Az akkori fejlesztési elképzelések között egy tekintélyes postahivatal megnyitása is szerepelt, bár ezzel kapcsolatban annyira nem voltak elkötelezettek a helyiek, hogy az állami cég helyett átvállalják a költségeket.
A Magyar Királyi Posta több mint tíz évig egyáltalán nem foglalkozott az újpesti kívánságokkal. 1917-ben Sándy Gyula műegyetemi tanárt a zágrábi postahivatal terveinek elkészítésére kérték fel, ám a világháború nyomán ebből nem lett semmi. A posta azonban ragaszkodott a tanszékvezető professzorhoz, ezért a Tanácsköztársaság leverése után a leendő újpesti postahivatal megtervezését bízták rá. De mire Sándy 1919 végére elkészült, a postának tisztasági festésre is alig volt pénze.
Az újpesti hivatal ügye lekerült a napirendről, Sándy Gyulát ejtették, ő azonban nem sértődött meg, 1923-ban jelentkezett a Krisztina körúti főposta és távbeszélőközpont nyilvános tervpályázatára, amelyet annak ellenére megnyert, hogy terve leginkább egy mézeskalácsból készült elvarázsolt kastélyra emlékeztetett. És mivel az 1924–1926 között felépült „postapalota” hatalmas közönségsikert aratott, Sándyt arra kérték a posta illetékesei, hogy porolja le 1919-es újpesti terveit.
Noha a húszas években hatalmas változások zajlottak az építészetben, már a krisztinavárosi postánál is nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem különösebben izgatja Sándy Gyulát. Újpesti tervein sem változtatott sokat, ám a korabeli szaksajtó szerint ez nem vált az 1928-ban átadott saroképület kárára. A Tér és Forma című folyóirat 1929-ben az újpesti posta belsőjének mobiljellegét emelte ki: „A postahivatal a földszint sarkára került, negyedkörben alakított kezelőasztalainál áttekinthető a tágas helyiség a hozzá csatlakozó főnöki irodával és pénztárral. Fölötte van a telefonközpont tágas, automatikus kapcsolást végző gépterme. Mindkét helyiség kétoldali nagy ablakaival jól megvilágított munkahelyeket biztosít. (…) Az épületnek voltaképpen csak külső főfalai vannak, míg a belső szerkezeteket szegecselt vasoszlopok hordják, amelyek között csupán igen könnyen alakítható rabitzfalak vannak. Itt is olyan középfolyosó-rendszert alkalmazott Sándy Gyula professzor, mint a krisztinavárosi hatalmas méretű postaépület alaprajzánál” – írták elismerőleg, ám nem véletlen, hogy a külső megjelenésről egy szót sem ejtenek. A krisztinavárosi székházhoz hasonlóan, ez is némi szecesszióval átitatott neogótikus és neoreneszánsz egyvelegnek tűnik, ami ugyancsak elnyerte a közönség tetszését, ám 1928-ban maga volt a megtestesült anakronizmus, az 1890-es évek feltámadása.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
