Az önellátó konyha, a vasúti információs rendszer és az életmentő aknakereső persze nem játék, és csak látszólag nincs semmi közük a dizájnhoz.

Új helyre került az idei Design Hét rendezvénysorozatának alaphangját adó két nyitókiállítás: igen, ezt a kört is a Várbazár vitte, annak déli palotája, ahol az anyag mindössze két-két, együtt sem túl nagy termet kapott. Felét a hazai, felét a vendégjátékos holland dizájnerek. Nem volna rossz helyszín, hiszen Ybl mester és közönsége pontosan tudta, milyen nagyot szól a társművészetek kooperációja, ahogyan a kortárs dizájn is a különféle területek összehangolásával teremt új minőséget. Csakhogy a szűkre szabott térben, az emeleti – ráadásul egyszerre kevés látogatót elviselő – teremsorba szorulva az idei kiállításpáros sokkal jelentéktelenebbnek tűnik, mint a korábbi évek nagy tárlatai. Azok, néha túl sok művel és emiatt persze kesze-kuszán, de mégiscsak a város közepén, a Design Terminálban várták a bezúduló közönséget. Nagyon távol áll ez a palotába zárkózó atmoszféra a fejlesztői kreativitástól, a közösségi innovációtól, a mindennapokra reagáló gondolkodási mintáktól, amivel amúgy a kortárs dizájn legizgalmasabb szeletét bemutató két összeállítás foglalkozik.

Amit viszont az idei tárlatokon kap a néző, az meglehetősen átírja a dizájnról alkotott fogalmait. Tárgyat például alig talál, a látottakból neki kell kibányásznia a lényeget (a magyar kiállításon sokszor az eligazítónak szánt szövegek sem segítenek), formai elegancia, látványos arculat alig játszik szerepet. Nem is nézni kell a munkákat, hanem olvasni, tapogatni, mellettük ugrálni, végiggondolni a folyamatábrákat, szóval ez az egész inkább egy felnőttjátszótér. Íme, a dizájn, érteti meg a közönséggel a kiállítás címe (Átvitt értelem): a folyamatok átláthatósága, az egyszerű használat, a mintateremtés, az újragondolás, a do-it-yourself attitűd, amit ma már fejlesztői élménynek nevezünk.

A magyar anyagot a 2007-ben indult innovációs labor, a Kitchen Budapest egyik alapítója, Nemes Attila válogatta, és röviden talán úgy foglalható össze, mint a fejlesztők fejére nőtt felhasználók ötletáradata. Hasznos, életmentő vagy csupán a játék izgalmáért kifejlesztett alkalmazások, amelyek egy-egy szakma, élethelyzet vagy csak a mindennapi bosszúságok ingereire reagálnak. Van köztük, ami már világkarriert futott be: a FruitFlan nevű – Kangyal András és csapata által kifejlesztett – látogatottságelemző rendszert a BBC használja; a Sold elnevezésű netes használtcucc-árusító alkalmazást, amit Lakatos Dávid amerikai tervezőkkel közösen alkotott meg, villámgyorsan megvásárolta a Dropbox mögött álló világcég. Juhász Márton fejmozgással irányítható közlekedési rendszere, a Gyroset – lényegében a teljesen mozgásképtelen betegek önálló közlekedését teszi lehetővé – 2013-ban egy szilícium-völgyi innovációs világverseny győztese lett. Az első teremben rá lehet mozdulni a 2004-ben nagy visszhangot kapott Distributed Projection Structure érzékeny fénykompozíciójára – szó szerint rámozdulni, mivel az eszköz algoritmussá, abból pedig fényjátékká alakítja a környezetében észlelt fizikai mozgást. Van itt robothal, önellátó konyha és interaktív közlekedési tábla, ovis játékká alakított kipikopi-kapukód, és bármilyen tárgyat internetre köthető, okos eszközzé alakítható processzor, hogy a kreatív alsósok se maradjanak ki a buliból.

A hollandok a címmel is jelzik, hogy a dizájn számukra azonos a mindennapok intelligenciájával. Szemerey Samu kurátor többnyire közösségek által indított-végiggondolt projekteket mutat be. Ilyen a technológiát a háttérbe rejtő „hidden design” szemlélet, a vasúti peronokon végigfutó real-time információs rendszer, az olcsóbb, „fair” mobiltelefonokat előállító, lényegében morális gazdasági kereteket kívánó közösségi projekt, az Alzheimer-kór igényeire válaszoló vizuális arculat, de a sor elmegy egészen a viselhető építészetig és a legócipőig. Katartikus élményt azonban csak egy nagyon egyszerű tárgy tudott hozni, ami a hagyományos formatervezés és a szociális felelősség határáról érkezett. Ez Massoud Hassani széllel hajtott aknakeresője, egy GPS-szel ellátott, bambuszból és vécépumpafejekből eszkábált ördögkerék (a kiállításon a makettje, a földszinti belső udvarban viszont maga a tárgy is jelen volt), ami évente több tízezer ember életét mentheti meg a taposóaknákkal teli, egykori vagy mai háborús területeken. Ahogyan az intelligens rendszereket, ezt is néhány pillanat alatt szerelik össze az ovisok.

Október 3–10. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.