Ekkor a tér neve az volt, hogy Felsővásártér, a Bomba tér nevet a 19. században kapta, feltehetően azért, mert a hadsereg itt tárolta az ágyúgolyóit. Batthyány Lajosról 1905-ben nevezték el, de a vásárcsarnokot már három évvel korábban átadták. Ezzel együtt a 20. század első felében a térnek inkább a jó fekvése volt lényeges, közlekedési csomóponttá csak a 2. világháború után vált, mivel itt építették meg az ideiglenes Kossuth híd budai hídfőjét.
Amikor 1950-ben megkezdődött a metróépítés, már megszületett az elképzelés, hogy ne csak a metrót, hanem az ekkor még a Margit híd budai hídfőjéig közlekedő szentendrei HÉV-et is a térre hozzák. „Minden Észak-Buda felől érkező forgalmat a Batthyány térre vezessünk rá, lehetőség szerint oly módon, hogy már a Margit hídtól, de még inkább a fürdőterület északi végétől kezdve az utastömeget legalábbis burkolat alatti vasút formájában hozzuk el a Batthyány-téri megállóhelyig” – írta 1951-ben a Közlekedéstudományi Szemle még abban a hiszemben, hogy 1955-ben átadják metrót, nem pedig majd’ húsz évvel később. A HÉV-szerelvények végállomását is magába foglaló Batthyány téri aluljárót csak 1972. december 22-én avathatták fel.
Akkortájt a metróállomás forgalma nem volt túlságosan nagy, a Déli pályaudvar irányába napi 3 ezer utas, az Örs vezér tere felé pedig úgy 48 ezer utas mozgólépcsőzött Budapest mélyére. Mivel 1972-ben a békásmegyeri sok tízezer lakásos lakótelep legfeljebb csak a tervezőasztalon létezett, a szentendrei HÉV-et is inkább kirándulójáratként tartották számon. Ám hiába volt a Batthyány tér a Moszkva térnél, a Blaha Lujza térnél vagy Keleti pályaudvarnál kevésbé jelentősnek kikiáltva, a karácsony előtti átadás idején egyértelműen úgy tűnt, hogy a metró építői a Batthyány téri aluljáróra fordították a legnagyobb gondot. Amikor megnyílt, a hatvanas évek aluljáróihoz (Astoria, Blaha Lujza tér) szokott utasok alig hittek a szemüknek. Kisebb csodának számított, hogy nemcsak a metróállomásról, hanem a „sima” aluljárótól a felszínig mozgólépcsők működtek, de az építmény egységes arculata, sci-fibe illő bútorai, étel- és italautomatái láttán sokan azt gondolhatták, hogy „utolértük a Nyugatot”. Ilyet addig csak olyan nyugati városokban láthattak honfitársaink, ahová kék útlevelet kértek belépőként. „A Batthyány téri állomást Murányi Sándor tervezte, azt a részét pedig, ahol a szentendrei HÉV csatlakozik: Nagy Zsolt. Itt egészen egyszerű üvegkalitkából lehet a térre jutni, igen helyesen, hiszen itt állnak a múlt reprezentatív alkotásai, az Anna-templommal az élen” – írta 1973. január 10-én az Élet és Irodalom, a cikk szerzője a dekorációt külön is kiemelte. „A Metrónak ezen az állomásán, kivételesen, ha nem is képzőművészeti alkotások, de remek, színes, budapesti városkép-fotográfiák – köztük néhány részletreprodukció Buda régi városképmetszeteiből – vannak üvegre transzponálva, hátulról megvilágítva, eléggé nagy méretekben. Ez feltétlenül, és méltán, vonzza a vonatra várókat egy kis nézelődésre” – jegyezte meg Major Máté, aki sajnálatos módon az automatákról nem emlékezett meg, pedig biztosan ő is vételezett egy körözöttes zsemlét 2 forint ellenében. Aki ennél többre vágyott, az 3×2 forintért vehetett téliszalámis (!) zsemlét. A luxus csimborasszója az Utasellátó-csoki volt 6×2 forintért. A kávé kijött egyetlen bélásból.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
