Nekrológ

A szelídítetlen motoros

Sonny Barger (1938–2022)

Lokál

A Hells Angels vezetőjét és ikonikus arcát 83 éves korában vitte el a rák. 1957 óta állt a motorosklub élén, amely hol drogügyletekben és prostitúcióban érdekelt bűnbandaként, hol az országutakon száguldozó férfiak testvéri szövetségeként jelent meg a nyilvánosság előtt. A bőrdzsekis, kemény motoros imázs kútfője 13 évet ült börtönben, könyveket írt, filmekben tűnt fel.

Egy fiatal sportriportert kért fel a The Nation magazin szerkesztője 1965-ben, hogy írjon cikket a Hells Angelsről. Az újságíró az akkor mindössze 28 éves Hunter S. Thompson volt, a Félelem és reszketés Las Vegasban később világhírűvé váló szerzője, aki a cikke után egyből ajánlatot kapott, hogy egy egész könyvet szenteljen a témának. Az amerikai média akkoriban sokat foglalkozott a motorosbandákkal, amelyeket a társadalomra leselkedő legnagyobb veszélyek között tartottak számon, főleg az 1964-es monterey-i nemierőszak-ügy után, amikor egy csoport motorost azzal gyanúsítottak, hogy a Labor Day fesztiválon elraboltak és megerőszakoltak két fiatal lányt. Thompson riporterként csatlakozott a bandához, és hónapokon át követte és figyelte őket; Birney Jarvis egykori motoros, a San Francisco Chronicle riportere mutatta be őt a csapat vezetőjének, Sonny Bargernek. Thompson egy évet töltött az Angyalokkal, míg végül azok úgy összeverték, hogy ez pontot is tett kapcsolatuk végére. A róluk szóló könyve 1966-ban jelent meg (itthon 2003-ban Hell’s Angels. Vad rege az Angyalokról címmel) – ez nemcsak Thompson írói pályáját és a gonzó stílusát indította el, de betekintést engedett a motorosklubok titkos és veszélyes világába is, nagyban hozzájárulva azok kultuszához.

Felvarrónk az életünk

Thompson könyvének megjelenésekor Sonny Barger már csaknem tíz éve állt a banda élén. Gyerekkorában balhés életet élt, anyja elhagyta a családot, őt nagymamája és alkoholista édesapja nevelte fel. Iskolai pályafutását a sorozatos verekedések és kicsapások után tizedikes korában fejezte be. Alkalmi munkák után bevonult, de 14 hónappal később leszerelték, mert kiderült, hogy meghamisította születési anyakönyvi kivonatát, hogy katonának állhasson. Első bandáját még középiskolásként alapította, 1956-ban pedig csatlakozott az Oakland Panthers motorosklubhoz. Hamar otthagyta őket: „Buliznak, de amikor beüt valami szar, nem tartanak össze. Nem éreztem a testvériséget.” Egy évvel később Don „Boots” Reevesszel Oaklandben megalakították a Hells Angelst, amelynek szárnyaskoponya-logóját Boots egy korábbi klubjának felvarrója inspirálta. A klub nevéről pedig ezt írja a honlapján a szervezet: tudják, hogy hiányzik a birtokos viszonyt jelző aposztróf, de ezen csak mi, kívülállók vagyunk fennakadva, ők nem.

Bargeréknek állításuk szerint eredetileg fogalmuk sem volt róla, hogy több, egymással laza kapcsolatban álló banda is Pokol Angyalainak hívta magát. De egyikhez sem csatlakoztak, inkább beutazták Kaliforniát, és egyesítették a csapatokat. „Eldöntöttük, hogy ha ugyanazt a felvarrót viseljük, akkor ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk” – emlékezett vissza. Kiűzték az államból legnagyobb riválisukat, a Gypsy Jokerst, majd lefektették a szabályokat, és leosztották a területeket. Felvarrójuk mai napig nagy megbecsülésnek örvend motoroskörökben, ezt ugyanis csak hosszú procedúra végén érdemelhetik ki a kiválasztottak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.