„A Mahart legrégibb – még mindig forgalomban levő – személyhajója a 150 személyt szállítani képes Dömsöd-motoros, munkásjáratokat bonyolít le. 1918-ban, épült, negyven év elteltével átépítették” – írta 1980. január 6-án a Magyarország című hetilap a hazai hajózás történetét felelevenítő cikkében. A szerző nem írta le, de a Dömsöd eredetileg gőzhajó volt, és nemcsak 1957-ben építették át, hanem az 1950-es évek elején is, az akkori divatnak megfelelően „mennyiségi” alapon. A felújított hajót Pajtásnak nevezték el. Előtte római kettessel jelölték.
A Dunáról a Balatonra
Több, vele egyidőben készült csavargőzös személyhajóhoz hasonlóan a hajónak nem volt neve, csak egy sorszámot kapott az építés időrendi sorrendjében, amit a lajstromban római számmal jelöltek. A 120 lőerős, 150 férőhelyes hajókat rövidebb utakra használták. A II. budapesti átkelőhajóként üzemelt a Dunán. 1945 elején aknára futott és elsüllyedt, de egy évvel később rendbe hozták. A saját erejéből, a Dunán és a Sió-csatornán keresztül jutott el a Balatonra, hogy a Balatoni Hajózási Vállalat vegye állományba. Háromévi szolgálat után döntöttek úgy, hogy a hajót az állóvízi viszonyoknak megfelelően módosítják, egyúttal a férőhelyek számát is növelik. Az átalakításra 1951-ben került sor. Azzal nem foglalkozott senki, hogy a bővítés miatt, változatlan teljesítmény mellett, bizonytalanná válhat a hajó stabilitása. „A balatoni közlekedést a megnövekedett utasforgalom zavartalan lebonyolítására megreformálják és kibővítik. Miután a dolgozók tízezrei üdülnek a magyar tenger partján, több dunai csavargőzöst a Balatonra vittek” – írták a lapok, mivel a Pajtás mellett más „római számos” kishajókat is átalakítottak. Így lett az V. jelű hajó neve Ifjúgárda, a VIII.-é pedig Úttörő.
A későbbi szakvélemények szerint a hajók egyike sem maradt biztonságos, de a Pajtás különösen nem. Az átalakítás során ugyanis nagyobb méretű, jóval nehezebb csavart szereltek rá, ami azt eredményezte, hogy induláskor a hajó hátsó fele felemelkedett, az eleje pedig lesüllyedt. Az átalakított hajóval menetpróbákat nem végeztek, és a stabilitását sem vizsgálták. A hajó kapitánya többször kifejezte aggodalmát az imbolygó járművel kapcsolatban, de a panaszait nem vették figyelembe. Ráadásul 1954 májusában a Balatoni Hajózási Vállalat „kibővítette” a menetrendjét, így napi hét alkalommal közlekedtek a hajók Balatonfüred és Tihany között.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
