Két hét alatt 408 gyorshajtót büntettek meg az Árpád hídon

  • narancs.hu
  • 2024. július 31.

Lokál

A tavalyi és július eleji halálos baleset helyszínén.

Az utóbbi egy évben rendszeresen ellenőrizték a forgalmat, júliusban pedig két hétig folyamatosan a gyorshajtókat figyelték a rendőrök a budapesti Árpád hídon, ahol egy éve is, és egy hónapja is halálos baleset történt. 

A 24.hu írása szerint egy év alatt 2538 felvétel készült gyorshajtókról, 19 alkalommal a megengedett sebességnek – ami 70 km/óra – a duplájával hajtott a sofőr, a rekorder 161 km/órával ment. 

Most július 15-étől július 28-áig 389 alkalommal dokumentáltak gyorshajtást az objektív sebességmérők, járműből ellenőrizve a híd forgalmát további 19 gyorshajtót szúrtak ki a rendőrök, és összesen közel 850 ezer forint közigazgatási bírságot róttak ki. A rendőrök olyan embert is ellenőriztek, akiről kiderült, részegen, ráadásul eltiltás hatálya alatt vezetett.

Sebességmérésre ezután is lehet számítani az Árpád hídon.

A címlapkép a tavalyi baleset után készült

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."