapozott a beszállítás, hiszen személyes konfliktus áll a háttérben.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
