Nagy Imre előbb csökkentette az építkezés költségeit, majd teljesen leállíttatta. Az 1960-as évek elejéig csak állagmegóvás volt az alagutakban, bár az építkezés folytatásáról már az 1959-es pártkongresszuson döntöttek. A tényleges munka 1963 elején indult a belvárosban.
Az Astoria környékén ostromállapotot idézett az építkezés. A kereszteződés közepén bombatölcsérszerű mélyedés volt, a Kossuth Lajos utcát és a Rákóczi utat lezárták, a kiskörúti forgalom biztosításához pedig a Zagyva folyó egyik hídját szállították a fővárosba. De a budapestieknek muszáj volt alkalmazkodniuk a káoszhoz, hiszen az átadást csak 1964. augusztus 20-ra időzítették. Persze csak az aluljáróét, nem a metróét. De a korabeli sajtóbeszámolók szerint az ott dolgozók ezt másképp látták. „A munka végzése közben kiderült, hogy valóban lényegesen csökkenteni lehet az építkezés időtartamát. Az augusztus 20-i határidővel szemben a dolgozók 1964. április 4-re kötöttek szerződést, majd rájöttek arra, hogy a tempó fokozásával még ebben az esztendőben elkészülhet az aluljáró” – írta 1963. szeptember 12-én a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy „a dolgozók úgy vélik, hogy még ezt a terminust is rövidíthetik, és amennyiben az időjárás kedvező marad, november 7-én adnák át a forgalomnak a létesítményt”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
