A kiállítás címe után persze már álságos a kérdés, de azért fölteszem: nos, drága, egyetlen olvasóim, hogy kapcsolódik egymáshoz az egykori Úttörő Áruházban három forintért autogramot osztogató ál-Nemecsek, a postai irányítószámok, a Skopál tánciskola és mondjuk a Budapesti Korcsolyázó Egylet 1909-es Jégünnepe? Akkor most figyeljenek!
Az ál-Nemecsek 1962-ig olyan sikeresen hitette el a közvéleménnyel, hogy ő vézna, ám hősies Pál utcai fiú, hogy állítólag még lakást is kapott engesztelésül szomorú gyermekkora miatt. Hollós Korvin Lajos író azonban leleplezte, így aztán szegényebb lett az ország egy élő legendával. Az irányítószámok 1973-as bevezetését hatalmas reklámkampány előzte meg, amelynek az arca Siménfalvy Sándor, jelképe viszont egy holló volt, a csőrében levéllel. A madár mindenféle ajándéktárgyat díszített, a kiállítás egyik legszebb darabja az az echte népi kerámia, amelynek mázán központi díszítőelemként szerepel, természetesen levelestül. A Skopál tánciskola? Volt a mai Rákóczi út 19.-ben, pontosabban a helyén egy Mátyás királyhoz címzett ház, ahol valamikor fogadó, az udvarán fényképészeti tanintézet működött, szóval a mai épület egyik emeletén volt a valamikori, minden bizonnyal felfokozott hangulatú ötórai teák színhelye. A századforduló korcsolyázói pedig említett rendezvényükön több száz résztvevőt megmozgató életképekben jelenítették meg Mátyás királlyá választásának emelkedett eseményeit a műjégpályán.
"A kultusz mindig a valóságtól való eltávolodás folyamata - olvassuk bólogatva a bevezető szöveget. - Kiállításunk nem a kultusz tárgyát, hanem a távolodás nyomait, a történelmi jelenség újabb és újabb értelmezési tartományait keresi." Sőt, mint tapasztaljuk, kifejezetten lendületet ad ennek a távolodási folyamatnak, szabadjára engedve egy inkább vicces, mint elmélyült asszociációs folyamatot, melynek kezdőpontjában Mátyás király neve és a hollós címer áll. (Ámbár a családi összefüggések is felbukkannak, például a Hunyadi János keserűvíz üvegének és plakátjainak megjelenésével - akkor már vetíthetnék az egykori mozireklámot is, mely szerint mondott gyógyvíz "jogosítvány nélkül hajtja, egészségét rendben tartja".) Hollós Korvin Lajos ugyanis Korvin Ottóra, a kivégzett kommunista politikusra és agitátorra emlékezve vette föl ezt a nevet - igaz, Korvin Ottó fényképe is látható egyfajta oldalági utalásként.
A kiállítás időben visszafelé halad - később megértjük, hogy miért: az 1800-as évek vége előtt jóformán csak monográfiák lapjain, illetve unalmas portrékon jelenik meg a reneszánsz uralkodó, és ezekkel szembesülve nyilván rögtön kihátrálnának a látogatók. Így viszont izgalmasan indul a dolog: először is élőben követhetjük egy nagy kivetítőn az udvari Mátyás-kút körül lebzselő, fotózó turistákat, ami, ugye, a legjelenebb jelen. Aztán ott vannak a mostani "Reneszánsz év" Mátyás-tárgyú kiállításainak a plakátjai, majd pedig az ugyanezen alkalomból rendezett képregénypályázat két győztes műve. Innen araszolgatunk visszafelé az időben - pontosabban egyszer még visszatérünk a jelenbe, mégpedig ezúttal valóban az élő kultuszhoz: egy dokumentumfilmben derűs kocsmatöltelékek beszélnek Mátyás királyról, egyre színesebbre szőve a megejtő részletek felé kanyargó-burjánzó legendáriumot.
A Corvin mozinak vagy az áruháznak legfeljebb annyi köze van az uralkodó kultuszához, hogy az egyébként a humanista tudósai által kidolgozott fiktív családfára aggatott előnév évszázadok múltán is a jóság, az igazságosság pozitív asszociációját ébresztette. Viszont ha már idecitálták őket, legalább megtudunk egy-két érdekességet - például a többek között híradódiaképeket vetítő Apollo Projectographról, amelyet az áruház építése miatt bontottak el -, nem is beszélve a tárgyi emlékekről, mint az egykori reklámszatyrok, naptárak, cégjelzéses hamutartók.
A jelek szerint a valóban kultuszformáló események kevés tárgyi nyomot hagytak maguk után: 1940-ben (a születési évfordulóhoz képest három évvel előre hozott) Mátyás-évet rendeztek, ennek láthatjuk néhány dokumentumát, továbbá az 1943-as Mátyás Sportévnek, amely a háborús leventeképzésen alapuló szervezett tömegsport eseménysorozata volt. Az egész huszadik századot végigkísérő színházi és filmplakátok, ponyva- és ifjúsági regények azt a benyomást keltik, hogy Mátyás király alakja inkább a népszórakoztatás eszköze, semmint ilyen vagy olyan ideológiák sarokpontja volt. Erre utal az is, hogy életlenül bár, de folyamatosan ismétlődik néhány jelenet a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig című marhaságból, amelyben szegény Darvas Iván hol méltatlanul hülye fövegben, hol meg idióta vándortarisznyával látható.
Ami a régebbi időket illeti, a legérdekesebbnek az a probléma tűnik, hogy jeles királyunk hogy is nézhetett ki valójában. Van ugyanis egy olyan ábrázolási vonulat, amely a megszokott profil helyett szemből mutatja, ráadásul nem vállra omló, hanem fülmagasságig visszavágott hajjal, továbbá gondosan nyírt szakállal, bajusszal. Ez az iskola évszázadokon át küzdött a tokás-ondolált változattal, és de jó is volna tudni, miért alakultak így a dolgok, hogy emez maradt meg bevett etalonként. Láthatunk aztán egy kissé feminin benyomást keltő rézmetszetet, de ezt óvakodnánk önálló irányzatnak tekinteni, talán inkább a művészi megformálás remegő kezű elfogódottságát kell keresnünk mögötte. Viszont itt, a korábbi idők lenyomatai között bukkan fel - egy ősi ponyvakötet címlapján - a történet arról a bizonyos "czinkotai Nagy Itczéről", amelynek nevét ma utca és HÉV-megálló őrzi, és amely egyfajta jelképes kapocsnak fogható föl a kultuszhordozó egyszerű nép nagytorkú italozása és a furfangos beszédet értőn méltányoló, igazságos király között.
Budapesti Történeti Múzeum, október 31-ig
