Lokál

December 14-én a budapesti Nonprofit Alapítvány az angol kormánytól kapott támogatással útjára indította a Határok Nélkül elnevezésű lapcsaládot, ami cseh, szlovák, lengyel és román nyelvű kiadványok megjelenését teszi lehetővé az adott országokban. Persze szó sincs valamiféle sajtóbirodalom kialakulásáról, a Nonprofit Alapítvány valószínűleg azzal, hogy 1996 óta tagja az Utcalapok Nemzetközi Hálózatának (International Network Of Street Papers) és a hazai Flaszter című újság kiadója, egyszerűen lehetőséget kapott arra, hogy küldetését más kelet-európai országokban is folytassa. A Határok Nélkül lapok megjelenése nagy kihívás, de mi a helyzet itthon? Hogyan működnek a Magyarországon megjelenő, hajléktalanok által árult újságok, az utcalapok? Budapesten kettő is van, a már említett Flaszter és a teljesen más jellegű Fedél Nélkül.

Rég beszéltünk már a sokadikáról, de ennek nem az az oka, mintha megszűnt volna, hanem sokkal inkább, hogy írni sem volt kedvünk az újabb aspektusokról. Pedig aspektus van bőven, például a címben már jelzett hideg és vonzatai, mintegy kicsiny segítői: a meleg cipő és a gázszámla.

A kutatóknak egyre pontosabban sikerül felfedezniük a marihuána hatásmechanizmusát. Lassacskán kiderül, hogyan hat agyunk egyes részeire, miként befolyásolja szervezetünket. Magyarországon az MTA égisze alá tartozó KOKI (Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) egy kutatócsoportja végez ilyen irányú kísérleteket az agy bizonyos sejtjeinek jobb megismeréséért. A fű rajongóit lebeszélném, hogy jelentkezzenek kísérleti alanynak, mivel a kutatók vékony, megfestett agyszeletekkel dolgoznak. Ezt túlélve két évet ülni színes és szeletelt aggyal senkinek sem lehet a célja.

Olajbogyó, recina, polip és folyamatosan szól a kritika, a helyi zene, miközben lefűrészelt csövű, de egészséges, hosszú fejű krétaiak száguldoznak pick up carjaikkal a lehetetlen utakon. Beszűkült vágyaim a szezon múltával már csak Kréta szigetére korlátozódnak, ahol mindig nyár van, meg néha ősz.

Simon is meg Juda is: akkor nekünk ott a helyünk, bár nem tudjuk, mit szólnak ehhez kollégáink a szélsőjobbról. Csakhogy már akkor is ide jártunk, konkrétan minőségi munkaruhát csempészni, amikor az oldalakat még fel sem találták. Párkányt különben is imádjuk, pláne a tavalyelőtti népszavazás óta. Olyan hely az, ahol az utcán szembejön a polgármester - csak emlékeztetőül: Ján Oravec, szlovák -, és képtelenség neki előre köszönni. Próbálkozunk, próbálkozunk, eddig még soha nem bírtuk megelőzni, most hogy is sikerülhetett volna, amikor úgyszólván folyamatosan tele volt a szánk.

Zsana és Bordány között, egészen pontosan valahol Üllés tájékán már a sírással küszködünk: itt válik bizonyossá, hogy ha kicsivel is, de lekéssük az államalapítást. Nem tréfadolog ám ez. Gondoljunk például István királyunkra: a főpapok bekészültek, a nemezkendős szolgák rég végeztek az államalapító kiszidolozásával, a háttérben Vikidál fenekedik, a nap címszereplője már ott léptet a BIT-001 farszámú fehér lóval, Schröder és Klima csöndes fegyelemmel várakozik a bal szélső jurtánál. Csak a krónikások nincsenek sehol: a HuNcs maroknyi stábja a puszta közepén görcsöl egy méretes dugóban, aztán, bár tajtékosra hajtják soványka gebéjüket, mégis lemaradnak a nyitó mondatokról.

A Hajógyári-sziget nagycsarnokába néhány napra beköltözött a magyar dizájn. A Tér és Rend című folyóirat trendereinek álma. A másfél szintes útvesztőben kisebb műhelyek mutatkoztak be alternatív termékeikkel, és próbálták felvilágosítani potenciális vásárlóikat arról, hogyan épülnek be az új esztétikai-funkcionális összefüggések a modern háztartásba. Minden kiállítási négyzetméterre jutott egy bútordarab meg egy értékesítési menedzser. Csak a bemutató plakátján látható nagy piros fotel eredetije nem volt sehol.

A múlóban lévő nyárban az óromán (regáti) megyékkel határos székely végekre igyekvő szervezetlen turistát a legkülönbözőbb önjelölt hazai, kút- és lófők próbálták beijeszteni agyhártyagyulladás-ügyben. A hazai sajtónak soha nem tett jót az uborkaszezon: keleti szomszédunk járványhelyzetével foglalkozó tudósításai nyomán a lassan fellendülő székelyföldi turizmus a Horia-Closca-parasztlázadás időszakának mutatóit produkálta, ami nagyban erősítette a mégis arra vetődők világvég-fílingjét. Az agyhártya-ügyben kérdezett csíki lakosok pedig olyan szemmel néztek ránk, mint Bruce Lee a részecskegyorsítóra. A válasz általában annyi volt: "Itt nincs járvány, mi szoktunk mosdani."

Vannak ezek a hülye, kerek évfordulók, amikor illik ünnepelni, nem mintha a kor érdem lenne, nézzük például azokat a nagyon öreg embereket, akiket rendszeresen meglátogat az önkormányzat, és virágot ad nekik, ahelyett, hogy lökne valami készpénzt. De mindegy, ez a készpénz csak úgy véletlenül jutott eszünkbe, nem a krónikus hiány mondatja velünk, beszéljünk inkább magunkról, ami egyébként is kedvenc témánk, beszéljük arról a prezentációról, amit a Fonóban tartottunk a fentebb említett alkalomból.

Emberi számítás szerint meglehetősen kicsi a sansz arra, hogy valaki csak úgy lekanyarodik a Szekszárdot Siófokkal összekötő főútról. Ha mégis lekanyarodik, nyilván nem fordul a falucska utolsó utcáján jobbra, és nem zötykölődik a kukoricás mellett vagy három kilométert. Pedig ha valaki mégis így tenne, hamarosan megérkezne Nomádiába.

Ébresztő háromnegyed négykor. Nem sokkal éjfél előtt feküdtünk le, és igazán nem panaszképpen mondom, utána még jó ideig hallatszott Ákos mormogása a szomszéd szobából.

A tábor látványa és lakóinak öltözködése a Mad Max című ausztrál akció-scifi multikulturális törzsi társadalmát idézi, amelyben az apokalipszis túlélői újrakezdik a történelmet a civilizáció romjain. Mítoszvilága viszont jóval barátságosabb, itt mindenki egy kelta javasasszonyban vagy sziú sámánban reinkarnálódott Szent Ferenc: nincsenek fegyverek, nincs hierarchia, és állítólag nincs menedzserkáefté sem. A Szivárvány Család nemzetközi ökohippi-közösség augusztusban holdtöltétől holdtöltéig a Bakonyban táborozott.

Ha az ember az Erzsébet téren 32 sofőrpólós honfitársával együtt felpréselődik egy Schwechatra menő Volán buszra, majd 12 órán keresztül lelkesen koktélozik a Malaysia Airlines Boeing 777-esének Golden Club-osztályán, hogy aztán a Sheraton Imperial Kuala Lumpur sofőrje egy légkondicionált japán luxusautón gumifa- és olajpálma-ültetvények között beszállítsa egy felhőkarcoló 32. emeletére, ahol a vörösmárvány-kád peremére gondos maláj kezek egy nagy, sárga, sípolós gumikacsát helyeztek a telefonkagyló mellé, az olyan, mint először horgászni rohasztott csirkemájjal: felkavaró élmény.

Amikor már mindennek vége, mint rendesen, és az aranytartalékok - gazdag baráttól való kölcsönkérés, anyu kertjének lefosztása, vajkrémlopás a közértből - mind kimerülnek, eljön az a hasznos és áldásos időszak, hogy tükörbe pillantva, vagy még inkább fényképre nézve, megállapíthatjuk: bizony kövérek vagyunk, köszönhetően az igénytelenül és szükségből összeállított étrendünknek, ami nagyrészt szalonnabőrt és ipari alkoholt tartalmazott.